A megfelelő helyszínhez a megfelelő darabot választotta ki a Jolly Színház: Lars Norén svéd drámaíróDémonok című darabját Kolozsvár, sőt Erdély első lakásszínházi előadásaként mutatták be a múlt év végén Răzvan Mureşan rendezésében.

Lakatos Róbert és Bálint Arthur Személyi figyelő című filmje jut eszembe, nem mintha össze akarnám hasonlítani a két alkotást, pusztán azért, mert azt a filmet a „tárgyak nézőpontjából\" forgatták az alkotók (hiszen a személyi figyelőt a szereplők nem látják, tárgynak nézik), a Donát negyedi magánház nappalijában helyet foglaló néző pedig maga lesz a személyi figyelő.

A négy szereplő Györgyjakab Enikő (Katarina), Radu Lărgeanu (Frank), Alexandra Tarce (Jenna) és Miron Maxim (Tomas) a játéktérül szolgáló nappalira nyíló teremben elhelyezett székeken, az emeletre vezető lépcsőn és egyéb lehetséges ülőalkalmatosságon helyet foglaló nézőket mindvégig „tárgyként kezelik\", mintha csak egy könyv lenne ott, amit elfelejtettek visszatenni a polcra.

Mindeközben viszont a szereplők maguk lesznek nyitott könyvek, felfedve két félresiklott házasság minden nyűgét, szenvedését, megaláztatását, a néző pedig a hiteles díszletek között maradéktalanul elhiszi, amit lát, és ahogy egyre jobban kibontakozik a dráma – azaz elszabadul a pokol –, hol szégyenkezve, hol kéjes élvezettel éli bele magát a voyeur-szerepbe.

Nemcsak a hiteles díszlet győz meg azonban, hanem a szereplők remek játéka is, mind a négyen meggyőzően alakítanak. A román nyelven játszott előadásban Györgyjakab Enikő, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze is magabiztosan találja meg a hangot. Amint a színésznő elmondta: tavaly már játszott románul Matei Vişniec Bohóc kerestetik című darabjában, a mostani produkció azonban egy „újabb provokáció\" volt számára, ebben ugyanis lényegesen több a szövege.

„Sokkal több munka volt felkészülni erre az előadásra, hiszen nem az anyanyelvemen játszom. Jelen kell lenni minden pillanatban, készen arra, hogy improvizálni is tudjak, ha esetleg nem jut eszembe a szöveg – bár igyekeztem annyira kimunkálni a szerepet, hogy erre ne legyen szükség\" – fogalmazott.

Mint megtudtuk, a kincses városi magánszínház tagjai már korábban nekifutottak a darabnak, közben azonban változott a csapat, végül pedig megkeresték a magyar színésznőt, és elmondták, hogy szeretnének együtt dolgozni vele. Mindhárom román színész a Kolozsvári Román Színház munkatársa főállásban, a két teátrum pedig ismeri egymás előadásait, így esett a választásuk Györgyjakab Enikőre.

„Hagyományos díszletek között nem biztos, hogy izgatott volna az előadás. Inkább azért fogadtam el a felkérést, mert egy valós teret kellett az általunk megformált figurák arcára alakítani, és fordítva\" – mesélte Györgyjakab az addig számára is ismeretlen laksászínházzal való találkozás élményeit. Vállalkozásukat végül Koós Ferenc vállalkozó, a Gaudeamus könyvesbolt tulajdonosa fogadta be saját otthonába.

„Korábban a társulatnak már volt egy helyszínötlete, a tulajdonos azonban elköltözött, így új lakás után kellett nézni. Koós Ferencnek is megemlítettem a dolgot, ő pedig megbeszélte a feleségével, és kedvesen befogadtak minket. Ami azért sem lehetett könnyű, mert ők valóban ott laknak, és nem egyszer előfordult, hogy délutántól késő estig próbáltunk a nappalijukban\" – mesélte a Katarina alakját megformáló művész.

Az előadás erejéig Koós Ferenc háza Katarina és férje, Frank (Radu Lărgeanu) háza lesz. Már a darab elején sem épp idilli és kíméletes a párbeszéd kettejük között, és ahogy halad a cselekmény, ez csak egyre durvább lesz.

A másik házaspár, a szomszédban lakó Jenna (Alexandra Tarce) és Tomas (Miron Maxim) meghívása is csak ürügynek tűnik a pillanatnyi fegyverszünetre, ahelyett azonban, hogy a vendégek jelenlétében semmitmondó bájcsevely venné kezdetét, a vitába, majd kontrollálatlan veszekedésbe átcsapó indulat a vendégekre is átterjed, ők is szemérmetlenül kiteregetik a két gyerek neveléséből, az asszony „elnőietlenedéséből\" eredő problémáikat, a „kukkolók\" pedig feszengve követik a vagdalkozást.

Egy kicsit nagyobb lendülettel eldobott ruhadarab olykor elbillenti a kellék ginesüveget, a néző pedig önkéntelenül maga elé kapja a kezét, attól tartva, hogy az ölébe esik – de végül is nem történik semmi. Ahogy a darabban sem. Hiába a kitárulkozás, a minden szereplő számára megalázó őszinteség, a végén minden marad a régiben. Senki nem mer kilépni addigi szerepéből, és a házasságából, a végszóval hátramaradt reménytelenség pedig betölti az elsötétített teret.

A tér pedig változhat – tudtuk meg Györgyjakab Enikőtől – már gondolkodnak azon, hogy más városokban is bemutassák a produkciót, egy Szucsávai meghívás már körvonalazódni látszik. Addig is marad a kolozsvári helyszín, ahova érdemes jó előre helyet foglalni a Facebook-oldalon meghirdetett előadásokra, hiszen egyszerre csak 20–25 voyeur fér be.