
Ferenc pápa szentté avatta vasárnap a vatikáni Szent Péter téren Boldog Kalkuttai Teréz anyát, Nobel-békedíjas apácát, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítóját.
2016. szeptember 04., 14:312016. szeptember 04., 14:31
2016. szeptember 04., 16:242016. szeptember 04., 16:24
A délelőtti ceremóniára – amely az irgalmasság rendkívüli szentévének egyik legnagyobb tömegeseménye – mintegy százezren érkeztek a világ minden tájáról. A rendezvényt, amelyet több mint száz országban élőben közvetített a televízió, háromezer olasz rendőr és biztonsági ember felügyelte, a Vatikán feletti légteret pedig lezárták.
A szabadtéri szentmisén megjelent több állam- és kormányfő, köztük Narendra Modi indiai miniszterelnök, valamint az a férfi is, aki 2008-ban feleségének a Teréz anyához intézett imádsága hatására gyógyult meg addigi bénulásos és az orvosok által halálosnak nyilvánított betegségéből. Ez a csoda eredményezte az 1997. szeptember 5-én elhunyt, albán származású Teréz anya szentté avatását. A „szegények angyalaként” is emlegetett Teréz anyát már életében sokan szentként tisztelték. Egy másik csodáért – egy bengáli asszony rákbetegségből való felgyógyulásáért – 2003. október 19-én az apácát már boldoggá avatta II. János Pál pápa.
Ferenc pápa szentbeszédében az „isteni irgalmasság nagylelkű szétosztójának” nevezte Teréz anyát, aki „odahajolt a kimerült emberek felé”, elismerve Isten adta méltóságukat. Felemelte hangját a világ hatalmasságai előtt, hogy ismerjék be a szegényekkel szemben elkövetett vétkeiket. „Számára az irgalmasság az a só volt, amely megízesítette minden tettét” – fogalmazott a katolikus egyházfő.
„Az irgalmasság fáradhatatlan munkatársa segítsen abban, hogy cselekedeteink egyetlen kritériuma az ingyenes szeretet legyen, amely nem ismer semmiféle ideológiát” – hangsúlyozta Ferenc pápa. „Hordozzuk szívünkben Teréz anya nevetését, és ajándékozzuk oda mindenkinek, akivel találkozunk utunk során, különös tekintettel a szenvedőkre” – kérte az egyházfő.
Kritikus hangok is voltak azonban Teréz anya szentté avatásával kapcsolatban. A bírálók szerint ugyanis a Nobel-békedíjas apáca csak a szegénység tünetei, nem pedig okai ellen vette fel a harcot, és egyeseknek szúrta a szemét az abortusszal és a fogamzásgátlással kapcsolatos álláspontja is. Ráadásul halála után előkerültek olyan levelek, amelyekből kiderül, hogy Teréz anya nemegyszer kételkedett Istenben.
Ferenc pápa a szentté avatási szertartás után vendégül lát ebédre – egy közös pizzázásra – 1500 hajléktalant és rászorulót szerte Olaszországból. A Vatikáni Rádió jelentése szerint az ételt egy nápolyi pizzasütőcsapat készíti, és a Szeretet Misszionáriusai rend mintegy 250 apácája és további önkéntesek szolgálják fel.
A nagyrészt békés menetek végén Európa-szerte halloweeni jelmezes álarcos rendbontók támadtak a rendőrökre, többek között Molotov-koktélokkal.
Németországi újságírók riportja a német szociális segélyekből származó pénzek útját követi nyomon „a nagy házakkal és drága autókkal teli” romániai falvakig.
Románia tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal arról, milyen költségeket vállalhat át az amerikai csapatok jelenlétének biztosítása érdekében, és ajánlatot tett az amerikai félnek – jelentette be Dan Neculăescu külügyminiszter.
Több orosz tartályhajó is elindult az Egyesült Államok felé a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti dízelmegállapodás nyomán – közölte a Greenpeace Ukrajna.
Oroszország eddig mintegy 700 milliárd dollárt költött az Ukrajna elleni háborúra, miközben jelentős ember- és hadianyag-veszteséget szenvedett – állítja az ukrán fegyveres erők vezérkara egy szerdán közzétett videóban.
Gázt, gyúlékony folyadékokat, valamint egyéb veszélyes anyagokat tartalmazó konténerek sodródnak a Fekete-tengeren, amelyek egy szerdán dróntámadást szenvedett hajóról zuhantak a hullámok közé.
Az ENSZ nem egy bűnszervezet, ezért nem egy maffiafőnöknek kellene vezetnie – kommentálta Magyar Péter csütörtökön Prágában, a cseh–magyar kormányülést követő sajtótájékoztatón azt, hogy az Egyesült Államok Orbán Viktort ajánlhatja az ENSZ főtitkárának.
Miközben Izraelben a választás végeredményére várnak, és lázas gondolkodás zajlik arról, milyen kormány alakulhat, Benjámin Netanjahu miniszterelnök pártja, a Likud azt állítja: az arab pártok törvénytelenségeknek köszönhetik váratlan sikerüket.
Őrizetbe vették Lengyelországban azt az ukrán állampolgárságú férfit, akit a román hatóságok azzal gyanúsítottak, hogy részt vett a brassói Carfil fegyvergyár elleni szeptemberi szabotázsakcióban.
Egy román állampolgár is megsérült a spanyolországi Toledo tartományban szerdán történt vonatbalesetben – közölte csütörtökön a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!