– Évről évre szakmai előrelépésről lehet hallani Önnel kapcsolatban: jelenleg az Amerikai Kézilabda-szövetség elnökségi tagja.

– Igen, jelenleg inkább elnökségi tagként dolgozom, adminisztrációs munkát végzek. A denveri csapatom is megmaradt, ahol jelenleg az ifjúsági kézilabdázókat edzem. Amerikában sokat fejlődött a strandkézilabda, jobb eredményeket értünk el benne, mint a teremben. Új sportág, aminek teljesen más a dinamikája. Az amerikaiaknak ez tökéletes kiegészítő sportág, hiszen nem kell erősnek és magasnak lenni ahhoz, hogy sikeres légy. A fiúkkal kijutottunk a világbajnokságra, ami teremben egyelőre elképzelhetetlen. Kézilabdában nagyon nehéz felvenni a versenyt a dél-amerikai csapatokkal, de strandkézilabdában már eredményesek vagyunk, megnyertük a Pánamerikai Játékokat, így ott lehettünk a vb-n. Dolgunkat megkönnyítette, hogy a címvédő Brazília nem vett részt rajta.

– A riói olimpia kapujában növekszik a kézilabda iránti érdeklődés az államokban?

– Nagyon készülünk arra, hogy az olimpia utáni hullámot kihasználjuk. A kézilabda továbbra is fejlődésben van a tengerentúlon, mindenki másodállásban játszik, így reméljük, hogy előre tudunk majd mozdulni a stagnálásból. Amerikában minden sport a pénzről szól. Nehéz támogatást kapni a kézilabdára, amikor ott vannak a megasportok, mint például az amerikai foci, ami lassan inkább stratégiai játék, mint sport. Az Egyesült Államokban mindent el lehet érni, ha van rá pénzed. Az európai országokban sokkal nehezebb ezt elérni, mivel a sikerességhez nem elég az anyagi háttér, kultúra is kell hozzá.

– Itt van a nyakunkon a nyári olimpia, mi várható Brazíliában?

– Sajnos sem a magyar, sem az amerikai kézilabdacsapat nem lesz ott, a lányoknál is csak a román együttes jutott ki. Én a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak és a helyi kézilabda-versenybizottságnak fogok ott segíteni. Nagyon jólesett, amikor a Nemzetközi Kézilabda-szövetségtől megkerestek, hogy segítsek a szervezésben. Amerikában részese voltam több regionális és országos bajnokság lebonyolításának, szakmai hátterem is adott, remélem, meg tudok felelni az elvárásoknak.

Mindenképp nagy élmény lesz és óriási tapasztalatszerzési lehetőség számomra. Olimpiát még nem rendeztek Dél-Amerikában, kíváncsi vagyok, hogyan fog egybevágni a kultúrájukkal. A kézilabda-mérkőzéseket egy ideiglenes arénában, az Arena Futuróban fogják rendezni, amit majd az olimpia után lebontanak, és iskolákat fognak belőle építeni. Az a jó, hogy Rio de Janeiróban közel lesz mindenhez, így nagyon sokan ott lesznek a lelátókon.

– Elképzelhető, hogy az Egyesült Államok a nőknél vagy a férfiaknál pár éven belül ott lesz egy olimpián vagy világbajnokságon?

– Nőknél kicsit könnyebb, mivel nem kell megküzdeni az európai csapatokkal. Az amerikai kontinensen a brazil lányokon kívül a többiekkel fel lehet venni a versenyt. A férfiaknál sokkal nehezebb, hiszen ott van Argentína, Chile, Brazília. Ha a nőknél van pár jó játékosod, már tudsz eredményt elérni, míg a férfiaknál a sikerhez egy egész csapatra szükséged van. Nagy kérdés, hogy Tokió után hol szervezik meg az olimpiát. Ha Los Angeles kapja a szervezést, akkor nagy fordulat várható, mivel minden sport támogatása megnő.

Egy olimpián az Egyesült Államoknak, akárcsak Kínának vagy Oroszországnak, mindig az éremtáblázat megnyerése a legfontosabb. Mindegy, ki nyer úszásban, csak szállítsák a dobogós helyezéseket. Az, hogy most nem mi szervezzük, hátrány számunkra, mert csak azokat a sportokat támogatják komolyan, amelyekben éremesélyesek. Az Egyesült Államok nagyon célorientált, kapitalista ország. Ha Los Angelesben lesz a 2024-es olimpia, akkor a kézilabdára is sokkal több pénz jut.

– Megtörténhet, hogy Katarhoz hasonlóan világválogatottat építenek?

– Nyolc év alatt fel lehet építeni egy jó csapatot. Világválogatottról nem lehet szó, mivel az Egyesült Államokban sokkal nehezebb beszerezni az ehhez szükséges papírokat. Ki kell nézni több 16–18 éves játékost, akikkel érdemes elkezdeni az építkezést. Őket ki kell vinni oda, le kell telepíteni. Katarban sokkal könnyebb volt, ott mások a törvények. Amerikában több mint 300 millióból kikerül egy jó csapatra való sportoló, csak komoly stratégia kell hozzá. Van múltja az amerikai kézilabdának, több világversenyen is szerepeltek, de a 21. század elején történt egy komoly szakadás. Nehéz újra felépíteni, a kulturális háttér is hiányzik, nem ismerik úgy a sportot, mint például a kosárlabdát. A labdarúgásnak is kellett 25 év, amíg kezdett beindulni.

– Szakmailag inkább a menedzsment felé húz a szíve, vagy marad a kispad?

– Az államokban egy kézilabdaedzőnek nincs olyan komoly lehetősége kiugrani, fejlődni, mint itt, Európában, így a sportmenedzsment vonzóbb lett számomra. Kevés az angol nyelvű szakember, így megnőtt az igény irántuk. Szeretnék majd előbb-utóbb hazajönni, és szerintem a sportmenedzsmentben szerzett tapasztalatommal sokat tudok majd segíteni. Továbbá van más szakmám is, szoftverfejlesztésben dolgozom. Ez pedig sokkal jobban összehangolható a sportmenedzsmenttel, mint az edzői pályafutás. Továbbá így több időm marad a családra is.