Nem volt véletlen a Double Bind (Kettős kötés) című produkció helyszínének kiválasztása, hiszen le kell menni a mélyre, a legfájóbb sebekhez, a legtitkosabb gyűlölethez azért, hogy nyíltan lehessen beszélni a témáról.

„Magyar vagyok, itt születtem, ez az én városom. Bukarestben szeretem a románokat, ott kedvesek, viccesek, ott otthon vannak. De ebben a városban nem akarom látni őket, számomra nem léteznek”. „Román vagyok, itt születtem, ez az én városom. Budapesten szeretem a magyarokat, ott kedvesek hozzám, ott otthon vannak, és én is otthon vagyok náluk. De ebben a városban nem akarom látni őket, számomra nem léteznek” – ilyen és hasonló mondatok hangzottak el a Double Bind című előadásban, amelyet a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu és a Tompa Miklós Társulat színészei adtak elő. A keddi előadást a MaghiaRomânia társaság által kezdeményezett beszélgetés követte.

Saját történeteiket vitték színpadra

Alina Nelega rendező, a Liviu Rebreanu Társulat művészeti igazgatója már rég szeretett volna írni egy darabot Marosvásárhelyről, de úgy érezte, a város kultúrájának fele ismeretlen számára, pedig itt él. Így jött az ötlet, hogy felkérje Kincses Réka rendezőt egy közös projektre. Az előadás születése fellelhető a darabban, amikor Alina elmondja Rékának, hogy nagyon tetszett neki az Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színházban rendezett, felnőtteknek szóló darabja, A Pentheszileia-program.

A vásárhelyi születésű berlini rendező, Kincses Réka örült a felkérésnek, így ki is válogatták a színészeket mindkét társulatból. Az alkotóknak volt bátorságuk kimondani, a nézők elé tárni olyan jeleneteket, amikor például a Székelyföldről Vásárhelyre költözött lány kimondja: utálja a románokat, a bukaresti, szintén Vásárhelyt választó lány pedig azt, hogy utálja a magyarokat.

Botoşani-ból, Szebenből és Bukarestből is ebbe a városba jött tanulni, dolgozni, élni az előadásban szereplő több színész, és saját tapasztalataikat mutatták be a színpadon. Egyikük meg akart tanulni magyarul, mert úgy gondolta, ha a város fele magyarul beszél, neki is kell tudnia legalább alapszinten.

Őszinte vallomások hangzottak el az a két rendező részéről is az előadásban. „Réka, te csak a magyarokról írsz” – jegyezte meg Alina Nelega a darabban, akit Elena Purea alakított. „Te pedig azt hiszed, hogy tudod, mi zajlik a magyarok fejében” – vágott vissza a Berekméri Katalin megjelenítette Kincses Réka.

Magyarok és románok közös otthona

A számos különbség ellenére az előadás azt sugallja, bár már óvodásként veszekedünk azon, hogy Marosvásárhely az enyém vagy a tied, valahol mindkettőnknek ez az otthona, sajátunknak tekintjük. Ebben a hangulatban indult a beszélgetés, amelynek moderátora Mircea Sorin Rusu színikritikus és fordító volt, aki egy vásárhelyi könyvesboltban talált egy budapesti kiadású könyvet, ennek segítségével tanul magyarul. Tudását demonstrálva pár szót szólt magyarul is.

A szervezők mindenkit bátorítottak, hogy beszéljen az anyanyelvén, mert tolmácsok segítségével mindenki megérti a másikat. A közönségből hozzászólók első reakciója az volt, hogy „fájdalmas volt ezt végignézni” – és erre a gondolatra épült szinte minden hozzászólás.

Sokan megköszönték az alkotóknak az előadást, és javasolták, hogy vigyék ennek hírét Bukarestbe is, nyílt térre, hívják meg a parlamenti képviselőket is. Abban is egyetértettek a jelenlévők, hogy szükség lenne olyan román nyelvű tananyagra, amelyből megtanulhatnak magyarul a román anyanyelvűek. Mindenekfelett egyetértettek abban, hogy szükség lenne megbocsátásra.