
A héten két vendégelőadást is megtekinthet a nagyváradi Szigligeti Színház közönsége a Szigligeti Nyári Esték elnevezésű előadás-sorozat részeként.
2013. június 17., 17:542013. június 17., 17:54
Ma 19 órától Giuseppe Verdi Rigoletto című háromfelvonásos művét tekinthetik meg az érdeklődők, a Kolozsvári Magyar Opera előadásában. Az előadás rendezője Selmeczi György, karmestere pedig Jankó Zsolt. A Rigoletto a legkorábbi Verdi-opera, amelyből a herceg La donna è mobile (Az asszony ingatag) című áriája a legismertebb, de a teljes Rigoletto a népszerű operaszámok parádés egymásutánja, csúcspontjuk pedig a harmadik felvonásbeli négyes, a ,Bella figlia dell’amore (Halld a szómat, édes lánykám). A produkcióra 25 (erkély), 30 (zsöllye), 40 (oldalpáholyok), illetve 50 (központi páholyok) lejes áron vűálthatnak az érdeklődők.
Vasárnap 19 órától a chicagói Trap Door Theatre lép fel a nagyváradi színházban Matei Vişniec The word progress on my mother\'s lips doesn\'t ring true (Anyám ajkáról a fejlődés szó hamisan hangzik) című darabjával. A produkciót a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója, Szabó K. István rendezte a tengerentúli teátrumban, 2011 decemberében mutatták be.
Az előadást a The Chicago Tribune a 2011. év legjobb független színházi előadásának választotta meg, továbbá felkerült a Jefferson-díj bizottsága (a legrangosabb színházi díj Chicagóban) által díjazásra ajánlott előadások listájára több kategóriában is. A stúdió-előadást a színpadon kialakított nézőtéren tekinthetik meg az érdeklődők 20, illetve kedvezményesen 10 lejes áron. Jegyeket a színház pénztárában lehet váltani keddtől péntekig 10-15 óra között, valamint egy órával az előadások előtt.
Változatos programokkal ünneplik a szecesszió világnapját június 13-án az erdélyi szecesszió központjainak számító Marosvásárhelyen és Nagyváradon.
Méhes Katit, a szatmárnémeti Harag György Társulat művésznőjét is beválogatta Tízen a filmért listájába a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).
Lisa Simone amerikai jazz- és gospelénekes, Marcos Valle brazil zenészlegenda és Arooj Aftab pakisztáni Grammy-díjas zenész is fellép a június 5–7. közötti kolozsvári Jazz in the Park fesztiválon – közölték szerdán a szervezők.
Kortárs erdélyi magyar szerző, Karácsonyi Zsolt regénye alapján készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A szenátus kinevezte a Román Kulturális Intézet (ICR) új vezetőségét keddi ülésén.
Premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera: Anger Ferenc rendezésében mutatják be Giuseppe Verdi Nabucco című operáját. Az előadást a tervek szerint Erdély több városában láthatja a közönség.
Rendezői pályafutásáért Életműdíjjal tüntette ki Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját a Román Színházi Szövetség (UNITER).
Bírálta Cannes-ból való visszatérése után a román államot Cristian Mungiu filmrendező, aki Fjord című filmjével Arany Pálmát nyert a filmfesztivál szombat esti díjkiosztó gáláján.
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Először találkozik erdélyi olvasóival Krasznahorkai László, aki június 2-án, kedden Marosvásárhelyen vesz részt író–olvasó találkozón.
szóljon hozzá!