Ez a várakozás, elvárás nyomasztó is lehetne, szerencsére ez az új filmen nem érződik. Ami azt illeti meghökkentően felszabadult, bátor filmről van szó, ami idén három díjat is kapott Karlovy Varyban. Pedig… – mondhatnánk.

Pálfi évek óta készül a Toldi megfilmesítésére, amelyre az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap a tervek szerint jelentős összeget folyósított volna, ám ezt a folyósítást azóta is halogatják – állítólag a forgatókönyv egyes részletei nem tetszettek a támogatóknak (és most igazán ne menjünk bele, hogy mi közük hozzá).

Ebből a kényszervárakozásból született meg korábban a Final Cut – Hölgyeim és Uraim című montázsfilm is, amely klasszikus filmekből kiragadott jeleneteket, mintegy 300 snittet fűz egy történetté, és amelyet Cannes-ban is nagy sikerrel mutattak be. Egyszóval egyáltalán nem úgy tűnik, mintha Pálfit frusztrálná „a nagy dobás” tőle független okokból történő halogatása, inkább úgy, hogy Pálfi nem „a nagy dobásra” vár, egyszerűen szeret, és tud filmet készíteni – ilyet is, meg olyat is. A Szabadesés pedig ilyen is, meg olyan is.

Beteg – hallottam több embertől a vetítés után, és ez igaz is, amennyiben a „beteg” kifejezés egyenértékű azzal, hogy „mélyen emberi”. Induljunk ki abból, hogy egyenértékű. A film hét történetet fűz egymás után, hét egymás alatt lévő lakásba tekinthetünk be a Molnár Piroska által alakított idős hölgy révén, aki a tömbház tetejéről leugorva maga is bepillant ezekbe a lakásokba.

Ám földet érve nem hal meg, hanem újramássza az emeleteket, visszatér zsörtös férjéhez, akivel már régóta nem együtt élnek, pusztán egymás mellett, és akivel talán soha nem is szerették egymást igazán. Aztán amikor megint megunja ezt a semmitmondó életet, ismét felkapaszkodik a tetőre, és ismét ugrik – de meghalni nem is olyan könnyű.

A film vágója, Lemhényi Réka a vetítés utáni közönségtalálkozón arról beszélt, hogy szerinte a film a szeretet hiányáról szól, ez a „kötőanyag” a történetek között, de ugyanígy szól a legbelsőbb félelmekről is, amelyek folyton közénk és a többi ember közé állnak.

A kisfiú, aki egy rémisztő bikát lát a lakás homályos zugaiban, ám szülei képtelenek észrevenni, hogy valami tényleg nincs rendben, az ezoterikus tanító, aki fél a levitálni is képes tanítványa őt meghaladó képességeitől, a fertőzésektől rettegő pár, akik „szeretkezés” közben is csak műanyag fólián keresztül érintkeznek egymással, mind azt mesélik el, hogy mennyire nem tudunk közel kerülni egymáshoz, mennyire nem vagyunk képesek elfogadni a másikat. Pálfi szerint pedig a film lényege éppen az, hogy elinduljon a párbeszéd, hogy eljussunk a másik elfogadásának képességéig.

A Szabadesés elkészítésére egyébként mindössze fél évük volt Pálfiéknak, egy dél-koreai fesztiválon kaptak százezer dollárt, hogy forgassanak egy filmet – műfaji és egyéb megkötés nélkül. Az idő rövidsége miatt nem volt lehetőség hosszabb időre szerződtetni színészeket, ezért döntöttek a szkeccsfilm műfaja mellett, mert így mindössze két napot kértek egy-egy színésztől, hogy leforgathassák az ő jeleneteiket.

Pálfi pedig, aki már régóta nem forgat(hat)ott egészestés filmet, láthatóan elővette az időközben feljegyzett ötletei javát, kitalált egy kerettörténetet, ami összefogja az alkotást és megrendezett egy borzongató filmet – rólunk.

Minden nagy történetet elmeséltek már, a mostani alkotók is ezeket a nagy történeteket dolgozzák fel újra és újra, így már csak az elmesélés mikéntjén van a hangsúly – mondta a rendező a film után. Pálfi György formanyelve pedig már kész van, vizuálisan mutatja meg a gyöngeségeinket, a félelmeinket, mindazt, ami szavakkal elmesélve közhelyes lenne, mindezt öniróniával, úgy, hogy meg is nevettet közben. Magyarázni is fölösleges: nézze meg, aki meri.

Szabadesés (Magyar-dél-koreai-francia játékfilm, 89 perc, 2014). Rendező: Pálfi György. Forgatókönyvíró: Ruttkay Zsófia, Pálfi György. Zeneszerző: Amon Tobin. Operatőr: Pohárnok Gergely. Szereplők: Molnár Piroska, Tenki Réka, Trill Zsolt, Nagy Zsolt, Bordán Irén, Jordán Tamás, Hegedűs D. Géza, Benedek Miklós, Gosztonyi Csaba, Gera Marina.

Értékelés az 1–10-es skálán: 9