
Saját térben tudják megvalósítani elképzeléseiket: székházat kapott a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely, jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Fazakas Misi társulatvezető.
2013. október 02., 15:202013. október 02., 15:20
Az előadásokra használható termet a helyi Park Szálló bocsátotta a színházműhely rendelkezésére, amely partnerként szállt be az Osonó projektjeibe. Eddig minden alkalommal négy és fél órát töltöttek el a díszlet be- és leszerelésével, ezt az időt most megtakaríthatják, ecsetelte a saját székház előnyeit Fazakas Misi. Az avatót október 18-án tartják, a 20 éves az Osonó éves rendezvénysorozat keretében. Lesz fotókiállítás, rövidfilm-vetítés, majd eljátsszák az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásukat.
A budapesti Tiszta Forrás Alapítvány kuratóriumának döntése értelmében biztosítják a társulat működési költségeinek egyharmadát, a társulat keresi a további támogatókat, hiszen eddig szabadidejükben, önkéntes munkával játszottak évi 125 előadást és bonyolítottak le nyolcvan más projektet, szeretnék, ha ezentúl fenn tudnák tartani a társulatot, mondta Fazakas. Az Osonó tagjai különben a napokban érkeztek haza európai turnéjukról, negyven nap alatt nyolc országban összesen 18 alkalommal léptek fel, részt vettek a Monacói Amatőr Színházak Világfesztiválján, valamint olasz és vajdasági magyar fiataloknak tartottak műhelyfoglalkozást. Emellett két koprodukciót készítettek az olaszországi Etoile Európai Színházi Központtal.
Fazakas Misi elmondta, október végén vendégül látják a 17 tagú olasz társulatot, és Sepsiszentgyörgyön is bemutatják a két közös előadást. Addig Kovászna és Hargita megyei falvakban és a szórványban turnéznak. „Van egy fogadalmunk: minden nagy fesztivál, külföldi fellépés- sorozat után kis falvakban játsszunk, hogy megtartsuk az egyensúlyt, és hogy emlékeztessük magunkat a hazai falvak közönsége ugyanolyan fontos, mint például a monacói nézők” – mondta Fazakas Misi. Az Osonónak négy felnőtt tagja van, minden szociális és kulturális projektjükbe a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának valamint a Népművészeti Iskola színészosztályának diákjait vonják be, a társulatvezető szerint, céljuk, hogy tágítsák a fiatalok világképét.
A lázadásról, az emberi méltóságról, az angyalokról és a reményről beszélt Krasznahorkai László vasárnap Stockholmban. Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett magyar író a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén mondott ünnepi beszédet.
A Te szavadra a címe a Verbum Egyesület kiadásábanfrissen megjelent kötetnek, amely Gagyi Katinka erdélyi papokkal, szerzetesekkel, szerzetesnőkkel készített interjúit sorakoztatja fel.
Az 1806 és 1948 közötti időszak aradi színlapjait kutatta és rendszerezte, majd szerkesztette kötetbe a Kiskunfélegyházán élő, aradi származású Piroska házaspár, amely korábban az aradi magyar színjátszás 130 éves történetéről is könyvet írt.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
szóljon hozzá!