Bátky Zsigmond-díjat vehetett át szombaton a budapesti Néprajzi Múzeumban Szőcsné Gazda Enikő, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatója.
2016. március 07., 19:452016. március 07., 19:45
A rangos szakmai kitüntetéssel az év legjobb tárgyi néprajzi elemzését ismeri el a Néprajzi Múzeum és az azt támogató Népi Hagyományok Alapítvány. Szőcsné Gazda Enikő a díjat a Szentendrén megjelent, A háromszéki hozomány a 19. században című könyvével nyerte el. A kitüntetést Bodó Sándor, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke és Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója adta át.
A Néprajzi Múzeum egyébként szombaton, az intézmény születésnapján ingyenes programokkal, köztük tárlatvezetésekkel, kézműves-foglalkozásokkal és előadásokkal várta az érdeklődőket. Kamarakiállításon mutatták be a múzeum új szerzeményeit, Rocháné Bűdy Annamária egyetemi tanár és játékkutató több mint kétszáz tételből álló gyűjteményével 2015-ben ajándékozta meg az intézményt. Az Angyalok és koponyák című tárlatban rituális kellékek, nyomott papírdíszek, vidám csontvázfigurák idézik Mexikó ünnep- és szokásvilágát.
Két kontinens egy lélekben címmel Torday Emil Afrika-kutató zeneszeretetéről, vadászszenvedélyéről, kutatói szemléletéről, kalandjairól és az általa gyűjtött tárgyakról Földessy Edina muzeológus beszélt a közönségnek. Az intézmény munkatársai tárlatvezetéseket is tartottak az érdeklődőknek. A programokat este 6-kor a Sebő-együttes koncertje zárja. A Néprajzi Tár kulcsait 1872. március 5-én vette át Xantus János, ezzel kezdetét vette a Nemzeti Múzeum keretében a néprajzi gyűjtemény önállóvá minősítése. Hagyományosan ezt a napot tekintik a Néprajzi Múzeum napjának, amelyen minden évben színes programokkal várják a közönséget.
Majdnem 200 filmet, korunk nagy etikai kérdéseit feszegető, többek közt a mesterséges intelligenciáról és az eutanáziáról szóló dokumentumfilmeket, Japánról szóló szekciót is kínál a június 14. és 24. közt tartandó TIFF.
Három kőszínházi és három főiskolai társulat előadását látja vendégül az idei HolnapUtán Fesztivál keretében, június 10–16. között a nagyváradi Szigligeti Színház – közölte a társulat.
Három alkotó kapta a Méhes György Alapítvány idei elismeréseit, az összesen 9000 euró értékű díjakat Kolozsváron adták át.
Elsősorban iskolásoknak szánt előadással bővült a szatmárnémeti Harag György Társulat repertoárja: a Ludas Matyi Szatmárban című, megújult produkcióval – közölte a színház.
Két székelyföldi helyszíne is lesz szombaton, május 18-án az Orgonák éjszakája programsorozatnak, Sepsiszentgyörgy és az udvarhelyszéki Homoródalmás – közölte hétfőn az MTI-vel a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy.
Gyerekeknek, kiskamaszoknak szóló, interaktív tantermi előadás premierjét tartja a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház – közölte a társulat.
Bihar megyei középiskolások számára szerveznek a függőségekről szóló projektet, amelynek záró, fórumszínházi eseményét Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében tartják.
Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek fél évezrede eltűnt templomát Visegrádon – közölte a magyarországi Nemzeti Régészeti Intézet a közösségi oldalon.
Magyar klasszikus és kortárs darabok, vidéki és külhoni magyar társulatok is helyet kaptak a budapesti Nemzeti Színház májusi műsorában; Marosvásárhelyről, Székesfehérvárról és Szombathelyről érkeznek vendégelőadások Budapestre.
Május 17-től szerepel a romániai mozik műsorán Breier Ádám egyedi hangú debütfilmje, egy keserédes magyar dramedy a gyászról, a családról és arról, hogy mindig mindenkinek igaza van.
szóljon hozzá!