Temesvár nagybetűs lehetősége magyar szemmel

Temesvár nagybetűs lehetősége magyar szemmel

Fotó: Flavius Neamciuc

Elsősorban a lehetőséget látják az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésében a temesvári magyar közösség kulturális és közéleti vezetői. A Krónikának ugyanakkor nem győzték hangsúlyozni: a történelmi Bánság egészét, illetve a teljes romániai magyar közösséget be kívánják vonni a nagyszabású programsorozatba.

Kiss Előd-Gergely

2016. szeptember 27., 13:262016. szeptember 27., 13:26

2016. szeptember 27., 15:232016. szeptember 27., 15:23

Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója a Krónikának elmondta: az általa vezetett intézmény a tervezés időszakában, már a kezdetektől csatlakozott a pályázat kidolgozásához. „Amikor megalakult az Európa Kulturális Fővárosáért Alapítvány, a temesvári magyar színház alapító tag volt, majd később, amikor az alapítvány átalakult kulturális egyesületté, akkor is jelen volt az intézményünk a pályázat előkészítésének minden szakaszában” – magyarázta. Hozzáfűzte, a továbbiakban a teátrum a tervezés helyett cselekvési fázisba lép, egyszerűen megvalósítják mindazt, amit elterveztek.

2021 csak a jéghegy csúcsa

Balázs Attila elmondta: a pályázatba foglalt szinte valamennyi programban részt vesznek, ezeknek nem csupán kulturális, hanem szociális vetülete is van. Az eseménysorozat a teljes történelmi Bánságot lefedi, ugyanakkor szerinte az egyik legerősebb eleme a programsorozatnak az általuk szervezett Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) lesz, amelyet 2017 májusában tizedik alkalommal valósítanak meg, 2021-ben pedig a 14. fesztiválra kerül sor. Hozzáfűzte, a Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió legjelentősebb előadásait évről évre bemutató seregszemlére igyekeznek olyan előadásokat, alkotókat meghívni, akik meghatározóak a térségben, az esemény találkozó, fórum jellege pedig a továbbiakban is megmarad.

Mint részletezte, maga a tény, hogy egy épületben – a Kultúrpalotában (közismert nevén opera), amelyet a Fellner és Helmer bécsi építésziroda tervei alapján építettek 1873 és 1875 között – négy különböző intézmény, az opera, a román színház, a német színház és a magyar színház kap helyet, mutatja, hogy a multikulturalitás eddig is jelen volt Temesváron, „ezt sem kellett újonnan kitalálni”.

A magyar és a német színháznak egyébként korábban is voltak koprodukcióban készített előadásai. Elmondta: a következő időszakban kell kikísérletezniük, hogy ezeket az együttműködéseket hogyan lehet úgy bővíteni, hogy 2021-ben egy valóban átütő erejű, európai projektet hozzanak össze. A magyar társulat a régió egyéb színházaival is együttműködik, idén például egy horvát színházzal dolgoznak közös előadáson, ugyanakkor Arad támogatása is fontos volt a kulturális főváros cím elnyerésében.

Kérdésünkre, hogy mindez mennyire segíthet a temesvári magyarság identitásának a megőrzésében, úgy nyilatkozott: elsősorban a lehetőséget teremti meg a cím a magyar közösség számára. „A felkészülés a pályázat legfontosabb része, a jéghegy alja, 2021 csak a csúcsa lesz. A projekt mindenképpen lehetőségeket teremt, hogy ezzel fog-e élni a magyar közösség vagy nem, azt nem tudom. Kulturálisintézmény-vezetőként magam sem tudok mást tenni, mint lehetőségeket teremteni. A lényeg az lenne, hogy a közösség éljen ezekkel a lehetőségekkel” – nyilatkozta a Krónikának Balázs Attila.

Az egész régiót képviselik

Molnár Zsolt temesvári parlamenti képviselő ugyanakkor úgy értékelt: nagy megtiszteltetés Temesvár számára, hogy elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet, hiszen a döntőbe kizárólag kiváló pályázatok kerültek be: Kolozsvár és Nagybánya pályázata is nagyon jó volt, ráadásul Temesvár Bukarestet is legyűrte a versenyben. Szerinte a cím nagy lehetőség a városnak, hiszen a kulturális élet fellendülése mellett az infrastruktúra és az idegenforgalom fejlesztését is elősegíti.

