– Nem dokumentumfilmet, hanem játékfilmet készítenek a legendás püspök életéről. Mi a céljuk ezzel?

– Nem dokumentumfilmet készítünk, nem újrajátsszuk Márton Áron életét, mert dokumentumfilmből nagyon jók elkészültek már és még készülnek, dolgoznak rajta. Az viszont egy vékonyabb réteget érdekel, akik jobban szeretnének az adott témában elmélyülni. Mi felvállaltan valami népszerűbbet szeretnénk, éppen ezért lesz a műfaja játékfilm.

A másik sajátossága az anyagi hátteréhez kapcsolódik. Miközben minden játékfilmnek a költségvetése elég nagy, mi ezt nem közpénzből, nem állami költségvetésből szeretnénk előteremteni. Lehet, hogy a végén ilyen forrásokat is igénybe veszünk, de azt szeretnénk, hogy minél többen adományokkal segítsenek minket, mert akkor sajátjuknak fogják érezni az elkészült alkotást is.

– Tudható a filmről, hogy nagy tömegjelenetek lesznek benne, ezekhez pedig bárki jelentkezhet statisztának.

– Szeretnénk, ha magában a film elkészítésében is minél többen részt vállalnának. Ez lesz a legnehezebb, hiszen egy filmproducer azt mondhatja erre, hogy ma nem így dolgoznak. Valaki meg is mondta, hogy tömegekkel dolgozni nagyon nehéz, az emberek fegyelmezetlenek, széthúzók. Mi viszont pontosan ezekkel a széthúzó és fegyelmezetlen emberekkel szeretnénk foglalkozni. Mert ha foglalkozunk velük, fegyelmezettek lesznek, a széthúzók összetartókká válnak, ezért vállaljuk az egészet.

Tehát nem az a cél, hogy két órára leültessük a filmvászon elé a nézőt, hanem az, hogy amíg eljutunk a filmvászonig, addig felmutassunk valamiféle összetartozást az embereknek. Mert egy élményt, egy közösségi élményt keresünk, egy katarzis élményét keressük. A célunk ugyanis a nép megszólítása. Ez a szó is eléggé elértéktelenedett, hiszen ma már a nép alatt általában falusi embert értenek, aki nem tud boldogulni, nincs lehetősége, nincs hozzáférése sem a hatalomhoz, sem a pénzhez.

Viszont a néppel ellentétben ott van a tömeg és a csőcselék. A tömeg és a csőcselék mindig külső dolgokból táplálkozik, szenzációból él, nincsen saját kezdeményezése, nincsen saját élete, saját életereje, mindig fut az új után. De a népnek saját életereje van, saját életteret, saját életmódot alakít ki magának, saját eszköztára van és saját kifejezési módja. A bánatot kifejezi egy gyönyörű népdallal, az örömét kifejezi egy jó ropogós tánccal, az összetartozást kifejezi azzal, hogy odafordul a másikhoz, és a nép – ez a kulcsszó – mindig megújul.

Bevonul a besenyő, a tatár, a kun, jön egyik háború a másik után, jönnek korszakok és rendszerek, de a nép végül mindig megújul. A nép másik jellemvonása, hogy saját kultúrája van, amivel önmagát megfogalmazza, a lelkét kivetíti. Egy népnek nem kellenek mikrofonok, nem kellenek formatervezők, nem kell színpad, saját magának játszik, önmagát táplálja. Megfogalmazza és közli is. A tömegnek színpad kell, bársonyos szék és operaénekes kell, a népnek nem. Mi ezt a népet akarjuk elérni. Első ránézésre már gyakorlatilag nem is létezik, nem életképes, de hiszem, hogy a csíra még ott van, csak meg kell találnunk.

– Értékközvetítésről beszélt. Melyek a fő értékek, amelyeket közvetíteni szeretnének az emberek felé?

– A fő érték számunkra az élet, ami életet hordoz, életet szül. Szellemi, illetve biológiai értelemben is élet az, ami képes az életet befogadni. Ha az emberi élet értékét megtagadják, abból az következik, hogy az emberi méltóságot is megtagadják, láthattuk ezt az elmúlt időszakban. Hozzá kell tenni azonban, hogy az életet minőségileg kell élni. Itt kapcsolódik az élethez a másikkal való törődés. Az egyik legkínzóbb gondunk életünk során: a magány. Szeretnénk, hogy valaki törődjön velünk, odafigyeljen ránk.

A házasságban is ez a legfontosabb érték, a törődés, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy megosztok valamit magamból: ez elvezet a meghittséghez. A következő érték pedig a hűség. Ha megvan ez a két utóbbi, a törődés és a hűség, ott megszületik a közösség. Tudjuk, hogy Erdélyben nagyon erős, szilárd alapjai voltak a közösségnek, de azt látjuk, hogy ma egyre inkább lerombolódnak ezek az alapok. Ma sokak számára a fő érték a versengés, már az óvodában azt tanulják a gyerekek, hogy „légy két lépéssel előbb”. Ezt ellensúlyozandó szeretnénk az előzőekben felsorolt értékeket megtapasztalni a közösségben. Amíg készül a film, addig ezekről az értékekről beszélünk.

– Nem könnyű ma közösséget formálni. Hogyan képzeli el ezt, milyen eszközeik, lehetőségeik vannak?

– Szeretnénk, ha mindazok, akiket megszólítunk, belátnák, hogy ebben nekik jó részt venniük, jó a családjuknak és az unokájuknak is. Először anyagiakkal támogatják, de ez nem alamizsna, hanem ez annak a belátása, hogy ebből olyasmi születik, ami a közösségnek jó. Aztán szeretnénk, hogy részt vegyenek személyesen is a film elkészítésében.

Mert ugye hogy készülnek ma a filmek? Megfizetik a statisztákat, 10 embert odaállítanak a kamera elé, majd különböző programokkal megsokszorozzák őket, lesznek ezren, vagy ahányat éppen akarnak. Itt mi megint más ösvényeken szeretnénk járni, mert a fő szempontunk a közösség, éppen ezért mi magunk fogunk odaállni a kamera elé, és arra kérünk mindenkit, hogy kövesse a példánkat. A felvételek alatt fegyelmet, öszszetartást tanulunk, ezekről az értékekről beszélgetünk, megéljük, ezek az élmények pedig táplálnak, felüdítenek, még közelebb visznek önmagunkhoz, egymáshoz.

És ebben a szétomlott, megomlott partú világban kezdjük megtalálni a szilárd pontokat, a forrásokat. Azokkal az emberekkel, akik részt vesznek ebben, elmennek próbálni, készíttetnek maguknak egy, a jelenethez szükséges ruhát, nem csak fizikailag történik majd valami, hanem lelkileg is békességet, erőt kapnak, és azt mondják majd: „örömmel vagyok benne”. Ezt a folyamatot pedig a film elkészülése koronázza majd meg.

A film elkészítéséhez egyelőre az anyagiak gyűjtése zajlik. Akik csatlakozni szeretnének hozzánk, a martonaronfilm.ro honlapon találnak bővebb információkat.

Korondi Kinga