Homoszexuális brit párhoz kerültek romániai gyermekek

Homoszexuális brit párhoz kerültek romániai gyermekek

Újabb román szülők kerültek konfliktusba a nyugat-európai gyermekjogvédelmi hatóságokkal, amelyek az elmúlt időszakban többször is drasztikus intézkedéseket foganatosítottak kelet-európai családokkal szemben. 

Rostás Szabolcs

2016. június 23., 18:042016. június 23., 18:04

A mintegy tíz évvel ezelőtt Nagy-Britanniában letelepedett Barbuék kálváriája 2012-ben vette kezdetét, amikor Claudia és férje, Florin kapcsolata olyannyira megromlott, hogy a szomszédok nyugalmát is zavaró állandó civakodások miatt egyre többször voltak kénytelenek kiszállni a rendőrség és a gyámjogi hivatal munkatársai. Az azóta elvált házaspár utólag elismeri, hogy házasságuk zátonyra futott, ez azonban szerintük nem indokolná, hogy elvegyék tőlük a gyerekeiket.

A szigetországi gyerekjogvédelmi hatóságok többek között azt észlelték a román családnál, hogy az anya akkor sem hagyta abba kisebbik gyereke szoptatását, amikor lábfájdalmait morfiummal enyhítette. A folyamatos családi perpatvarokon kívül a gyerekek dadusának vallomása is ellenük szólt, miszerint hogy megszabaduljon a férjétől, Claudia egyáltalán nem titkolta házasságon kívüli kapcsolatát. A London északi részén fekvő Haringey kerület gyerekjogvédő szolgálata végül két évvel ezelőtt megfosztotta Barbuékat az ötéves Andytől és a nyolcéves Dianától, akik előbb állami gondozásba kerültek.

Megszólalt a meleglobbi 
Az azonos neműek közötti élettársi kapcsolat és házasság elismerésére kéri a román államot és a hazai társadalmat a Mozaiq Egyesület. A leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek érdekeit képviselő bukaresti szervezet csütörtöki közleményében úgy fogalmaz: bárkinek erkölcsi joga van az állam által legalizált kapcsolatra, függetlenül annak nemétől.
A Mozaiq szerint az azonos neműek házasságának tiltása közvetlen kihatással bír az érintettek méltóságára és jólétére. Romániában nemrég 3 millió aláírás gyűlt össze a melegházasság alkotmányos tiltásáról szóló polgári kezdeményezés keretében.

Egy ideig a szülők hetente egy órára meglátogathatták a gyerekeiket, 2014 decemberében azonban a láthatást is megtiltották nekik. A szülői felügyeleti jogok gyakorlásának megvonását követően a brit igazságszolgáltatás beindította az örökbefogadási folyamatot is, amelynek eredményeképpen a román állampolgárságú kislányt és kisfiút egy homoszexuális pár adoptálta. Sőt egy londoni bíróság a napokban jogerősen jóváhagyta az örökbefogadást, így Dianát és Andyt a meleg férfi pár nevelheti fel. A bíróság elutasította a vér szerinti szülők kérését, hogyha ők nem kaphatják vissza a kicsiket, legalább a Romániában élő rokonaik vegyék őket pártfogásukba.

Nem vették figyelembe a romániai gyermekjogvédelem átiratát sem, miszerint az anyai nagyapa alkalmas az unokák felnevelésére. Végezetül lesöpörte az asztalról a brit bíróság a londoni román nagykövetség képviselőjének érvelését is, miszerint a gyermekek sorsáról nem dönthetnek egyedül a szigetországi hatóságok, lévén, hogy a szülők és a gyermekek is román állampolgárok.

„Senkinek nem engedjük meg, hogy ellopja tőlünk a gyerekeinket. Arra kérünk mindenkit, aki nem akarja, hogy a kicsik homoszexuálisoknál maradjanak, hogy vonuljon utcára\" – intézett felhívást a világhálón Florin Barbu, aki nemrég több napon keresztül éhségsztrájkot folytatott az európai bíróság strasbourgi székháza előtt. Ügyükért petíció is indult szülőhazájukban (Románia egyébként nem ismeri el a melegházasságot), Ben Oni Ardelean liberális szenátor pedig személyesen próbált közbenjárni az érdekükben a brit bíróságon, egyelőre azonban sikertelenül.

