Hirdetés

„Nulladik nappal” bővül a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Évről évre gazdagodik a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét programkínálata, új helyszíneket, új kiadókat nyernek meg a rendezvény számára – mondták el a szervezők a június 6–9. között sorra kerülő könyvünnep keddi beharangozó sajtótájékoztatóján.

2013. május 21., 15:112013. május 21., 15:11

2013. május 21., 15:292013. május 21., 15:29

H. Szabó Gyula, a Kriterion könyvkiadó igazgatója, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke szerint fontos, hogy évről évre visszatérnek a kincses városba a könyvkiadók és könyvterjesztő cégek, nemcsak Erdélyből, de Magyarországról is, az idei harmadik könyvhéten is három-négy kiadóval többet sikerült elcsábítani, mint tavaly. Ez azért is jelentős eredmény, mert a budapesti Vörösmarty téri Könyvhéttel párhuzamosan mintegy 80 magyarországi helyszín kapcsolódik be évről évre a rendezvénybe. H. Szabó elmondta: egyes kiadók nem tudnak saját embereket küldeni, de a helyi szervezők gondoskodnak a könyveik árusításáról.

„Supka Géza (akinek kezdeményezésére tartották meg az első Könyvhetet Budapesten 1929-ben – szerk. megj.) elképzeléséhez – miszerint a könyvet egy évben egyszer ki kell vinni az utcára, ráadásul egy történelmi levegőt árasztó térre – talán a kolozsvári esemény áll legközelebb, hiszen kevés olyan könyvheti helyszín van, amelyet két jelentős uralkodó szülőháza fog közre” – fogalmazott H. Szabó Gyula utalva a rendezvények helyet adó térre, amelyet Mátyás király és Bocskai István szülőháza ékesít. A Sapientia egyetemnek otthont adó Bocskai-ház, a Kolozsvár Társaság főtéri székhelye, a Bulgakov és Klausen kávéházak mellett idén várhatóan a Jókai utcai Minerva-házat is „belakja” a könyvhét, ezeken a helyszíneken kísérőprogramokat, könyvbemutatókat, közönségtalálkozókat szerveznek majd.

A 3. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét emblematikus alakja egyébként a 75 éve elhunyt Dsida Jenő lesz, akire koszorúzással, verses esttel is megemlékeznek, de a hónap elején elhunyt Deák Ferenc grafikus, könyvművész alkotásaiból is szerveznek tárlatot. A díszmeghívottak között szerepel Bodor Ádám író, akivel Demény Péter beszélget majd, a budapesti Lackfi János költővel pedig két alkalommal is találkozhat a közönség. A Bulgakovban Király László kolozsvári költő dedikálja majd új kötetét az érdeklődőknek, a Székelyföld folyóirat után pedig idén a Várad folyóirat mutatkozik be a kincses városi közönségnek.

Bodor László, az RMDSZ programokért és ifjúságért felelős főtitkár-helyettese elmondta: számos zenei eseményre is sor kerül a Mátyás szülőháza előtti téren, itt lesz például a magyarországi Palya Bea, a kolozsvári Kalapos Band és sok megzenésített verset hallhat könyvmustra közben a közönség. A téren külön standon várják majd a könyvadományokat az erdélyi szórványkollégiumok számára.

A könyvhét egyébként egy „nulladik nappal” egészül ki idén, június 5-én, szerdán délután ugyanis Cseh Gusztáv-emlékkiállítást nyitnak meg a Quadro Galériában, ahol a grafikusművészről szóló kötetet is bemutatják. A könyvet gondozó IDEA, illetve a Gloria nyomda igazgatója, Nagy Péter a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy szeretnék újraindítani Kolozsváron a magyar nyelvű nyomdász-képzést, amely nemcsak a tényleges nyomdai munkálatokba, de az előkészítési folyamatba, illetve a terület kommunikációs és marketinges oldalába is bevezetné a hallgatókat. Ugyancsak Nagy Péter ötlete nyomán várhatóan egy állandó stand is beindul majd a Mátyás király szülőháza előtti téren, ahol az erdélyi magyar könyvkiadók „gyöngyszemeit” találhatják majd meg az érdeklődők.

