Mózes Attila 1952 áprilisában született Marosvásárhelyen, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészeti karán 1976-ban szerzett orosz-magyar-francia tanári diplomát. Pályáját Székelyhidason kezdte, a román lakosságú falu általános iskolájában tanított franciát és tornát (1976-79).

Kolozsvárra került az Utunk szerkesztőségébe, majd 1990-től a Helikon prózarovatának vezetője volt. Közölt kis- és nagyprózát, irodalomkritikát, esszét. Nemzedékének egyik legkiválóbb írója volt, olyan művek szerzője, mint az Átmenetek, az Egyidejűségek, az Üvegcsendélet, a Füstkorom, A Gonosz színeváltozásai, a Yesterday.

Az Oroszlán hava és más történetek, A vénasszonyok nyara vagy az Árvízkor a folyók megkeresik régi medrüket. Mózes Attilát – több más rangos kitüntetés mellett – 2002-ben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának nagydíjával, 2012-ben Márai Sándor-díjjal jutalmazták.

„Ennek a sovány, szőke, izgatott intellektusú, fiatalon maradt embernek huszonhat éves korában, 1978-ban jelent meg az első novelláskötete (Átmenetek). Akkor éppen falusi franciatanár volt az elrománosodott Székelyhidason, és már eléggé neves, haragos magyar író. Mire ottani élményeiből megírta Egyidejűségek című regényét (1980), az Utunk című hetilap kritikai rovatához honosult, Kolozsváron. A marosvásárhelyi kültelkek után amolyan örök, évszakról évszakra élő-forduló falut mutatott, meglehetősen ijesztő mítoszokkal és erkölcsökkel. (:::) Mózes Attilának látszólag „szakmai életrajza\" van csupán. Az is eléggé változatos. Író lett, úgy él, úgy sem veszélytelenül. Gyerekkort talál ki magának, kalandokat, és mintha túlságosan korán kezdett volna emlékezni rájuk. Szerintem muszájból. Történt elég visszarettentő, -szorító esemény vele, körülötte, közben és azóta. Egyre sűrűbben halnak meg hősei, a barátai\" – írta róla pályatársa, a 2008-ban elhunyt Csiki László író, költő.

„A kaland szellemi, a fenyegetettség valóságos. Ez az ő realizmusa. Írásaiban az is kiderül rendre, hogy a színhelyek felcserélhetők, az életek is szinte. Másutt, a Közép-Kelet-Európának nevezett térségben hasonló veszélyek leselkednek, másokra. Hősei tudják, hogy ők egyfajta mesebeli elcserélt gyerekek, és helyzetük, életük annál fájdalmasabb, hogy tudva viselik. Mózes Attila tudatossága, sőt intellektualitása eszerint: sorsszerű. De mint ilyen, festői. Fantasztikussá váló alakokban jelenik meg, költői álruhákban, megölhető, esendő emberi formákat ölt. Mintha a gondolat elszegényesedését, eltiprását és elhalását sugallná\" – jellemezte Mózes Attilát Csiki László.