Irodalmi évzáró Udvarhelyen

A marosvásárhelyi születésű, Magyarországon élő Bartis Attila, a bukaresti Filip Florian és a budapesti Kemény István költő művekről, írói hitvallásról is beszélt. Bartis Attila többek közt A vége című, legújabb regényéről és a vásárhelyi teátrumban színre vitt munkájáról értekezett. „Köztes állapotban vagyok, színházi embernek nem merném mondani magam, de annál sokkal több közöm van a színházhoz, semhogy civil legyek. Ez egyfajta kötéltánc” – ecsetelte az élményt Bartis.

Filip Florian teljes mértékben a fikció hívének tekinti magát, úgy véli, nem lenne vonzó számára az írás, ha csupán személyes élményeit kéne felsorolnia. Olykor beleékel elemeket a saját gyerekkorából – így a testvérével együtt írott regényében is – ám ezt a gyerekkor varázsának jegyében teszi. „Nem szeretem az azonnali történeteket önmagunkról. Miért jobbak ezek, mint a másoké? Ahelyett, hogy önmagam sorsát siratnám az írásban, inkább kitalálok olyan világokat, amelyekkel el lehet vonatkoztatni a valóságtól” – fogalmazott.

Murányi kérdésére válaszolva Kemény István úgy vélte, Erdélyben pezsgőbb a „slam élet”, mint Magyarországon. Szerinte folyamatos a megújulás a műfajban, amelyet a színházi produkció és a megszokott költészet közti átmenetnek tekint. Bartis elárulta, hogy Filip Floriannal kialakult barátsága változtatta meg, hogy miként tekint a román nyelvre. A bukaresti író elmondta, Berlinben találkozott az erdélyi íróval, és pillanatok alatt úgy érezte, mindig is barátok voltak.

Az est másik meghívottját, Kemény Istvánt Bartis Attilán keresztül ismerte meg, vele szintén mély kapcsolatot alakított ki. „Létezik közöttünk egy nyelvi fogyatékosság, hiszen mindketten „foghíjas” angollal kínlódunk, de ez is nagy értéke a barátságunknak, amely a beszéden túl is létezik – mondta  a román prózaíró.