Hirdetés

Pénteken kezdődik a TESZT

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezett Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) május 24-én, pénteken 17 órától, a Békeidő című előadással kezdődik, melyet Hajdu Szabolcs magyarországi film- és színházi rendező vitt színre a temesvári színházban.

Krónika

2013. május 22., 15:222013. május 22., 15:22

Az idei nyolcnapos TESZT alkalmával a színház alapításának 60. évfordulóját is ünnepli, ennek jegyében a fő programhoz kapcsolódóan számos évfordulós esemény is lesz, többek között kiállítás-megnyitó és gála is várja az érdeklődőket. Az idei TESZT programját három szabadtéri koncert teszi gazdagabbá: Lajkó Félix és zenekara, Boris Kovač és a La Campanella, valamint a Harry Tavitian és Cserey Csaba duó is fellép a Dóm téri színpadon.

„Évről évre a TESZT egyfajta szemléje lett a temesvári magyar színház aktuálisan futó produkcióinak, így az idei évad három előadása is helyet kapott a programban  (Hajdu Szabolcs: Békeidő, Elżbieta Chowaniec: Gardénia, Pintér Béla-Darvas Benedek: Parasztopera) ugyanakkor a találkozó szemléje lett a szűkebb értelemben vett régió színházi előadásainak is, így az idei évben is látható a temesvári német és román nyelvű színházak egy-egy előadása, illetve a korábbi gyakorlathoz híven a szervezők meghívták az újvidéki, szabadkai és az aradi magyar színházakat. Újdonságnak számít viszont, hogy az idei évben a Szegedi Nemzeti Színház, az újvidéki Szerb Nemzeti Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a belgrádi Atelje 212 társulata is jelen lesz a találkozón egy-egy produkcióval” – olvasható a temesvári teátrum közleményében.

A fesztivál teljes programja elérhető a www.tm-t.ro weboldalon, jegyek és bérletek még kaphatók. A korábbi évekhez hasonlóan a szervezők idén sem emeltek a jegyárakon, sőt, az érdeklődők a május 24-31. között zajló fesztivál előadásaira kedvezményes bérletet is válthatnak. A találkozó meghívott előadásaira a jegyek 20, illetve engedményes áron 10 lejért válthatók, a temesvári magyar színház alapításának 60 éves évfordulója alkalmából kibocsátott TESZT60 nevű bérlet pedig mindössze 60 lejbe kerül. Az utalvány kiváltásával hat-hat előadásra juthatnak be a nézők, ugyanez a bérlet a diákok és nyugdíjasok számára hét-hét produkcióra érvényes.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 05., péntek

A szecesszió ünnepe: változatos programok Marosvásárhelyen és Nagyváradon

Változatos programokkal ünneplik a szecesszió világnapját június 13-án az erdélyi szecesszió központjainak számító Marosvásárhelyen és Nagyváradon.

A szecesszió ünnepe: változatos programok Marosvásárhelyen és Nagyváradon
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Méhes Katit is beválogatta filmes listájába a TIFF

Méhes Katit, a szatmárnémeti Harag György Társulat művésznőjét is beválogatta Tízen a filmért listájába a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).

Méhes Katit is beválogatta filmes listájába a TIFF
2026. június 03., szerda

Lisa Simone, Marcos Valle és Arooj Aftab is fellép a Jazz in the Parkon

Lisa Simone amerikai jazz- és gospelénekes, Marcos Valle brazil zenészlegenda és Arooj Aftab pakisztáni Grammy-díjas zenész is fellép a június 5–7. közötti kolozsvári Jazz in the Park fesztiválon – közölték szerdán a szervezők.

Lisa Simone, Marcos Valle és Arooj Aftab is fellép a Jazz in the Parkon
2026. június 03., szerda

Hosszú idő után ismét erdélyi magyar szerző művéből készül előadás Kolozsváron

Kortárs erdélyi magyar szerző, Karácsonyi Zsolt regénye alapján készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Hosszú idő után ismét erdélyi magyar szerző művéből készül előadás Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 02., kedd

Új vezetője van a Román Kulturális Intézetnek, maradt a magyar alelnök

A szenátus kinevezte a Román Kulturális Intézet (ICR) új vezetőségét keddi ülésén.

Új vezetője van a Román Kulturális Intézetnek, maradt a magyar alelnök
2026. május 27., szerda

Erdély több városában turnézik a premier előtt álló, magas színvonalú operaelőadás

Premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera: Anger Ferenc rendezésében mutatják be Giuseppe Verdi Nabucco című operáját. Az előadást a tervek szerint Erdély több városában láthatja a közönség.

Erdély több városában turnézik a premier előtt álló, magas színvonalú operaelőadás
2026. május 26., kedd

Jeles erdélyi magyar színházi szakember kapott életműdíjat a Román Színházi Szövetség gáláján

Rendezői pályafutásáért Életműdíjjal tüntette ki Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját a Román Színházi Szövetség (UNITER).

Jeles erdélyi magyar színházi szakember kapott életműdíjat a Román Színházi Szövetség gáláján
Hirdetés
2026. május 25., hétfő

A kétszeres Arany Pálma-nyertes Cristian Mungiu elmondta, mi lenne a román állam feladata

Bírálta Cannes-ból való visszatérése után a román államot Cristian Mungiu filmrendező, aki Fjord című filmjével Arany Pálmát nyert a filmfesztivál szombat esti díjkiosztó gáláján.

A kétszeres Arany Pálma-nyertes Cristian Mungiu elmondta, mi lenne a román állam feladata
2026. május 23., szombat

Román siker Cannes-ban, Mungiu másodszor is elvitte az Aranypálmát

A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

Román siker Cannes-ban, Mungiu másodszor is elvitte az Aranypálmát
2026. május 22., péntek

Először találkozik erdélyi olvasóival a Nobel-díjas Krasznahorkai László

Először találkozik erdélyi olvasóival Krasznahorkai László, aki június 2-án, kedden Marosvásárhelyen vesz részt író–olvasó találkozón.

Először találkozik erdélyi olvasóival a Nobel-díjas Krasznahorkai László
Hirdetés
Hirdetés