Programajánló

Devizaárfolyamok

A Román Nemzeti Bank legfrissebb hivatalos árfolyamai:

EUR 4.246 0.92%
USD 3.3407 -0.45%
HUF 1.5014 0.89%

(forrás: BNRO)

Horoszkóp

Napi karikatúra

Tempó

Tempó

Szempont

Székelyföldi legendák minden négyzetméteren

2010. szeptember 03.

„A legendák gyűjtését elvégezték a hozzáértő szakemberek, ezeket kellett egy helyen megmutatni. Az a szép bennük, hogy összefüggésben vannak egymással. Amikor megálmodtam a térképet és embereknek meséltem róla, először nem értették, hogy mit is akarok tulajdonképpen. Most, hogy elkészült, mindenkinek tetszik.” Beszélgetés Fazakas Szabolcs székelyudvarhelyi operatőrrel, rendezővel.

Nem vagyok Bartha Csaba prókátora

2010. szeptember 03.

Bevallom, számítottam arra, hogy vitatott írásom (Gondolatok Bartha Csaba esetének kapcsán, Szempont, augusztus 20.) élénk reakciókat fog kiváltani, és arra is felkészültem, hogy az ügyet lezártnak fogom tekinteni. Mivel a fejlemények előre be nem látott fordulatot vettek (Puskás Attila: Hadd ne értsek egyet Sebők Mihállyal, Szempont, augusztus 27.), úgy látom jónak, ha néhány dolgot pontosítok.

 

Harmincéves a lengyel Szolidaritás

2010. szeptember 03.

Harminc évvel ezelőtt, 1980. augusztus 31-én a Leninről elnevezett gdanski hajógyárban az országos sztrájkhullám után megállapodást írt alá a lengyel kormánybizottság és az üzemközi sztrájkbizottság. A megállapodás, amely eleget tett a munkások politikai és szociális követeléseinek, megteremtette a Szolidaritás szakszervezet létrejöttének alapját. Az első, részben szabad lengyelországi választásokig azonban még kilenc évnek kellett eltelnie.

 

Olimpiáról álmodozik Bukarest ígérgető főpolgármestere

2010. szeptember 03.

Jóformán semmit sem képes felmutatni két évvel ezelőtti megválasztásakor tett ígéretei közül Sorin Oprescu, Bukarest főpolgármestere, holott a vállalások terén nem bizonyult szűkmarkúnak: többek között pilléreken nyugvó autópályával, szegénykonyhával, parkolóhelyek megépítésével kecsegtette a román főváros lakóit. Most éppen olimpiarendezésről álmodozik.

 

A nincstelenség rossz magatartást szül

2010. augusztus 27.

„Én nem hiszek abban, hogy a világban általános romagyűlölet van. Szerintem, ha valaki megfelelően viselkedik, akkor senki sem akarja elküldeni. Lehet, hogy a romákkal van a baj. (...) Aki becsületes, jól viselkedik, azt nem űzik el sehonnan” - beszélgetés Kurkuly Elek hidegvölgyi roma diakónussal.

 
hirdetés

Hadd ne értsek egyet Sebők Mihállyal

2010. augusztus 27.

A Krónika augusztus 20–22-i számában Sebők Mihály közli gondolatait Bartha Csaba ügyével kapcsolatban (Gondolatok Bartha Csaba esetének kapcsán, Szempont), akit a kommunista politikai rendőrséggel (Szekuritátéval) való együttműködés vádja ért, amit több hazai hírforrás megszellőztetett. Bartha Csaba szembesült a tényekkel és önként vállalta a következményeket. Sebők Mihály írásában nagylelkűen „felmenti” és nyugtatja B. Cs.-t, szövege szerint: Bartha Csabát ne furdalja a lelkiismeret azért, mert nem mert szembeszegülni a Szekuritátéval annak idején. Én sem mertem, pedig érett férfi voltam, nem egyetemista gyerek.

Kelet-európai romák Berlinben

2010. augusztus 27.

Hazájuk EU-csatlakozása óta a német fővárosba is nagy számban érkeztek romák Bulgáriából és Romániából, több százan közülük már évek óta Berlinben élnek – többnyire alkalmi munkákból. A város önkormányzata, a szenátus fölismerte, hogy foglakoznia kell a Balkánról érkezettekkel, akiknek zöme németül sem tud, és szakmával sem rendelkezik. A romák kontaktirodájának megszavazott szenátusi támogatás októberben lejár, és senki nem tudja, hogyan tovább – írta a Berliner Zeitung.

Archívum

Rideg profizmus

2010. augusztus 27.

Nagyon szeretnék tervszerűen és unalmasan élni, mint a sikeres emberek, akik mindig az aktuális feladataikra koncentrálnak, és így egy büdös hangot sem hallanak az élet zenéjéből, azonban ahogy telnek az évek, egyre inkább rádöbbenek, hogy erre én teljes mértékben alkalmatlan vagyok.

Matematika a művészetben - beszélgetés Faa Balázs konceptuális művésszel

2010. augusztus 20.

„Az ember kiemelkedett az állatvilágból és szüksége volt valamilyen biztosítékra vagy jelzésre, hogy nem fog visszasüllyedni oda. Ennek az egyik legerősebb megfogalmazása, hogy vizuálisan olyan formákat állítunk elő, amelyek a természetben nincsenek, amivel újra meg újra deklaráljuk: nem vagyunk állatok. Lényegében ez az ösztön hajtja az embert a matematika felé, amely kiemel a természetből, mert az egész civilizációnk – legalábbis a technikai része – a matematikán alapul.”

