Ébren tartani a kollektív emlékezetet

Ébren tartani a kollektív emlékezetet

Fotó: sapientia.ro

Az 1944–1945-ben a Szovjetunió kényszermunkatárboraiba hurcolt áldozatok emléke előtt tiszteleg a február 25-én záruló emlékév. Dr. Murádin János Kristóf történész a Krónikának elmondta, rendkívül fontos tudni az erdélyi civilek elhurcolásáról, szenvedéseiről, hiszen ha hagyjuk feledésbe merülni, akkor legalább annyira bűnösek vagyunk, mint azok, akik okozták, elkövették.

Kiss Judit

2017. január 31., 14:452017. január 31., 14:45

A szovjet munkatáborokba hurcolt áldozatok emléke előtt tisztelgett és tiszteleg több, a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévébe illeszkedő rendezvény(sorozat) Kolozsváron. Dr. Murádin János Kristóf történész, egyetemi adjunktus, a Sapientia EMTE kolozsvári karának kancellárja a Krónikának elmondta, történelmi adósságot törlesztenek azok, akik a 2015-ben kezdődött emlékév apropóján megemlékeznek a második világháború végén és azután a szovjet munkatáborokban fogságot szenvedőkről és az áldozatokról.

Jól átgondolt, ördögi rendszer volt

„Negyven éven keresztül nem lehetett beszélni a lágerek szörnyűségeiről és az elhurcolásokról, viszont az elmúlt 27 évben már lehetett volna, mégsem tettük meg kellő időben. Az elmúlt évtizedekben egyre fogyott és rohamosan fogy azoknak a száma, akik elszenvedői, tanúi voltak mindannak, ami a Szovjetunió lágereiben történt. Az 1990-es években kellett volna odafigyelni a túlélőkre, amikor még jóval többen éltek közülük” – fejtette ki Murádin János Kristóf. Mint mondta, a 2015-ben indított emlékév idén február 25-éig, a kommunizmus áldozatainak emléknapjáig tart. Az emlékévet a Miskolcon 2013 áprilisában megalakult „Málenkij robot” Emlékbizottság 2014–2015 kezdeményezésére Magyarország kormánya hirdette meg, hogy a Kárpát-medence településein megemlékezzenek az 1944–1945-ben a Szovjetunióba, kényszermunkára hurcolt magyar és német civilekről.

„Rendkívül fontos tudni az elhurcolásokról, szenvedésekről, hiszen ha ezekről továbbra is hallgatunk, és hagyjuk feledésbe merülni, akkor legalább annyira bűnösek vagyunk, mint azok, akik elkövették. A fiatal generációknak is tudniuk kell arról, hogy csak Kolozsvárról 5000 magyar polgári lakost hurcoltak el a sztálini kényszermunkatáborokba, egész Erdélyből pedig legalább 20 ezer, de inkább 30 ezer magyart 1944 szeptember–októberében. Ez tehát nemcsak egy jelenség volt a sok közül, hanem egy jól átgondolt, megtervezett és következetesen végrehajtott, ördögi rendszer. Az első hullámban főként magyarokat vittek el, azután 1945 januárjában 70–90 ezer német származásúnak tekintett embert: erdélyi szászokat, bánsági és partiumi svábokat, köztük sok magyar identitású embert is. A foglyoknak legalább egyharmada életét veszítette a szovjet lágervilágban, több ezerre tehető az áldozatok száma” – fejtette ki a történész.

Murádin János Kristóf 15 éve foglalkozik ezzel a korszakkal, nagyon sok túlélővel készített interjút, emléktárgyakat gyűjtött, számos tudományos konferencián mutatta be a történteket, és több tucat, a korszakról szóló tanulmány, szakcikk szerzője. A történész, aki behatóan ismeri az 1944–45-ben Erdélyből elhurcoltak történetét, úgy nyilatkozott, nemcsak a nácizmus bűneiről kell megemlékezni, hanem a másik oldal által elkövetett szörnyűségeket is meg kell őrizni a köztudatban, hiszen az is az erdélyi magyar történelem szerves része. „Csak akkor kerülhetnek helyükre a dolgok a kollektív emlékezetben, ha e két diktatorikus rendszer, a kommunizmus és a nácizmus ideológiája alapján végbement üldöztetések, deportálások, tömeggyilkosságok egyforma módon számontartatnak. Ha elfelejtjük azokat, vagy nem veszünk tudomást róluk, esetleg csak az egyik fél tetteit tartjuk nyilván, csak azokra emlékezünk, a másik a jövőben félő, hogy bármikor megismétlődhet” – hívta fel a figyelmet a szakember.

Erdélyi magyar foglyok emléktárgyai

Az emlékév keretében számos rendezvényt szerveztek és szerveznek a kincses városban, ezek sorába illeszkedik az a képzőművészeti tárlat is, amely január 16-án nyílt meg és február 16-áig látogatható a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében: M. Lovász Noémi képzőművész alkotásai a Gulag-sorsokat idézik meg.

