A Debrecen megfellebbezte a brassóiak sikeres óvását

A Debrecen megfellebbezte a brassóiak sikeres óvását

Fotó: Daniel Maximilian Milata

Három lejátszott mérőzés ellenére is döntetlen volt szombat este az összetettbeli állás a jégkorong-Mol Liga negyeddöntőjének Debrecen–Brassó párharcában, mivel a barcaságiak alapfokon sikeresen megóvták a múlt héten, idegenben elveszített találkozójukat. 

Krónika

2017. február 19., 14:362017. február 19., 14:36

A magyar sportági szövetség hivatalos honlapján kiadott közlemény rámutat arra, hogy a hajdú-bihariak által 6-3-ra megnyert találkozóra nem érkeztek meg a korábban kért külföldi játékvezetők, hanem a helyszínen improvizálva állították fel a bírói csapatot – magyarországi sípmesterekkel pótolva a hiányzókat. A Versenybírósági Bizottság úgy ítélte meg, hogy ilyen körülmények között nem kellett volna lejátszani a találkozót, de mivel már megtörtént, azt legfennebb barátságos összecsapásként lehet számításba venni. Ennek megfelelően jóváhagyták a brassóiak újrajátszást kérő óvását, és elrendelték, hogy a Liga Játékvezetői Testületének költségén ismételjék meg a mérkőzést.

Eredetileg kedden játszották volna újra a debreceni találkozót, de az alapfokú határozatot a Debrecen és a Játékvezetői Testület is megfellebbezte. A közlemény rámutat arra, hogy ha a másodfokú döntés megerősíti a mérkőzés újrajátszásának szükségességét, úgy azt február 27-én lehetne teljesíteni, amennyiben a párharc összesített eredménye még szükségessé teszi.

A Brassó, mint ismeretes, az említett kedd esti meccset 6-3-ra elveszítette, másnap viszont 5-2-re nyerni tudott idegenben. Szombaton már hazai pályán fogadták a debrecenieket, de 3-2-es vereséget szenvedtek – az óvás miatt 1-1-es összesítettről várták a vasárnapi erdélyi összecsapást. Azt követően szerdán találkoznak ismét a felek a hajdú-bihariak pályáján, majd pénteken megint Brassó lesz a házigazda az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.

Nyert a Progym

A Gyergyószentmiklósi Progym jégkorongcsapata 10-4-re legyőzte hétvégén a vendég Galacot, és ezzel ismét a harmadik helyen áll a hazai bajnokság alapszakaszának összetettjében. Tekintettel arra, hogy a hátralévő három összecsapásukat a Steaua és a Sportul Studențesc ellen vívják meg, a sorrend várhatóan már nem fog változni. Ugyancsak hétvégén nyert 11-0-ra a Csíkszeredai Sportklub is a tartalékosan felálló brassói alakulat vendégeként, miközben a rájátszásba jutástól már elesett Steaua 13-0-ra és 12-3-ra verte a Sportult. Az összetett állása: 1. Brassó (28 mérkőzés/73 pont), 2. Sportklub (27/57), 3. Progym (27/46), 4. Galac (28/44), 5. Steaua (28/26), 6. Sportul (26/0).

A szombat esti találkozót követően egyébként mindkét csapat edzője egyetértett abban, hogy színvonalas és izgalmas volt a játék, a kapusok kiváló formában védtek.

„Ilyen egy igazi play-off meccs. Nyilván nyerni szerettünk volna, de most nem tudtuk kihasználni emberelőnyös helyzeteinket. Ezen még dolgozni fogunk. A rájátszás szépsége, hogy a holnap már egy másik nap, egy másik mérkőzéssel, és reményeink szerint másmilyen eredménnyel\" – idézte a brassóiak vezetőedzőjét, Martin Lacroix-t a klub hivatalos honlapja.

A másik három párharc egyébként hasonlóképp izgalmasan alakul, hiszen a címvédő DVTK Jegesmedvék, az alapszakaszban második Budapesti MAC és a harmadik Újpest is 2-1-es összesítettbeli hátrányból várja a hétfői idegenbeli meccseit. A szombati eredményeik: Jegesmedvék–Ferencváros 6-0, MAC–Fehérvári Titánok 2-3 (büntetőkkel), UTE–Acélbikák 9-4.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember
2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