A döntő döntője vár a Sepsi-SIC-re

A döntő döntője vár a Sepsi-SIC-re

Csak az ötödik meccsen dől el a női kosárlabdabajnok kiléte: a CSM Târgoviște mindkét hazai mérkőzését megnyerte a Sepsi-SIC ellen, s így vasárnap 2-2-es állásnál vághatnak neki a felek a minden eldöntő találkozónak.

Csinta Samu

2015. április 17., 13:372015. április 17., 13:37

Hajszál híján sima 3-0 lett a bajnoki döntő végeredménye, de ott fenn valakinek a szépérzékét igencsak bánthatta, hogy a sokszoros bajnokot elgázolva jut révbe a háromszéki sikeralakulat.

Miután ugyanis megnyerte a finálé első két, hazai pályán játszott találkozóját, a Sepsi-SIC a rendes játékidőben végig vezetve, két hosszabbítás után veszítette el a harmadik, immár Târgoviștén játszott mérkőzést. Közel 150 háromszéki drukker dacolt a valószínűsíthető rendőrségi vegzálással, így erős szurkolói támogatottsággal kezdhetett Zoran Mikes csapata.

Közel százan csütörtökön este is visszautaztak a Regátba, de csak egyetlen negyed erejéig tudtak segíteni az elsősorban mentálisan fáradt csapat csapat benyomását keltő kedvenceken. A 10 pontos hátrányt félidőig ledolgozta a CSM, s hiába volt egy harmadik negyedbeli fellángolás, a hazai pálya a kellő pillanatokban „meg-megbillent”, s azt már nem tudták ellensúlyozni a sokat hibázó, a sérülten játszó Jeffery hátrányát is elviselni kényszerülő háromszékiek.

A döntés így az utolsó, ötödik mérkőzésre maradt, s ha az alapszakasz első helyét jutalmazó hazai pálya előnyét képes kihasználni, fennállása legnagyobb sikerét érheti el, bajnok lehet a Sepsi-SIC.

Bajnoki döntő, 4. mérkőzés:

CSM Târgoviște–Sepsi-SIC 68:56 (10:20, 25:14, 17:14, 16:8). Legjobb dobók: Coker 19, Givens 16, Green 13, illetve Murphy 15, Marshall és Pașcalău 12-12.

Összesítésben 2-2 az állás, az ötödik mérkőzést vasárnap játsszák Sepsiszentgyörgyön (Dolce Sport, 17.00).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben

Három piros lapot is kiosztott Kovács István játékvezető az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntőjének kedd este játszott visszavágóján.

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben
2024. április 16., kedd

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián

A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán.

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián
2024. április 16., kedd

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában

Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja.

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában
2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember