Kultúra
Kolozsvári filmtörténet Magyarországon
2010. szeptember 07.
Csaknem százéves kolozsvári fotókból nyílik filmtörténeti kiállítás pénteken a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, vagyis a CineFesten: a tárlat a CineClassics című programsorozat része, és a Miskolci Galériában tekinthetik meg az érdeklődők.
Megvannak a BuSho-díjak
2010. szeptember 07.
Ágói Krisztina Ez titok az ilyesmi… című animációs filmje nyerte el a budapesti BuSho-rövidfilmfesztivál Nagyvárad-díját, amelyet – a többi díjjal együtt – a fesztivál díjátadójának keretében Budapesten adtak át.
Kapható a Művelődés augusztusi száma
2010. szeptember 07.
Bizonyára nem sokan tudják, hogy az erdélyi tudományosság legkiemelkedőbb képviselője, Bolyai János igen szerényen étkezett. Oláh-Gál Róbert ugyanis feltárta, hogy a nem euklideszi geometria megalkotójának reggel például köménymagleves, délben árvalaska, este túrós puliszka szerepelt az étlapján; miközben édesapja, Bolyai Farkas – jövedelmének is köszönhetően – szinte naponta fogyaszthatott húst és gyümölcsöt.
Elhunyt Paul Conrad karikaturista
2010. szeptember 07.
Elhunyt Paul Conrad Pulitzer-díjas karikaturista, aki ötven éven keresztül gazdagította a politikai aktualitásokhoz kapcsolódó gúnyrajzaival az amerikai lapokat. 86 éves korában a kaliforniai otthonában érte a halál szombaton.
Könyvespolc: A „híres város” újabb híre
2010. szeptember 07.
„Nagyszalonta híres város, ott született Arany János” – egyetlen mondat, ami örökös irodalmi zarándokhellyé avatja Szalontát. „Kizárólag” Arany János jogán. Ha jól megnézzük, majdnem mindenik nemzeti irodalomnak van egy-egy ilyen szentélye. Ami csak és kizárólag… Hiába tudjuk, hogy Arany Jánoson kívül adott még a város irodalomnak-tudománynak is nagy szülötteket, a kollektív tudat mégis ragaszkodik az exkluzivitáshoz.
Az MTI fotóanyagából nyílt kiállítás Marosvásárhelyen
2010. szeptember 06.
Kis, de válogatott szelet a Magyar Távirati Iroda gyűjteményéből – így jellemezhetnénk röviden a marosvásárhelyi Bernády-házban csütörtökön megnyílt fényképtárlatot.
Díjazták Karácsonyi Zsoltot
2010. szeptember 06.
Karácsonyi Zsolt költőt, műfordítót, a Helikon szerkesztőjét részesítették a gyergyószárhegyi írótábor résztvevői a kitüntető Csiki László-díjban. Mint ismeretes, a Csiki László-díjat a két évvel ezelőtt szintén Gyergyószárhegyen szervezett írótáborban alapították az akkori résztvevők az erdélyi magyar irodalom sokoldalú írójának emlékére, akinek halálhíre éppen a táborozás idején érkezett.
A legnagyobb magyarra emlékeztek Kőszegremetén
2010. szeptember 06.
Gróf Széchenyi István halálának 150. évfordulójáról emlékeztek meg a Szatmár megyei Kőszegremetén. A legnagyobb magyar emlékének tiszteletére állított obeliszknél, amelyet az elsők között, 140 éve emeltek, emlékbeszédek méltatták az egykori reformpolitikust.
Darkó Lászlóra emlékeztek Kolozsváron
2010. szeptember 06.
Megkoszorúzták Kolozsváron lévő sírját, majd mintegy hetven festményéből összeállított tárlatot nyitottak meg a Bánffy-palotában a negyven éve elhunyt Darkó László emlékére.
Krónika Melléklet
Kevesebb bor készül az idei szőlőből
A szőlőfajták első szüreti eredményei 30–40 százalékos terméskiesést mutatnak, ugyanakkor csapadékmentes meleg ősz esetén a közép- és késői érésű fajtákból még jó minőségre is lehet számítani ott, ahol a növényvédelem sikeres volt – jelentette be a szőlészetek és a borászatok országos szakmai szervezete. Ha viszont csapadékos lesz az ősz, sok ültetvényen a lisztharmattól fertőzött bogyók, és a peronoszpóra minőségi kockázatot jelent. A 2010-es évjáratot a rendkívül szeszélyes időjárás határozta meg a szőlőtermelésben is. A csapadék mennyisége, intenzitása – és az, hogy jelentős szél-, vihar- és jégkárral párosult – példátlan nehézségeket okozott a szőlőmegmunkálásban és a növényvédelemben.
Keleti előretörés
Kedvező időszak vár a közép- és kelet-európai gépjárműiparra, hiszen az új trendnek megfelelően nő a Magyarországon is gyártott kisméretű és környezetbarát autók iránti kereslet – derül ki az Ernst & Young régiós autóipari jelentéséből. „A Magyarországon jelen lévő Suzuki és a Mercedes-Benz is a kisebb autók gyártására koncentrál, az Audi pedig a környezetbarát motorok előállítására fókuszál. Ez nagyon jól illeszkedik az új trendek közé, megteremtve az alapot az iparág növekedéséhez az országban. Ráadásul ezek a kulcsszereplők magukkal húzzák az alkatrészgyártó és beszállítói szegmenst is, amely az egész iparág számára pozitív kilátásokkal kecsegtet” – áll az Ernst & Young jelentésében.
Közelebb kerülni Istenhez
Interaktív szentmisével zárult augusztus 29-én, vasárnap délután a 34. Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT). Annak ellenére, hogy a vallási rendezvény egy időben zajlott a Marosvásárhelyen tartott Félszigettel, közel 300 fiatal vett részt a hétvégi találkozón – számoltak be a szervezők. A 34. CSIT mottója a pasztorális terv általi tematikához igazodott: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek”(Jer 1, 5) – ehhez kapcsolódtak a hétvégi foglalkozások, kiscsoportos beszélgetések, előadások is.
Régi idők új divatja
Az új évszak legtöbbször új öltözködési trendeket is hoz magával. Lassan megszokottá válik, hogy az elmúlt évtizedek divatja valamilyen formában visszaköszön a legújabb irányzatokban: az elmúlt években a 60-as, 70-es, 80-as évek divatos ruhadarabjainak vonalait, színeit, anyagait is viszontláthattuk a legmenőbb öltözködési stílusok kellékeiként. Bár évszakról évszakra változnak a divatos színek és formák, ez nem jelenti azt, hogy a meglévő ruhákat a kukába kell dobni. Aki azonban megengedheti magának, hogy új divat szerinti ruhákat vásároljon, az az ősz elején elkezdheti a vérfrissítést a szekrényében.
Mi van, ha nem elég a jelzálog?
Kellemetlen meglepetés érheti azokat, akik jelzáloghitelre vásároltak lakást, a bankok ugyanis gőzerővel folytatják a kölcsönök biztosítékát képező ingatlanok újbóli felértékelését. A hitelintézetek akciója elsősorban azon ügyfeleket érintheti érzékenyen, akik a válság kirobbanása előtti másfél-két évben vettek fel kölcsönt, mikor a hazai ingatlanárak a csúcson voltak. Az azóta bekövetkezett jelentős árcsökkenés miatt sok esetben a hitel fedezetét képező ingatlan jelenleg nem ér annyit, mint amennyivel a kliens tartozik a banknak.
Új köntösben száguld tovább a Kárpát Expressz
Valósághűnek látszó váróterem, kanyarodó poggyászkocsi. Induló és érkező vonatok, ablakukon beszűrődik a fény. Mozgó emberalakok sziluettjei, majd liftben utazó műsorvezető. A pályaudvar hangulatát idéző hangeffektek – ősztől már ez a korszerű látvány és hang fogadja a Kárpát Expressz nézőit.
Székelyföldi legendák minden négyzetméteren
„A legendák gyűjtését elvégezték a hozzáértő szakemberek, ezeket kellett egy helyen megmutatni. Az a szép bennük, hogy összefüggésben vannak egymással. Amikor megálmodtam a térképet és embereknek meséltem róla, először nem értették, hogy mit is akarok tulajdonképpen. Most, hogy elkészült, mindenkinek tetszik.” Beszélgetés Fazakas Szabolcs székelyudvarhelyi operatőrrel, rendezővel.






0.92%
-0.45%