A Sapientia egyetemen 2016 májusától többrészes előadássorozatot tartanak a korszakról magyarországi, erdélyi és kárpátaljai történészek közreműködésével. Az előadások idén is folytatódnak: február 2-án dr. Hámori Péter budapesti történész a Gulag női foglyainak sorsáról, február 16-án pedig Majorszki András miskolci történész a Tokaj-hegyalja vidéki elhurcolásokról tart előadást a Sapientia kolozsvári karának Tordai úti épületében. Mindemellett az egész országban egyedülálló, állandó kiállítás tekinthető meg a szovjet fogság emléktárgyaiból ugyanitt. A nagyszabású, több mint 450 darabos, múzeumi jellegű anyagból álló tárlat tavaly október 12-én, a kolozsvári elhurcolások kezdetének napra pontosan 72. évfordulóján nyílt meg.

A Meghalni könnyebb, mint elválni – Erdélyi magyar civilek szovjet fogságban 1944–1949 című kiállítás hatalmas sikert aratott, látogatóinak száma még a tavalyi évben meghaladta az ezret – fejtette ki a történész. Az áldozatok fogságának emléket állító gyűjtemény a második világháborút követően végbement razziaszerű elhurcolásokat idézi fel, a fogságból hazaküldött leveleket és tábori használati tárgyak sorát vonultatja fel, különleges dokumentumokat mutat be, korabeli fotókkal érzékelteti a lágerek világát, ott készített egyedi szuvenírtárgyakat, valamint még ki nem adott visszaemlékezések eredeti kéziratait teszi közszemlére.

Dokumentumfilm a túlélőkről

Murádin János Kristóf elmondta, február 25-ére, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjára és egyben az emlékév zárónapjára időzítik szintén a Sapientia EMTE-n annak a két dokumentumfilmnek az ősbemutatóját, amelyeket 2016-ban forgattak a témában. Egyik a történészi, tudományos megközelítést mutatja be, a másik pedig a túlélők személyes történeteit dolgozza fel. „Számos interjút készítettünk túlélőkkel, tanúkkal, az ő vallomásaikat rögzítettük, ezt mutatja be a dokumentumfilm. A túlélők emlékezései nyilván sokkal személyesebbek és mélyebbek, mint az adatokra alapozó történészi szakmai megközelítések, így közel hozhatják a nézőhöz a szenvedésekkel teli korszakot. Tóth Orsolya és Farkas György filmrendezők, dr. Nagy Alpár Csaba, Benkő Levente, Papp Annamária történészek, Józsa István Lajos, a Tordai Honvéd Hagyomány­őrző Bizottság elnöke és jómagam készítettük a szovjet kényszermunkatáborokra emlékező és emlékeztető dokumentumfilmeket” – mondta el a történész.

A február 25-én a Sapientia EMTE Tordai úti épületének Aula Magna termében délelőtt 11 órakor kezdődő filmvetítéseket követően a szovjet fogságot túlélők és történész kutatók részvételével kerekasztal-beszélgetésre kerül sor. A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévét ezzel a programmal, illetve a szovjet foglyul ejtések kolozsvári helyszíneire kalauzoló, különleges mobiltelefonos applikáció projektjének útjára indításával zárják a Sapientia kolozsvári karán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 04., csütörtök

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról

„Kitelepítés című könyvem azt a kérdést feszegeti, vajon értelemmel bír-e az életünk, hiszen talán nem a szenvedés, hanem az értelmetlen szenvedés az, ami elviselhetetlen” – fogalmazott a Krónikának adott interjúban Visky András író, dramaturg.

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról
2024. április 04., csütörtök

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok

Immár harmadik alkalommal szervezi meg a magyar filmnapokat a Cenk alatti városban a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest a brassói Secvențe Kulturális Egyesülettel és a Barcasági Magyarságért Egyesülettel közösen.

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok
2024. április 04., csütörtök

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után

Életének 94. évében szerdán elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után
2024. április 04., csütörtök

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének

Fekete Vince József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorújával kitüntetett költő a meghívottja az április 10-én, szerdán este 6 órától, a magyar költészet napja előestéjén a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében tartandó eseménynek.

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének
2024. április 03., szerda

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása

Az átpolitizált társadalmakban megőrizheti-e önmagát a nagybetűs Ember – erre a kérdésre keresi a választ a Kolozsvári Állami Magyar Színház új produkciója, a Stuart Mária. Friedrich Schiller darabja a 16. századi angol és skót királynő története.

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása
2024. április 03., szerda

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat

Április 10. és 15. között ünnepli alapításának 70. évfordulóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – közölte a színház.

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat
2024. április 02., kedd

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján

Emlékestet tartanak a magyar költészet napján, április 11-én a december végén elhunyt Kovács András Ferenc József Attila- és Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas költő, esszéíró, műfordító emlékére Kolozsváron.

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján
2024. április 01., hétfő

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület április 6-án, 16 órától a színház stúdiótermében Egyed Péter-emlékestet szervez a 2018-ben elhunyt író, filozófus tiszteletére – közölték a szervezők.

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
2024. március 31., vasárnap

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Meghalt Tordy Géza színművész – közölte a Nemzeti Színház szombat este az MTI-vel.

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
2024. március 28., csütörtök

Erdély-szerte nagycsütörtöki koncertekre várják az ünnepre hangolódni vágyókat

Ég és Föld címmel nagycsütörtöki koncertsorozatot szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány. Az erdélyi és székelyföldi templomokban tartandó eseményeken az „égi, szakrális, nagyheti kompozíciókat éneklő kórushoz társul a földi népművészet”.

Erdély-szerte nagycsütörtöki koncertekre várják az ünnepre hangolódni vágyókat