„Padlóra küldenék” Platinit

„Padlóra küldenék” Platinit

Egy életre eltiltatná az Európai Labdarúgó-szövetég (UEFA) felfüggesztés alatt álló, korrupciós ügybe keveredett elnökét, Michel Platinit a világszövetség (FIFA) belső jogorvoslatát gyakorló testülete – jelentette be kedden a korábbi aranylabdás francia labdarúgó ügyvédje.

Hírösszefoglaló

2015. november 24., 17:102015. november 24., 17:10

Thibaud d’Ales ezt „felháborítónak” és „mértéktelennek” tartja, meglátása szerint ez része annak a stratégiának, amellyel Platini pályázatát akarják kiiktatni a FIFA-elnökségért zajló versenyből.

Ismert ugyanis, hogy a kontinentális szervezet elnöke nem sokkal Joseph Blatter lemondása után bejelentette, hogy megpályázza annak tisztségét a február 26-ra kiírt tisztújító közgyűlésen. Ekkor még a legesélyesebb jelöltnek számított, de nemrég a svájci államügyészség eljárást indított ellene és a világszövetség leköszönő vezetője ellen, amiért utóbbi 2011-ben 1,8 millió eurót fizetett neki az 1999-2022 között végzett FIFA-tanácsadói munkájáért.

Platini szerint a késői kifizetést már a feladatvégzés elvállalásakor tudta, ugyanakkor írott szerződés helyett csak úriemberek közötti, „szóbeli megegyezést” kötött Blatterrel. A korrupciógyanús eset miatt az etikai bizottság mindkettejüket felfüggesztette 90 napra, de a január ötödikén lejáró büntetés további 45 nappal meghosszabbítható.

Az ideiglenes eltiltás miatt Platini feddhetetlenségét még nem ellenőrizhette le az ad hoc választási bizottság a korábban leadott pályázatának a hivatalosításához. Blatter és Platini felfüggesztéséről az etikai bizottság decemberben tanácskozik ismét, de már mindketten jelezték, hogy a napokban elutasított fellebbezésük miatt a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordulnak jogorvoslatért. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 16., kedd

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában

Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja.

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában
2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember
2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)