Romániában amúgy legalább akkora felháborodás övezi a meleg párhoz került gyerekek esetét, mint a román–norvég Bodnariu házaspár végül jóra fordult kálváriáját. A román apa és norvég anya öt gyermekét tavaly arra hivatkozva helyezte állami gondozásba a norvég gyermekjogvédelem, hogy a szülők testi fenyítést alkalmaztak a kicsikkel szemben. A családegyesítés érdekében több tízezren vonultak utcára a világ számos nagyvárosában, végül a skandináv ország bírósága idén áprilisban úgy döntött, hogy a gyerekek visszatérhetnek vér szerinti szüleikhez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Újabb kormányellenes tüntetést tartottak Budapesten

Újabb kormányellenes tüntetést szervezett szombaton Budapesten Magyar Péter ügyvéd, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje.

Újabb kormányellenes tüntetést tartottak Budapesten
2024. április 06., szombat

Román kudarc: nem adja ki Franciaország a korrupció miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt Pál herceget

Nem adja ki Franciaország Romániának a korrupció miatt elítélt Pál herceget: a francia igazságszolgáltatás jogerősen elutasította a szökevény kiadatását – erősítette meg Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.

Román kudarc: nem adja ki Franciaország a korrupció miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt Pál herceget
2024. április 06., szombat

Oroszországi olajvezetéket robbantottak fel az ukránok

Egy oroszországi olajvezeték felrobbantását jelentette be az ukrán katonai hírszerzés szombaton hivatalos honlapján.

Oroszországi olajvezetéket robbantottak fel az ukránok
2024. április 06., szombat

Baltimore-i hídomlás: megtalálták a harmadik áldozat holttestét

Pénteken találták meg annak a harmadik építőmunkásnak a holttestét, aki a múlt heti balesetben vesztette életét – közölték a hatóságok.

Baltimore-i hídomlás: megtalálták a harmadik áldozat holttestét
2024. április 06., szombat

Gagauz figyelmeztetés: ha Moldova egyesül Romániával, Gagauzia kikiáltja a függetlenségét

A Moldovai Köztársasághoz tartozó autonóm régió, Gagauzia kikiáltja a függetlenségét, ha Moldova a Romániával való egyesülés mellett dönt – figyelmeztette a moldovai hatóságokat a terület vezetője, Evgeniya Guţul.

Gagauz figyelmeztetés: ha Moldova egyesül Romániával, Gagauzia kikiáltja a függetlenségét
2024. április 06., szombat

Újabb halálos orosz légicsapás Harkiv ellen – Az ukránok sikeresen megsemmisítettek több orosz katonai repülőgépet

Hat ember meghalt, tíz másik pedig megsebesült, miután az orosz erők szombaton a kora reggeli órákban támadást indítottak a Harkivi terület ellen – közölte Ihor Tyerehov, Harkiv város polgármestere a Telegramon.

Újabb halálos orosz légicsapás Harkiv ellen – Az ukránok sikeresen megsemmisítettek több orosz katonai repülőgépet
2024. április 06., szombat

Több tisztet is elbocsátott és megrovásban részesített az izraeli hadsereg a segélymunkások halálát okozó hibák miatt

Az izraeli hadsereg (IDF) elbocsátott két magas rangú tisztet, és megrovásban részesítette egy vezető parancsnokát, miközben elismerte, hogy a Gázai övezetben egy segélykonvojt ért dróncsapás során számos hibát követett el.

Több tisztet is elbocsátott és megrovásban részesített az izraeli hadsereg a segélymunkások halálát okozó hibák miatt
2024. április 05., péntek

Tizenkettőre nőtt a tajvani földrengés áldozatainak a száma, még tart a mentési munka

A tajvani földrengés halálos áldozatainak száma tizenkettőre nőtt péntekre. A hatóságok földcsuszamlás és sziklaomlás kockázata mellett folytatják a mentési munkát a romok közt – közölték hivatalosan.

Tizenkettőre nőtt a tajvani földrengés áldozatainak a száma, még tart a mentési munka
2024. április 05., péntek

Nem tart a NATO újabb ukrajnai orosz offenzívától a közeljövőben

A NATO hírszerzési adatai arra utalnak, hogy Oroszország a közeljövőben valószínűleg nem indít nagyszabású offenzívát – jelentette csütörtökön a European Pravda egy névtelenséget kérő NATO-tisztségviselőre hivatkozva.

Nem tart a NATO újabb ukrajnai orosz offenzívától a közeljövőben
2024. április 05., péntek

Újabb gyanúsítottakat vettek őrizetbe a krasznogorszki merénylet ügyében

Három újabb gyanúsítottat vett őrizetbe az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadás ügyében csütörtökön Moszkvában, Jekatyerinburgban és Omszkban.

Újabb gyanúsítottakat vettek őrizetbe a krasznogorszki merénylet ügyében