Hirdetés

Szávai Géza gyermekkönyv-bemutatója Udvarhelyen

•  Fotó: Bálint Kinga Katalin

Fotó: Bálint Kinga Katalin

Bevallása szerint harminc éve először járt Székelyudvarhelyen a küsmödi születésű, Budapesten élő író, Szávai Géza. 

2013. december 12., 17:452013. december 12., 17:45

A számos szépirodalmi és gyerekkönyvet publikáló alkotó a kicsiket ösztönözte kreativitásuk kibontakoztatására szerdán a Városi Könyvtár látvány- és hangzóanyagrészlegén tartott könyvbemutatóján: a Háry János Akadémia tagjaivá avanzsáltak mindazok, akik a helyszínen tréfás fantáziarajzokat készítettek. Az író a Burgum Bélus-könyvsorozatot, az Én ne lennék eszes gyerek?, illetve A Zöld Sivatag vőlegénye című műveit nem a szokványos módon mutatta be: mesélt a kötetekről, fel is olvasott, és a jelen lévő gyerekeket aktív részvételre ösztönözte.

A gyerekek az író által alapított Háry János Akadémia, az eszes, vidám füllentők „klubjának” tagjaivá váltak. Szávai nem minden gyerekrajzot jutalmazott könyvvel, azonban minden alkotást elvitt magával, kilátásba helyezve, hogy valamelyik könyvében felhasználja azokat. Emlékeztette a kis alkotókat arra, hogy ezúttal ők voltak az eladók, az író pedig a vásárló. Szávai azt is elmondta, valószínűleg hamarosan visszatér, hogy bemutassa legújabb, felnőtteknek szóló kötetét is.

Bálint Kinga Katalin

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 22., szerda

Nem nosztalgia: páratlan múzeumi élmény a székelyek örökségéről szóló, Sepsiszentgyörgyön látható kiállítás

Székelyek – Örökölt vonások címmel látható kiállítás a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, a tárlat több száz, a székelyföldi múzeumok által őrzött tárgyon keresztül nyújt páratlan múzeumi élményt a látogatóknak.

Nem nosztalgia: páratlan múzeumi élmény a székelyek örökségéről szóló, Sepsiszentgyörgyön látható kiállítás
Hirdetés
2025. október 22., szerda

Irodalmi lakoma, bábszínház: elindult a jegyvásárlás a marosvásárhelyi könyvvásár programjaira

A 31. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár négy belépti díjas eseményére immár megvásárolhatók a jegyek: a Ha én felnőtt volnék gyerekelőadásra, a Mély levegő és a Love letters színházi előadásra, valamint a Kemény-Závada irodalmi lakomára.

Irodalmi lakoma, bábszínház: elindult a jegyvásárlás a marosvásárhelyi könyvvásár programjaira
2025. október 21., kedd

A háttérbe szorított véletlen és csoda: premierre készül a nagyváradi Szigligeti Színház

Premierre készül a nagyváradi Szigligeti Színház: október 24-én, pénteken mutatják be Kincses Réka rendezésében a Villámcsapottak című előadást a Transilvania Színpadon.

A háttérbe szorított véletlen és csoda: premierre készül a nagyváradi Szigligeti Színház
2025. október 16., csütörtök

Visszanyerte eredeti szépségét a marosvásárhelyi Teleki Téka Palota-terme

Átadták csütörtökön este a marosvásárhelyi Teleki Téka restaurált Palota-termét. A nyolc évig tartó munkálatok során eredeti állapotukban állították helyre a Franz Neuhauser nagyszebeni festő által a XIX. század elején készített falfestményeket.

Visszanyerte eredeti szépségét a marosvásárhelyi Teleki Téka Palota-terme
Hirdetés
2025. október 16., csütörtök

Déryné Program: kulturális csemege Nagyszalontától Barótig

Különleges kulturális élmény várja az érdeklődőket október 24-én Bánffyhunyadon, ahol a Déryné Program keretében színházi előadásokkal, tematikus középiskolai foglalkozásokkal gazdagodhat a helyi közösség.

Déryné Program: kulturális csemege Nagyszalontától Barótig
2025. október 13., hétfő

Ki a magyar Nobel-díjas? Krasznahorkai László világraszóló elismeréséről

Újabb magyar Nobel-díjjal gazdagodott a nemzet. Újabb legmagasabb szintű elismerés egy újabb K betűs személyiségnek. Kertész Imrét, Karikó Katalint és Krausz Ferencet követően ezúttal Krasznahorkai László.

Ki a magyar Nobel-díjas? Krasznahorkai László világraszóló elismeréséről
2025. október 13., hétfő

Szilágyi István zilahi „visszahonosítása”. Emléktábla őrzi a szilágysági városban a Kossuth-díjas író emlékét

A zilahi emléktábla-avatással megtörtént Szilágyi István „visszahonosítása”, ugyanis a Kossuth-díjas író mindig is ezer szállal kötődött a Szilágysághoz – mondta el a Krónika megkeresésére Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője.

Szilágyi István zilahi „visszahonosítása”. Emléktábla őrzi a szilágysági városban a Kossuth-díjas író emlékét
Hirdetés
2025. október 11., szombat

Elhunyt Diane Keaton Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Diane Keaton Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő – jelentette be szombaton a People magazin a család szóvivőjére hivatkozva.

Elhunyt Diane Keaton Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő
2025. október 10., péntek

Robert Capa, Barcsay Jenő és számos magyar alkotó művészete előtt tisztelegnek Bukarestben

Két nagyszabású kiállítást nyit meg a napokban a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest a román fővárosban: Robert Capa, Barcsay Jenő és számos magyar alkotó művészete előtt tisztelegnek.

Robert Capa, Barcsay Jenő és számos magyar alkotó művészete előtt tisztelegnek Bukarestben
2025. október 10., péntek

Krasznahorkai László a Nobel-díjról: nagyon büszke és boldog vagyok

Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy bekerülhettem a sok igazán nagy író és költő sorába – nyilatkozta Krasznahorkai László író a Nobel-díj honlapjának adott interjúban, miután bejelentették, hogy idén ő kapja az irodalmi Nobel-díjat.

Krasznahorkai László a Nobel-díjról: nagyon büszke és boldog vagyok
Hirdetés
Hirdetés