
Immár ötödik éve van jelen a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban a Magyar Teátrum színházi sátor. Szabó Lászlóval, a Magyar Teátrumi Társaság titkárával (portrénkon) az újdonságokról beszélgettünk.
2015. július 23., 19:362015. július 23., 19:36
– Milyen programokkal készültek az idén Tusványosra?
– Több programot próbálunk megvalósítani. Az egyik természetesen a színházi előadás: színházi produkciók rövidített változatát lehet megtekinteni. Újdonság, hogy a programkínálatunkban filmvetítés is szerepel. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója az egyik vendégünk, az ő viszonylag friss filmjét, A szarvassá változott fiút is szerettük volna bemutatni. Szintén újdonság, hogy jelen vannak a cirkuszművészek. Beszélgetések is zajlanak a sátrunkban vendégeinkkel a színházról és általában a kultúráról.
– Milyen programpontokat emelne ki a felhozatalból?
– Vidnyánszky Attila a húzónevünk. Nem volt még Tusványoson soha, és örülünk, hogy idén el tudtuk ide csábítani. Filmjével közönségtalálkozón, beszélgetésen is részt vesz Tusványoson. A szolnoki Szigligeti Színház és a Békéscsabai Jókai Színház egy-egy produkciójából látható egy-egy szűkített változat. És itt van a Talamba együttes, a gödöllői művészetek házának saját zenekara. Izgalmas dolgot művel a négy főből álló ütőscsapat egészen extrém hangszerekkel és hangzásvilággal. Hárman házigazdáskodunk a Magyar Teátrum sátorban: Fekete Péter, aki eddig a békéscsabai Jókai-színház vezetője volt, most pedig a cirkusz ügyvezetője, Németh Kristóf, a Játékszín igazgatója és jómagam. És itt lesz Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese és Rázsi Botond, Eger alpolgármestere, ők beszélnek majd, hogy egy város arculatát miként határozhatja meg a kultúra, hogyan lehet összekötni a város népszerűsítését a kultúra népszerűsítésével. Beszélgetünk az internet és a kultúra kapcsolatáról is, arról, hogy megöli az internet a kultúrát, vagy éppen segíti.
– Teátristák – „nagy játékosok” címmel a magyar színházművészet jelentős alakjairól készült kiállítást is megtekinthetnek a betérők.
– A kiállítást Gajdó Tamás, Tordai Hajnal és Juhász Tibor hozta létre, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósult meg. Itt nem tudunk megfelelő kiállítási körülményeket teremteni, ami akár illene is a dologhoz, ez fesztiválkörnyezet, így a tárlat inkább a hangulat kiteljesítését szolgálja. Azért örültünk a kiállításnak, mert a sátorral az a célunk, hogy megmutassuk: nem lehet eleget tenni a kulturális tradíciók megtartásáért. Úgy gondoljuk, hogy még egy ilyen környezetben is, mint ez a fesztivál – ahol jelen van a popzene, a buli – kell lennie szigetnek, ami a kulturáról és a kulturális elemek megtartásáról szól.
– Esténként bulikat és különböző vetélkedőket is tartanak. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján sok „nem színházi ember” vesz részt ezeken a késő esti vetélkedőkön.
– Az emberek szeretnek játszani, egy vetélkedővel pedig nem lehet mellényúlni soha. A részvételhez pedig nem kell kimondottan színházi tudás, csak kis általános műveltség. Próbáljuk humorosan megszervezni.
– Akadnak évről évre visszatérő nézőik?
– Igen, a körülbelül száz személyből álló törzsközönségünk. Minden évben visszajönnek, keresnek bennünket, részt vesznek az előadásainkon. Ez is volt a cél, pontosabban ez is cél volt, mert jó az, ha egy hasonló jellegű fesztiválon van egy olyan réteg, amely megtalálja a saját helyét.
Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját: a legjobb férfi főszereplőnek, a legjobb női mellékszereplőnek és a legjobb zeneszerzőnek járó elismeréseket kapták.
Bartha Borókáé a Kaszás Attila-díj! – újságolta az örömhírt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a Facebook-oldalán. Bartha Boróka négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyzett a rangos elismerésért.
Csíkszeredában, a Kolozsvári Magyar Opera mini-évadának részeként szeptember 30-án és október 1-jén, két napon át mesterkurzust tart Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, egyetemi tanár, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje.
A normálishoz közelítő költségvetéssel, a jubileumi, 10. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivállal, valamint 7 premierrel – 4 nagyszínpadi és 3 stúdió-bemutatóval – várja közönségét az új, 234. évadban a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Friss magyar filmekkel, országos premierekkel, közönségtalálkozókkal és izgalmas szakmai programokkal érkezik október 7-én a 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle: a fesztivál 15 erdélyi helyszínen várja a közönséget.
Kulturális eseményekkel, szakrális sétákkal kezdődött el szombaton az Ars Sacra Fesztivál Nagyszebenben. A szeptember 20-áig tartó rendezvénysorozat keretében szombaton a Nyitott Templomok Napját is megtartják – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Halálának 128. évfordulóján, csütörtök délután Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát bemutató vándorkiállítás nyílt meg Aradon. A megnyitón Sissi egykori aradi emlékjeleiről is szó esett.
Az iskolapadok világát idéző gyerekmusicallal csenget be az új évadra a Kolozsvári Magyar Opera. Az évad terveiről, a szűkös anyagi mozgástérről, az opera gyermekkórusának 10. évfordulójára született darabról évadnyitó sajtótájékoztatón számoltak be.
Székely Csaba magyar–román együttéléséről készült MaRó című szatíráját viszi színre Nagyváradon a Körös-parti város magyar és román társulata. A bemutatót október 17-én és 18-án tartják.
Négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyez a Kaszás Attila-díjért Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művésze, akire szeptember 15-ig szavazhat a közönség.
szóljon hozzá!