„A felkészülés évei alatt sokat fog gazdagodni a temesvári kulturális élet, sok európai és világszínvonalú produkciót fognak ez idő alatt bemutatni a városban, ugyanakkor – ahogy az már Szeben esetében is látható volt – a városkép átalakítására is lehetősége lesz a Bánság fővárosának. A címnek köszönhetően felújíthatják a belvárosi régi épületek homlokzatát, 2021-ben pedig várhatóan sok turista látogat majd Temesvárra” – fogalmazott Molnár Zsolt.

A képviselő szerint Temesvár pályázatának nagy erőssége az volt, hogy már eleve a teljes régió pályázataként jelentkezett. Már a kezdetektől a testvérvárosokkal, valamint a Bánság többi városával közösen dolgozták ki a pályázat programját. Magyarországról Budapest és Szeged testvérvárosi minőségükben támogatták a temesvári pályázatot, de Szerbiából is több város (Újvidék, Nagykikinda, Versec) melléjük állt. Szintén a temesvári pályázatot támogatták a környező megyék megyeszékhelyei: Resicabánya, Déva és Arad.

„Feltett szándékunk, hogy a három országhatár által elválasztott történelmi Bánság régióban, de még azon is túl érezhető legyen a kulturális fővárosi cím hatása, a pályázat vezetői valamennyi támogató várossal külön együttműködési szerződést kötnek” – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: a Bánságban hagyománya van ennek a kapcsolatrendszernek, sokat dolgoztak azon, hogy a jelenleg Szerbiában élő bánsági magyarok is becsatlakozhassanak a romániai oldalon élő bánságiak kulturális életébe.

„Az Európa Kulturális Fővárosa cím lehetőséget biztosít a temesvári magyar közösségnek is, hogy felmutassa kulturális értékeit, ugyanakkor a bánsági multikulturalizmus szellemében valamennyi nemzeti közösség számára lehetőség nyílik erre. Mi, magyarok arra számítunk, hogy az egész romániai magyar közösség be tud majd kapcsolódni ebbe a folyamatba, igyekszünk partnerségeket, kapcsolatokat építeni valamennyi magyar kulturális intézménnyel, hogy 2021-ben méltóképpen tudjuk felmutatni a romániai magyarság értékeit Temesváron” – nyilatkozta a Krónikának Molnár Zsolt.

A magyar napoknak is több forrás juthat

Tamás Péter, a Temesvári Magyar Napokat szeptember 30–október 2. között először, de hagyományteremtő szándékkal megszervező Várbástya Egyesület elnöke, Magyarország tiszteletbeli temesvári konzulja a Krónikának úgy értékelt: a kulturális fővárosi címnek köszönhetően jövőre a Temesvári Magyar Napok megszervezésére is biztosan több forrás jut, hiszen napi szinten együtt dolgoznak a temesvári városvezetéssel. A magyar napok része kíván lenni a 2021-es programsorozatnak, kölcsönösen segítik egymást ebben. A Temesvári Magyar Napokat egyébként a Várbástya Egyesület már jóval azelőtt elkezdte szervezni, hogy kiderült: Temesvár lesz Európa kulturális fővárosa 2021-ben, de természetesen lobbiztak a cím elnyeréséért.

Kérdésünkre, hogy a Temesvári Magyar Napok tervezését a jövőben mennyiben változtatja meg a cím elnyerése, úgy nyilatkozott: „Bátrabbak leszünk, számítunk arra, hogy Európa egyik kulturális fővárosa a kisebbségeivel is figyelmes lesz. Tudjuk, hogy ez így lesz, hiszen Temesvár polgármesteri hivatala mindig is példamutatóan összefogta az itteni kisebbségi közösségeket” – fogalmazott. Tamás Péter emlékeztetett, hogy Temesvár a különböző nemzetiségeket illetően egyébként is a legsokszínűbb városa Romániának. „Itt mindig is nagyon nyitott, európai hangulat volt” – mutatott rá Tamás Péter.

A fény metaforájára építettek

Temesvár nyertes EKF-pályázata több mint 1000 eseményt, a város infrastruktúrájának javítását, átfogó kulturális stratégiát ígér, amelynek hatása 2021 után is érezhető lesz. A pályázat „a fény erőteljes metaforájából” indul ki, abból, hogy 1885-ben Temesvár volt az első város Európában, ahol bevezették az utcai közvilágítást, 1989-ben pedig a Ceauşescu-rezsim elleni forradalom szikrái Temesvár utcáin pattantak ki. Kulturális programtervezetüket úgy képzelték el, mint képzeletbeli utazást a magány és közösség, sötétség és fény között.

