Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) és a Bulgakov közös, Álljunk meg egy szóra című beszélgetősorozatának második meghívottját ezúttal is László Noémi költő kérdezte.

A magyarországi író elmondta: nagyapja kisgyerek édesapjával 1944-ben kényszerült elhagyni Kolozsvárt, ahol korábban az Ellenzéknek dolgozott, egy ideig a lap híres hétvégi irodalmi mellékletét is szerkesztette, és testközelből ismert olyan legendákat, mint Hunyady Sándor vagy Bánffy Miklós.

Amikor később – többek között az E-MIL meghívására – maga is elkezdett járni Kolozsvárra, felkereste azokat a helyeket, ahol a nagyapja is megfordult annak idején, mint az egyetemi könyvtár, a 2013-ban megjelent Szíved helyén épül már a Halálcsillag című regényét pedig részben Kolozsváron írta. Ezalatt sokat járt a levéltárba és a könyvtárba, hogy valamelyest felkutassa a nagyapa kolozsvári múltját, ő maga ugyanis alig beszélt róla, „mélyen eltemette magában”. A veszett paradicsom című novelláskötetében van is néhány Kolozsvárhoz fűződő írás.

Cserna-Szabó azt is elmondta, hogy ő nem az a típusú író, aki a személyes élményeit, a családja történetét meg tudná írni, inkább csak hangulatok, történetfoszlányok kerülnek be az írásaiba a valós dolgokból. Ugyanakkor novellistának tartja magát, A Szíved helyén… eddig az egyetlen regénye, igaz, most is regényen dolgozik.

Az író 1998 és 2002 között a Magyar konyha főmunkatársa volt, holott, mint mondta, a laphoz kerülésekor még csak paprikás krumplit tudott főzni. „Nagybátyám egy éjszaka kártyán megnyerte a Magyar konyha főszerkesztői posztját, ekkor kért meg, hogy én is csatlakozzak a szerkesztőséghez” – vallotta be az igazságot Cserna-Szabó.

Ő indította el a lapban a Friss irodalmi húsok című rovatot is, amelyben 24 fiatal író közölt gasztrotárcákat, a szerzők között volt például Varró Dániel, Térey János, Grecsó Krisztián vagy Orbán János Dénes is, az írások pedig később könyv formájában is megjelentek. „Nem nagyon tudtam azonban felvenni a szerkesztőségi munka ritmusát, így pár év múlva a saját nagybátyám rúgott ki” – jött az újabb vallomás.

Kulináris érdeklődése azonban megmaradt, ezt az is igazolja, hogy Fehér Bélával közösen megírták az Ede a levesben című kötetet, amelyben a magyar konyha a főszereplő. Mint mondta, ezt a témát sem az irodalmárok sem a történészek nem érzik elég komolynak, ahhoz, hogy kutatni kezdjék, holott ez egy nagyon fontos része a kultúrtörténetünknek. Alexandre Dumas például élete alkonyán egy több mint háromezer receptes irodalmi szakácskönyvet írt, és ezt tartotta a fő művének. „Ma is külön színnel húzom alá olvasmányaimban a gasztronómiai vonatkozású dolgokat, és egy másikkal azokat, amelyeket majd el akarok lopni valamilyen formában” – tette hozzá.

Szerinte a magyar konyhának legalább annyit ártott az őrölt paprika, mint amennyit adott neki, hiszen „száműzte” az olyan értékes fűszereket, mint a kapor, a csombor vagy a tárkony, amelyek használatát inkább az erdélyi konyha őrizte meg. Azt, hogy mit sem tudunk a saját gasztronómiánkról, jól példázza szerinte az is, hogy ma Újházy-tyúkhúslevesről beszélünk, holott ez hagyományosan kakasból készült annak idején, ráadásul három napig főzték – ennek ellenére már megjelent a Maggi porváltozata.

Az írást kemény munkának tartja, amelyben a magányosság a legrosszabb, így inkább társszerző lenne szívesen, hogy legyen kivel megbeszélnie a munkát. Az Ede a levesben mellett a Nagy macskajajkönyv – avagy süssünk-főzzünk másnaposan című kötet is jó példa erre, amelyben Darida Benedekkel közösen eredtek a „másnaposfilozófiák” nyomába, és azt tapasztalták, hogy az ókori görögöktől napjainkig számos író foglalkozott a témával. Cserna-Szabó András nem hisz ugyanakkor a reneszánsz emberekben, véleménye szerint az embernek egy dologhoz kell jól érteni. 

Az Álljunk meg egy szóra következő vendége Fekete Vince költő lesz április 11-én, a magyar költészet napján este 7-től.