Rivalda – Önvallomások az öltözőben

A Budapesten született, egy ideje Nagyváradon élő szerző harmadik színművének alapjául Firtos Edit élete, illetve művészi pályafutása szolgál, de persze nem életrajzi monodrámát látunk, hanem olyan előadást, amely a művészet, a színház mibenlétét, illetve a művészi hivatás és a magánélet összeegyeztethetőségét vagy éppen összeegyeztethetetlenségét járja körül.

A szerző által színpadra vitt, alig több mint ötvenperces előadás egy ember, illetve egy művész önvallomása – e kettősség végigfut a szövegen –, ennek megfelelően a környezet is intim: a helyszín a bábszínház női öltözője, ahol maroknyi ember, összesen tizennyolc fő tekintheti meg egy alkalommal a darabot.

Ez az elején kissé talán mind a színészt, mind a nézőket feszélyezi, de a szűk tér és a színészi játék egy idő után feloldja ezt a feszültséget, és a néző egyszer csak úgy érzi: valóban csak úgy betévedt az öltözőbe, ahol Firtos Edit kötetlenül – de őszintén és komolyan – vall az életéről.

Már persze egy darabig Firtos Edit. A szituáció ugyanis az, hogy a művésznő éppen fellépésre készül, az előadás időtartama pedig azt az időszakot öleli fel, amíg felkészül, sminkel, és utcai ruhából átöltözik jelmezbe – hogy aztán a Veszedelmes viszonyok Merteuil márkinéjaként lépjen színpadra.

Éppen ezért Firtos Edit önvallomásai során egyszer csak belebújik egy másik szerepbe, F. E.-ébe, aki immár az a képlékeny „anyag”, amely bármilyen szerep eljátszására alkalmas, és aki ennek nyomán immár általános vonatkozásaiban mesél arról, hogyan élte meg egy színésznő az elmúlt 25 évet, milyen magánéleti drámákon ment keresztül, miközben színpadi drámákban kellett szerepelnie, és hogy mit gondol a színházról, a művészetről, illetve arról, milyen a saját művészete.

Az előadás során végigfutó kontraszt jó ötlet, és szemléletes: ahogy a szereplő egyre mélyebben beavatja titkaiba a nézőt, úgy „fordul ki” fokozatosan önmagából, hogy aztán a felkészülési folyamat végén beöltözve, mint Merteuil márkiné vonuljon ki az öltözőből. Az ellentét a két karakter – az esendő, törékeny, néha elérzékenyülő, magánélete terén számos kudarcot megtapasztaló nő és a kemény, hideg, a férfiakkal csak játszó színpadi karakter között nem is lehetne nagyobb.

Firtos Editnek nincs könnyű dolga, hiszen szűk térben, egyedül kell végigvinnie az előadást, de sikerült megbirkóznia a feladattal: hiteles, erős színészi játékot látunk, ami szinte teljesen feloldja a néző és a színész közötti korlátokat. Ezt erősíti a jó térkihasználás, az ötletes megoldások, mint például a spanyolfal mögötti kvázi árnyjáték.

A szöveg ugyanakkor néha kissé talán túlzottan modoros, ami egyszer-egyszer megtöri a néző és a művésznő között kialakuló intim hangulatot. Az összességében jó előadáson azonban ez nem sokat ront – ha a továbbiakban sikerül a nézőket az interaktivitás révén is még jobban bevonni a darabba, kimondottan erős produkció válhat belőle.

F. E.-vallomások. Írta és rendezte: Tasnádi-Sáhy Péter. F. E: Firtos Edit