Különösen így van ez, ha a számunkra több okból is különösen tragikus első világháború kitörésének századik évfordulójáról van szó.

Nos, a nagyváradi Szigligeti Színház legújabb premierje, A világcirkusz a lehető legtávolabb áll mindettől: úgy idézi meg a háború borzalmait és esztelenségét, hogy közben nem az évszázados sablonokat mondja föl, hanem egyúttal görbe tükröt tart a néző, valamint minden megcsontosodott ideológia és magasztosnak vélt eszme elé, miközben a néző elképesztően profin összerakott, pörgős, kiváló színészi és táncművészi alakításokat felvonultató produkciót láthat.

A mű alapjául Nagy Dániel 1926-ban, az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában megjelent A cirkusz című regénye szolgál, amely expresszionista képekben, ugyanakkor néhol igencsak didaktikusan, szájbarágósan vázol fel allegorikus képet az ember, a háború és az emberi sorsokat irányító transzcendens erők természetéről.

E regényből írt feszes, kikacsintásokkal, irodalmi utalásokkal és jó humorérzékkel adagolt poénokkal teli szövegkönyvet Bodolay Géza Jászai Mari-díjas rendező, amelyet a Kossuth-díjas táncművész-koreográfus, Juronics Tamás vitt színpadra. A darab szereplői egy cirkusz társulatának tagjai, akik két táborra oszlanak az egyetlen női tag, Remike kegyeiért versengve.

Remike, a csodanő – akinek konkrétan nincs szíve – pillanatnyi szeszélytől vezérelve közli: azt halmozza el kegyeivel, aki több vért szállít fürdőkádjába, mivel éppen vérben fürdeni támadt kedve. A William, a bohóc, illetve Pinkár, a díjbirkózó vezette csapatok ezért ingyen cirkuszt hirdetnek, ahol addig manipulálják a nézőket, amíg azok egyik vagy másik oldal mellett fegyvert fogva világméretű öldöklésbe kezdenek. A földön zajló események a sátánt, a halált és az istent sem hagyják hidegen, mindegyikük megkísérel a maga módján beavatkozni a történésekbe.

Mint már említettük, ez az allegorikus kép meglehetősen szájbarágósnak hat, a Szigligeti Színház és a Nagyvárad Táncegyüttes közös előadásában azonban ezt a didaktikusságot kiválóan sikerült feloldani. A karakterek karikatúraszerűek, festett arcukkal cirkuszi bohócokat vagy bábokat idéznek, megnyilvánulásaik elnagyoltak és túlzóak, a szereplők, cselekedeteik és a darab történései egyszerre abszurdak és groteszkek, miközben az őrületbe csapó abszurdon és a hiperbolákon túl mégiscsak fölsejlik a valós emberi természet, annak minden árny- és fényoldalával együtt.

Az előadás alapmotívuma – persze a cirkuszi tragikomédia mellett – a haláltánc, az emberek csupán a felsőbb hatalmak által dróton rángatott, gyakorlatilag önálló akarat nélküli tömegként jelennek meg a Nagyvárad Táncegyüttes tagjainak megformálásában. A zene kiválasztása is szerencsés volt: a kortárs táncművészeti betéteket Mozart befejezetlen remekműve, a Requiem akkordjaira koreografálták, ezekkel hangsúlyozva a halál, illetve az elmúlással szembeni tehetetlenség motívumát.

A jó koncepció, a kitűnő koreográfia és az ihletett dramaturgia mit sem érne kiváló színészi játék nélkül – a Szigligeti Színház művészei pedig „szállítják\" is a jobbnál jobb alakításokat. Varga Balázs William szerepében valósággal tobzódik – karaktere hátborzongató „élethűséggel\" idézi meg egyszerre Chaplin és Hitler alakját.

A Belzebúbot játszó Dimény Levente is lubickol a szerepében, ilyen erőteljes alakítást rég láttunk a váradi deszkákon. Szotyori József is kimondottan jó a pilóta és a rab szerepében, Dobos Imre pedig ugyancsak hitelesen hozza a világ – és a vallás! – dolgaiban igencsak járatlan, az emberek között tanácstalanul csetlő-botló Isten figuráját, aki a darab során maga foglal állást az uralkodó vallási dogmákkal szemben, illetve az emberi felelősséget hangsúlyozó deizmus mellett.

Tasnády-Sáhy Noémi egyetlen női szereplőként kitűnően hozza a kegyetlen díva karakterét, megjelenésével és hangjával végig képes magára irányítani a figyelmet, amikor a színpadon van. Mindezt kitűnően kiegészítik Bianca Imelda Jeremias minimalista, de mégis szuggesztív díszletei és jelmezei.

A darab frenetikus, mindent elsöprő zárójelenetben kulminál. A hepiend csupán viszonylagos, hiszen a zárás egyértelművé teszi, hogy csupán időleges a jó győzelme: a halál a háttérből önelégülten figyel, miközben Isten és a sátán karmesterként vezényli az emberek haláltáncát, amelybe eszelős ideológiákat szolgáló gonosz bohócok – politikusok, demagógok, hordószónokok, népvezérek, diktátorok, ahogy tetszik – kergetik bele őket. A sátán újra és újra sárba rántja, az Isten mindannyiszor fölemeli őket. És megint elölről. n Balogh Levente

Nagy Dániel–Bodolay Géza: A világcirkusz. Rendező: Juronics Tamás. Szereplők: Dobos Imre, Dimény Levente, Csatlós Lóránt, ifj. Kovács Levente, Tasnádi-Sáhy Noémi, Varga Balázs, Kiss Csaba, Kocsis Gyula, Hunyadi István, Szotyori József, valamint a Nagyvárad Táncegyüttes tagjai. Dramaturg: Bodolay Géza. Díszlet és jelmez: Bianca Imelda Jeremias.