A programtervezet szerint Temesváron 2017-től kezdődően konferenciák, rezidenciaprogramok, „innovációs laboratóriumok” lesznek. 2021-re megrendeznék az 1989 előtti és utáni kelet-európai művészeti mozgalmak retrospektív kiállítását, létrehoznák többek között a Szubverzív Zene Galériáját és a Forradalom Interaktív Múzeumát, amelyek felnőtteknek és gyerekeknek is emészthető módon mutatnák be az eseményeket.

Amint arról már beszámoltunk, Temesvár 48,5 millió eurós költségvetéssel készül az európai kulturális főváros projektre, ezzel Bukarest után a második legnagyobb költségvetése volt a döntős romániai városok közül. 2017-re hozzávetőlegesen az összeg 5,5 százalékát különítenék el, az elkülönített összeg pedig évről évre nőne 2021-ig. A teljes költségvetésből 20 millió euró a temesvári polgármesteri hivatal, 5 millió euró a Temes Megyei Tanács hozzájárulása, a fennmaradó összeget európai uniós alapok és szponzorok segítségével fedeznék, de a művelődésügyi minisztérium támogatására is számítanak.

Temesvárnak több mint 300 000 lakosa van, és több mint 40 000 egyetemista látogatja a város öt egyetemét. A városban 24 könyvtár, 19 mozi, 11 konferenciaterem, 14 kortárs művészeti galéria, hat színház, négy múzeum, egy filharmónia és egy opera, négy kulturális tér, 24 iskola működik. Több fesztivált is szerveznek itt, a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón kívül például az Európai Előadóművészeti Fesztivált, a Temesvári dzsesszesztivált vagy a Plai Fesztivált. A címre tizennégy város pályázott az országból. Közülük választották ki decemberben a négy döntőst, majd Temesvárt. Az 1985 óta osztott címet évente két város viseli az Európai Unió tagországaiból vagy a csatlakozni vágyó országokból. Temesvár mellett 2021-ben egy görögországi város lesz Európa Kulturális Fővárosa.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók

Első erdélyi helyszínként Marosvásárhelyen tartottak vetítéssel egybekötött közönségtalálkozót péntek este a Most vagy soha! című film alkotói.

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók
2024. április 04., csütörtök

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról

„Kitelepítés című könyvem azt a kérdést feszegeti, vajon értelemmel bír-e az életünk, hiszen talán nem a szenvedés, hanem az értelmetlen szenvedés az, ami elviselhetetlen” – fogalmazott a Krónikának adott interjúban Visky András író, dramaturg.

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról
2024. április 04., csütörtök

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok

Immár harmadik alkalommal szervezi meg a magyar filmnapokat a Cenk alatti városban a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest a brassói Secvențe Kulturális Egyesülettel és a Barcasági Magyarságért Egyesülettel közösen.

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok
2024. április 04., csütörtök

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után

Életének 94. évében szerdán elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után
2024. április 04., csütörtök

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének

Fekete Vince József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorújával kitüntetett költő a meghívottja az április 10-én, szerdán este 6 órától, a magyar költészet napja előestéjén a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében tartandó eseménynek.

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének
2024. április 03., szerda

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása

Az átpolitizált társadalmakban megőrizheti-e önmagát a nagybetűs Ember – erre a kérdésre keresi a választ a Kolozsvári Állami Magyar Színház új produkciója, a Stuart Mária. Friedrich Schiller darabja a 16. századi angol és skót királynő története.

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása
2024. április 03., szerda

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat

Április 10. és 15. között ünnepli alapításának 70. évfordulóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – közölte a színház.

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat
2024. április 02., kedd

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján

Emlékestet tartanak a magyar költészet napján, április 11-én a december végén elhunyt Kovács András Ferenc József Attila- és Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas költő, esszéíró, műfordító emlékére Kolozsváron.

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján
2024. április 01., hétfő

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület április 6-án, 16 órától a színház stúdiótermében Egyed Péter-emlékestet szervez a 2018-ben elhunyt író, filozófus tiszteletére – közölték a szervezők.

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
2024. március 31., vasárnap

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Meghalt Tordy Géza színművész – közölte a Nemzeti Színház szombat este az MTI-vel.

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja