Molter Károly-ősbemutató Vásárhelyen

Molter Károly-ősbemutató Vásárhelyen

Mindössze a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat és a nagyváradi Kiss Stúdió Színház készül idén külön programmal a magyar dráma napjának megünneplésére vasárnap. Vásárhelyen a dráma ünnepén Molter Károlyra és az első világháború kitörtésére is emlékeznek.

Krónika

2014. szeptember 18., 18:222014. szeptember 18., 18:22

Kevés erdélyi és partiumi színház készül idén rendhagyó programmal a magyar dráma napjára, amelyet a magyar színházak harminc éve ünnepelnek Az ember tragédiája ősbemutatójának évfordulóján, szeptember 21-én.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata – az elmúlt évek hagyományához híven – különleges rendezvénnyel várja közönségét vasárnap. Az ünneplést 17 órától Aranka György író, költő szobrának megkoszorúzása nyitja meg, melyen elhangzik Visky András drámaíró magyar dráma napi köszöntője.

Ezt követően, 18 órától a színház Kistermében Molter Károly: Tank című darabjának felolvasószínházi ősbemutatójára kerül sor, Gáspárik Attila rendezésében. Az előadás után kerekasztal-beszélgetés keretében emlékeznek meg a drámaíró Molter Károlyról, a beszélgetést Demény Péter író moderálja.

A világháborúra is emlékeznek

Molter Károly vajdasági születésű író, tanár, több színdarabot is írt, melyek közül egyedül az Örökmozgó című került mindössze két ízben színpadra Kolozsváron és Budapesten a \'40-es években. Molter Károly élete nagy részét Marosvásárhelyen töltötte, itt is alkotott, darabjait viszont mindeddig nem mutatták be helyi színpadon.

„Ezen tartozást kívánja leróni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a szerző legszellemesebb darabjának, a Tanknak műsorra tűzésével\" – olvasható a teátrum közleményében. A darab cselekménye 1919 őszén, a román karhatalom Marosvásárhelyre való bevonulása előtti napokban indul, és a bizonytalan idők emberi gyengeségeit állítja pellengérre.

„Ahányan voltunk, annyiféleképpen reagáltunk a változásra. (...) voltak, akik tudomásul vették a politikai tényeket, a realitást, voltak, akik vonatra ültek és elindultak a bizonytalanság felé, voltak, akik első pillanattól kezdve úgy helyezkedtek, hogy csak a vagyonukra, pozíciójukra gondoltak, voltak ábrándokba menekülők (...) de velük szemben léteztek a megfontolt, józan Geliczey Györgyök, akiknek volt erejük széttépni a legendákat, elutasítani a bénító csodavárást, és a háborús szenvedéseket, a pusztulások után a munkát választották, a megmaradást\" – írja a Molter Károly az 1974-ban megjelent drámakötetének előszavában. A darab bemutatásával a teátrum egyszersmind az első világháború kezdetének századik évfordulójáról is megemlékezik.

Felolvasószínház Váradon

A nagyváradi Kiss Stúdió Színház a magyar dráma napja tiszteletére szeptember folyamán több alkalommal mutat be felolvasószínházi előadásokat. Pénteken, 19-én 18 órakor a Stúdió termében Zilahy Lajos Fatornyok című darabja folytatja a már korábban megkezdett sorozatot. Zilahy darabját éppen harminc évvel ezelőtt mutatta be a társulat Szombati Gille Ottó rendezésében, amely óriási sikert aratott nemcsak Nagyváradon. Egész Erdélyben többször turnéztak, mindannyiszor telt házat vonzott az előadás.

A pénteki fellépők közül is többen játszottak a harminc évvel ezelőtti előadásban. Szereplők: Fazakas Márton Erzsébet, Kiss Törék Ildikó, Meleg Vilmos, Miske László, Varga Vilmos. A produkcióra a belépés díjtalan, adományokat viszont a teátrum elfogad.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 04., csütörtök

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról

„Kitelepítés című könyvem azt a kérdést feszegeti, vajon értelemmel bír-e az életünk, hiszen talán nem a szenvedés, hanem az értelmetlen szenvedés az, ami elviselhetetlen” – fogalmazott a Krónikának adott interjúban Visky András író, dramaturg.

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról
2024. április 04., csütörtök

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok

Immár harmadik alkalommal szervezi meg a magyar filmnapokat a Cenk alatti városban a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest a brassói Secvențe Kulturális Egyesülettel és a Barcasági Magyarságért Egyesülettel közösen.

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok
2024. április 04., csütörtök

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után

Életének 94. évében szerdán elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után
2024. április 04., csütörtök

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének

Fekete Vince József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorújával kitüntetett költő a meghívottja az április 10-én, szerdán este 6 órától, a magyar költészet napja előestéjén a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében tartandó eseménynek.

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének
2024. április 03., szerda

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása

Az átpolitizált társadalmakban megőrizheti-e önmagát a nagybetűs Ember – erre a kérdésre keresi a választ a Kolozsvári Állami Magyar Színház új produkciója, a Stuart Mária. Friedrich Schiller darabja a 16. századi angol és skót királynő története.

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása
2024. április 03., szerda

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat

Április 10. és 15. között ünnepli alapításának 70. évfordulóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – közölte a színház.

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat
2024. április 02., kedd

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján

Emlékestet tartanak a magyar költészet napján, április 11-én a december végén elhunyt Kovács András Ferenc József Attila- és Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas költő, esszéíró, műfordító emlékére Kolozsváron.

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján
2024. április 01., hétfő

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület április 6-án, 16 órától a színház stúdiótermében Egyed Péter-emlékestet szervez a 2018-ben elhunyt író, filozófus tiszteletére – közölték a szervezők.

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
2024. március 31., vasárnap

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Meghalt Tordy Géza színművész – közölte a Nemzeti Színház szombat este az MTI-vel.

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
2024. március 28., csütörtök

Erdély-szerte nagycsütörtöki koncertekre várják az ünnepre hangolódni vágyókat

Ég és Föld címmel nagycsütörtöki koncertsorozatot szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány. Az erdélyi és székelyföldi templomokban tartandó eseményeken az „égi, szakrális, nagyheti kompozíciókat éneklő kórushoz társul a földi népművészet”.

Erdély-szerte nagycsütörtöki koncertekre várják az ünnepre hangolódni vágyókat