A döntő második meccsét is elbukta a Maros KK

A döntő második meccsét is elbukta a Maros KK

Megnyerte a férfi kosárlabda-bajnokság döntőjének második hazai mérkőzését is a címvédő CSU Asesoft Ploieşti (81:67), így egy győzelemre került a trófeától. A Maros Kosárlabda Klubnak mindkét hazai összecsapását meg kell nyernie ahhoz, hogy ötödik, mindent eldöntő találkozót rendezhessenek.

Horváth Bálint Ottó

2015. május 20., 10:032015. május 20., 10:03

Az első mérkőzésen hiányzó Filip Adamovicsnak a meccs kezdetéig sikerült érvényes orvosi igazolást kiállítani, így volt játékengedélye, és az első perctől a pályán lehetett, akárcsak a kisebb sérüléssel küszködő Kyndell Dykes.

Két hárompontossal kezdett a vásárhelyi együttes, ennek köszönhetően az összecsapás elején 10:2-re meglépett. Az első mérkőzéssel ellentétben ezúttal a Maros KK irányította a nyitónegyedet, amelynek végére a hazaiak faragtak hátrányukból – a játékrész a vendégek hárompontos előnyével zárult.

Hamar kiegyenlített az Asesoft a második negyed elején, ezután felváltva vezettek a csapatok, majd a mérkőzés legeredményesebb játékosa, Runkauskas triplájával négy ponttal átvette a vezetést a bajnoki címvédő, és szünetig megmaradt a különbség a két csapat között (45:41).

A találkozó kezdetéhez hasonlóan ismét remekül játszott Audrius Prakuraitis együttese a harmadik negyedben, és gyorsan megfordította az állást, majd a folytatásban szorosan alakult az eredmény. Ezután sokat hibáztak a vásárhelyiek, ezt kihasználva a Ploiești a játékrész végéig hétpontos különbséget dolgozott ki.

Pontatlanok voltak a támadások a zárónegyed első részében, öt perc alatt mindkét fél csupán két-két pontot szerzett. Továbbra sem működött a Maros KK támadójátéka, a vendégek tehetetlenek voltak a palánk alatt, és a távoli kísérletek sem értek célba. A hajrában az Asesoft tíz ponttal elhúzott, végül fölényesen, 81:67-re megnyerte a mérkőzést, ezzel összesítésben 2-0-ra vezet, és egy győzelemre került tizenkettedik bajnoki címe megszerzésétől.

A vásárhelyi együttesnek nagyon nehéz dolga lesz megfordítani a párharcot, amelynek harmadik összecsapását vasárnap rendezik Marosvásárhelyen, és egy Maros KK-győzelem esetén a negyedik találkozót hétfőn játsszák szintén a „Dzsungelben”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben

Három piros lapot is kiosztott Kovács István játékvezető az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntőjének kedd este játszott visszavágóján.

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben
2024. április 16., kedd

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián

A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán.

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián
2024. április 16., kedd

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában

Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja.

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában
2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember