A Kossuth-díjas zenészt – aki ezúttal a Kiscsillag zenekar frontembereként érkezett a kincses városba, ahol a tervek szerint csütörtök este léptek színpadra – Lévai Balázs, a Lovasi – Idáig tudom a történetet című életrajzi könyvbe oltott beszélgető kötet szerzője kísérte el a találkozóra, ahol néha egymás szavába vágva osztották meg a közönséggel a könyv születésének történetét.

„Ne jelenjen meg, ez volt a reakcióm az első olvasat után, hiszen a könyv nagyon személyes, a megfogalmazásban semmiféle udvariaskodás nincs. De aztán rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk azoktól, akik előzetesen elolvasták” – idézte fel Lovasi. Lévai Balázs kifejtette: a legjobb magyar rock and roll életrajzot akarták megírni, de szerencsére jó pozícióból indultak, mert hasonló még nem született.

Elmondásuk szerint nem a kötet miatt ültek le egymással beszélgetni, hanem a baráti, illetve zenész–rajongó minőségben történt sztorizgatások nyomán merült fel a könyv megírásának ötlete. „Ahogy minden zenész vicces történetekkel próbálja szórakoztatni a közönséget, én is úgy meséltem Balázsnak, mondjuk disznóölés közben. Így merült fel évekkel ezelőtt, hogy ebből kötet is születhetne, nemcsak rólam, hanem arról a generációról, amelybe én is, Balázs is tartozik” – magyarázta a zenész.

Lovasi azt is elmondta, hogy az irányított, már rögzített beszélgetéseken is a barátjának mesélt, később ugyan cenzúráztak ezt-azt – olyasmiről is szó esett, ami végül nem került be a kötetbe – de alapvetően az volt a lényeg, hogy a könyv ne PC, politikailag korrekt módon legyen megfogalmazva.

„Az Idáig tudom a történetet olyan, ahogyan én látom a világot és azt a generációt, amelyet képviselek. Cinikus, önmagától is távolságot tartó könyv. Kis piac, kis kulturális közeg a miénk, ezért sokszor fölöslegesen vagyunk udvariasak. Mint amikor két zenész találkozik, az egyiknek pedig nem tetszett a másik koncertje, ezért úgy kommentálja: jól szólt a koncert” – osztotta meg Lovasi.

„Bizonyos dolgokat meg kell csinálni, mert különben valaki más megvalósítja, ezt pedig nekem kellett elvégeznem” – érvelt a saját szemszögéből Lévai Balázs. Mint kifejtette: menet közben jöttek rá, hogy a nyers stílust nem lehet megúszni, nem lehet cenzúrázni a beszédmódot. „A Lovasi-jelenséghez hozzátartozik a fésületlenség, ezért nem baj, hogy a szöveg nem gyémántélességűre sikerült” – magyarázta.

Lévai egyébként a zenész szüleivel, barátaival is elbeszélgetett, hogy minél teljesebb képet adhasson a Lovasi-jelenségről, amelynek valódiságáról a kolozsvári közönségtalálkozó résztvevői is tanúságot tettek, hiszen az időközben eleredő eső ellenére is kitartóan figyeltek a zenész sztorizgatásaira.

Lovasiék egyébként azt is elmondták: nem számítottak arra, hogy a családi rész ennyire fontos lesz, hiszen a kötet első 80–90 oldala családtörténet, a Kispál és a Borz megszűnése utáni – az elmúlt – néhány év alig 20–30 oldalt tesz ki. Lovasi szerint „a Kispál utáni időszak most van, erre még nincs rálátásunk. Emellett mindig kell valami, ami csak az embernek marad.”