Krónika Melléklet

Kevesebb bor készül az idei szőlőből

Kevesebb bor készül az idei szőlőből

A szőlőfajták első szüreti eredményei 30–40 százalékos terméskiesést mutatnak, ugyanakkor csapadékmentes meleg ősz esetén a közép- és késői érésű fajtákból még jó minőségre is lehet számítani ott, ahol a növényvédelem sikeres volt – jelentette be a szőlészetek és a borászatok országos szakmai szervezete. Ha viszont csapadékos lesz az ősz, sok ültetvényen a lisztharmattól fertőzött bogyók, és a peronoszpóra minőségi kockázatot jelent. A 2010-es évjáratot a rendkívül szeszélyes időjárás határozta meg a szőlőtermelésben is. A csapadék mennyisége, intenzitása – és az, hogy jelentős szél-, vihar- és jégkárral párosult – példátlan nehézségeket okozott a szőlőmegmunkálásban és a növényvédelemben.

Keleti előretörés

Keleti előretörés

Kedvező időszak vár a közép- és kelet-európai gépjárműiparra, hiszen az új trendnek megfelelően nő a Magyarországon is gyártott kisméretű és környezetbarát autók iránti kereslet – derül ki az Ernst & Young régiós autóipari jelentéséből. „A Magyarországon jelen lévő Suzuki és a Mercedes-Benz is a kisebb autók gyártására koncentrál, az Audi pedig a környezetbarát motorok előállítására fókuszál. Ez nagyon jól illeszkedik az új trendek közé, megteremtve az alapot az iparág növekedéséhez az országban. Ráadásul ezek a kulcsszereplők magukkal húzzák az alkatrészgyártó és beszállítói szegmenst is, amely az egész iparág számára pozitív kilátásokkal kecsegtet” – áll az Ernst & Young jelentésében.

Közelebb kerülni Istenhez

Közelebb kerülni Istenhez

Interaktív szentmisével zárult augusztus 29-én, vasárnap délután a 34. Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT). Annak ellenére, hogy a vallási rendezvény egy időben zajlott a Marosvásárhelyen tartott Félszigettel, közel 300 fiatal vett részt a hétvégi találkozón – számoltak be a szervezők. A 34. CSIT mottója a pasztorális terv általi tematikához igazodott: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek”(Jer 1, 5) – ehhez kapcsolódtak a hétvégi foglalkozások, kiscsoportos beszélgetések, előadások is.

Régi idők új divatja

Régi idők új divatja

Az új évszak legtöbbször új öltözködési trendeket is hoz magával. Lassan megszokottá válik, hogy az elmúlt évtizedek divatja valamilyen formában visszaköszön a legújabb irányzatokban: az elmúlt években a 60-as, 70-es, 80-as évek divatos ruhadarabjainak vonalait, színeit, anyagait is viszontláthattuk a legmenőbb öltözködési stílusok kellékeiként. Bár évszakról évszakra változnak a divatos színek és formák, ez nem jelenti azt, hogy a meglévő ruhákat a kukába kell dobni. Aki azonban megengedheti magának, hogy új divat szerinti ruhákat vásároljon, az az ősz elején elkezdheti a vérfrissítést a szekrényében.

Mi van, ha nem elég a jelzálog?

Mi van, ha nem elég a jelzálog?

Kellemetlen meglepetés érheti azokat, akik jelzáloghitelre vásároltak lakást, a bankok ugyanis gőzerővel folytatják a kölcsönök biztosítékát képező ingatlanok újbóli felértékelését. A hitelintézetek akciója elsősorban azon ügyfeleket érintheti érzékenyen, akik a válság kirobbanása előtti másfél-két évben vettek fel kölcsönt, mikor a hazai ingatlanárak a csúcson voltak. Az azóta bekövetkezett jelentős árcsökkenés miatt sok esetben a hitel fedezetét képező ingatlan jelenleg nem ér annyit, mint amennyivel a kliens tartozik a banknak.

Új köntösben száguld tovább a Kárpát Expressz

Új köntösben száguld tovább a Kárpát Expressz

Valósághűnek látszó váróterem, kanyarodó poggyászkocsi. Induló és érkező vonatok, ablakukon beszűrődik a fény. Mozgó emberalakok sziluettjei, majd liftben utazó műsorvezető. A pályaudvar hangulatát idéző hangeffektek – ősztől már ez a korszerű látvány és hang fogadja a Kárpát Expressz nézőit.

Székelyföldi legendák minden négyzetméteren

Székelyföldi legendák minden négyzetméteren

„A legendák gyűjtését elvégezték a hozzáértő szakemberek, ezeket kellett egy helyen megmutatni. Az a szép bennük, hogy összefüggésben vannak egymással. Amikor megálmodtam a térképet és embereknek meséltem róla, először nem értették, hogy mit is akarok tulajdonképpen. Most, hogy elkészült, mindenkinek tetszik.” Beszélgetés Fazakas Szabolcs székelyudvarhelyi operatőrrel, rendezővel.



Legfrissebb szám

krónika - legfrissebb szám
 

Várható időjárás

hirdetés

Observer