Székely Sebestyén György, a Quadro igazgatója arról beszélt, hogy Cseh Gusztáv könyvillusztrátorként, az Utunk munkatársaként a 60-as, 70-es évek erdélyi magyar könyvkiadásának egyik jelentős alakja volt, az emlékkiállításon nemcsak illusztrációit, de ex libriseit, festményeit és grafikáit is bemutatják a közönségnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 05., péntek

A szecesszió ünnepe: változatos programok Marosvásárhelyen és Nagyváradon

Változatos programokkal ünneplik a szecesszió világnapját június 13-án az erdélyi szecesszió központjainak számító Marosvásárhelyen és Nagyváradon.

A szecesszió ünnepe: változatos programok Marosvásárhelyen és Nagyváradon
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Méhes Katit is beválogatta filmes listájába a TIFF

Méhes Katit, a szatmárnémeti Harag György Társulat művésznőjét is beválogatta Tízen a filmért listájába a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).

Méhes Katit is beválogatta filmes listájába a TIFF
2026. június 03., szerda

Lisa Simone, Marcos Valle és Arooj Aftab is fellép a Jazz in the Parkon

Lisa Simone amerikai jazz- és gospelénekes, Marcos Valle brazil zenészlegenda és Arooj Aftab pakisztáni Grammy-díjas zenész is fellép a június 5–7. közötti kolozsvári Jazz in the Park fesztiválon – közölték szerdán a szervezők.

Lisa Simone, Marcos Valle és Arooj Aftab is fellép a Jazz in the Parkon
2026. június 03., szerda

Hosszú idő után ismét erdélyi magyar szerző művéből készül előadás Kolozsváron

Kortárs erdélyi magyar szerző, Karácsonyi Zsolt regénye alapján készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Hosszú idő után ismét erdélyi magyar szerző művéből készül előadás Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 02., kedd

Új vezetője van a Román Kulturális Intézetnek, maradt a magyar alelnök

A szenátus kinevezte a Román Kulturális Intézet (ICR) új vezetőségét keddi ülésén.

Új vezetője van a Román Kulturális Intézetnek, maradt a magyar alelnök
2026. május 27., szerda

Erdély több városában turnézik a premier előtt álló, magas színvonalú operaelőadás

Premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera: Anger Ferenc rendezésében mutatják be Giuseppe Verdi Nabucco című operáját. Az előadást a tervek szerint Erdély több városában láthatja a közönség.

Erdély több városában turnézik a premier előtt álló, magas színvonalú operaelőadás
2026. május 26., kedd

Jeles erdélyi magyar színházi szakember kapott életműdíjat a Román Színházi Szövetség gáláján

Rendezői pályafutásáért Életműdíjjal tüntette ki Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját a Román Színházi Szövetség (UNITER).

Jeles erdélyi magyar színházi szakember kapott életműdíjat a Román Színházi Szövetség gáláján
Hirdetés
2026. május 25., hétfő

A kétszeres Arany Pálma-nyertes Cristian Mungiu elmondta, mi lenne a román állam feladata

Bírálta Cannes-ból való visszatérése után a román államot Cristian Mungiu filmrendező, aki Fjord című filmjével Arany Pálmát nyert a filmfesztivál szombat esti díjkiosztó gáláján.

A kétszeres Arany Pálma-nyertes Cristian Mungiu elmondta, mi lenne a román állam feladata
2026. május 23., szombat

Román siker Cannes-ban, Mungiu másodszor is elvitte az Aranypálmát

A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

Román siker Cannes-ban, Mungiu másodszor is elvitte az Aranypálmát
2026. május 22., péntek

Először találkozik erdélyi olvasóival a Nobel-díjas Krasznahorkai László

Először találkozik erdélyi olvasóival Krasznahorkai László, aki június 2-án, kedden Marosvásárhelyen vesz részt író–olvasó találkozón.

Először találkozik erdélyi olvasóival a Nobel-díjas Krasznahorkai László
Hirdetés
Hirdetés