A ProTv is közvetít foci-Eb-mérkőzéseket

A ProTv is közvetít foci-Eb-mérkőzéseket

A romániai televíziózás történetében először kereskedelmi csatornák sugározzák majd a labdarúgó-Európa-bajnokságot, de fellégezhetnek a szurkolók, mert a kizárólagos jogokat birtokló DolceSport után hétfőn a ProTV is bejelentette, hogy képernyőre tűzi a június 10. és július 10. közötti franciaországi seregszemle legfontosabb mérkőzéseit – köztük Románia válogatottjának összecsapásait.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. május 16., 15:182016. május 16., 15:18

2016. május 16., 19:242016. május 16., 19:24

A teljes, mind az 51 mérkőzésre szóló exkluzív csomagot már korábban megvásárló Dolce, mint ismeretes, kizárólag a Telekom kábeltévé-szolgáltató rendszerében érhető el, a ProTV ellenben teljes lefedettségnek örvend még azután is, hogy lemondott „must-carry” státusáról (az ezzel rendelkező adókat a kábelszolgáltatóknak kötelező módon be kell iktatniuk kínálatukba).

Az általa megvásárolt, szabadon sugározható 23 találkozóra a TVR is pályázott, de pénzügyi problémái és az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) felé felhalmozott több mint 10 millió eurós adóssága miatt már korábban biztossá vált, hogy a működésképtelenség szélén álló közszolgálati csatorna nem kapja meg a jogokat. Nemrég amúgy már azt is bejelentették, hogy az EBU-szankció miatt az augusztusi Rio de Janeiró-i nyári olimpia kizárólagos közvetítési jogait is elvesztik.

Aleksandras Cesnavicius, a ProTV ügyvezető elnöke szerint piacvezetőként „kötelességük\", hogy minden romániai háztartás számára elérhetővé tegyék a foci-Eb-t. „Van egy nagyon jó sportújságíró csapatunk, kiváló szakembereink a közvetítések terén, nálunk vannak a legjobb kommentátorok, de ami a legfontosabb: a nézők is mögöttünk állnak, akik szeretik a sportot és értékelik az ilyen jellegű műsorokat\" – fogalmazott a hétfői közleményben.

Hangsúlyozta, hogy a ProTV műsorrácsában mindig kiemelt tartalmat jelentett a sport, így történetük során Bajnokok Ligáját, UEFA-kupát, válogatott meccseket és hazai viadalokat is közvetítettek már. Kedden például a csatorna műsorra tűzi a 21.30-kor kezdődő Dinamo–Kolozsvári CFR Román Kupa-döntőt is, amely a DigiSporton és a DolceSporton is látható lesz.

Magyarországon, mint ismeretes, az M4 Sport sugározza a foci-Eb-t, de Romániában, a kötelező geokódolás miatt várhatóan „lefagyasztják\" a képernyőt a meccsek idején. Anghel Iordănescu szövetségi kapitány „piros-sárga-kék\" legénysége a házigazda franciákkal, valamint Svájc és Albánia legjobbjaival találkozik az A csoportban, míg Bernd Storck magyar csapata Ausztria, Izland és Portugália válogatottjaival csap majd össze az F jelű kvartettben. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája
2024. március 23., szombat

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya

Jansik Szilárd, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya klubjával, a Ferencvárossal a bajnoki cím elhódításán kívül négyes döntőbe szeretne jutni a BL-ben, míg a nemzeti együttessel az olimpián szeretné kijavítani a dohai világbajnoki fiaskót.

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya