Parancs az orosz haderő visszavonására

Parancs az orosz haderő visszavonására

Vlagyimir Putyin orosz államfő utasítást adott a védelmi minisztériumnak arra, hogy vonja vissza azokat az orosz egységeket, amelyek nyár óta, hivatalosan hadgyakorlat részeként az ukrán határ közelében állomásoznak – adta hírül vasárnap a Kreml.

Hírösszefoglaló

2014. október 12., 18:052014. október 12., 18:05

Az intézkedés 17 600 katonát érint, akik jelenleg Rosztov közelében tartózkodnak. Előzőleg Szergej Sojgu védelmi minister arról tett jelentést az államfőnek, hogy a nyári hadgyakorlat véget ért. Szombaton egyébként bizonyossá vált, hogy a héten Putyin Milánóban egyeztet Petro Porosenko ukrán államfővel.

Petro Porosenko bejelentette, hogy jövő héten Milánóban egyeztet a kelet-ukrajnai válságról orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal.

Porosenko a kelet-ukrajnai Harkovban tartott sajtótájékoztatón nyilatkozott arról, hogy az Olaszországban október 16–17. között megrendezésre kerülő Ázsia-Európa Találkozón (ASEM) a Kreml vezetőjével tanácskozik majd. Hozzátette, nem számít „könnyed tárgyalásokra”.

Moszkva egyelőre nem erősítette meg az értesülést, bár korábban már felvetette a találkozó lehetőségét: Jurij Usakov, az orosz elnök tanácsadója csütörtöki nyilatkozatában nem zárta ki, hogy Putyin a jövő hét második felében Milánóban találkozzon az ukrán elnökkel az Ázsia-Európa fórum apropóján.

Porosenko egyebek mellett Angela Merkel német kancellárral, Matteo Renzi olasz és David Cameron brit kormányfőkkel egyeztet majd Milánóban. Az ukrán és az orosz államfő legutóbb augusztus végén találkozott egymással.

A szeptember 5-én életbe lépett fegyverszünet ellenére Kelet-Ukrajnában továbbra is szinte mindennaposak a fegyveres összetűzések az oroszbarát szeparatisták és az ukrán kormányerők között.

Hennagyij Moszkal Luhanszk megyei kormányzó pénteken közölte: két ukrán belügyi alakulat elmenekült a harcok sújtotta övezetből Kelet-Ukrajnában.

A tekintélyes ukrán politikus – aki egyébként nyugalmazott rendőrparancsnok és korábban Kárpátalja megyei adminisztrációjának a vezetője is volt – kijelentette, hogy a Poltava és Szumi megye összevont belügyi alakulata, valamint a Kijev-2 önkéntes zászlóalj arra hivatkozva hagyta magukra társait a Debalceve melletti Csornuhine településnél, hogy ők úgymond a belügyminisztérium, nem pedig a védelmi tárca alá tartoznak. Moszkal szavai szerint Debalceve térségében három irányból körbezárták a szakadár fegyveresek a kormányerőket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 16., kedd

Irán „eddig soha nem látott fegyverekkel” fenyegeti Izraelt

Irán „mind ez idáig soha nem használt fegyverekkel, másodpercek alatt” adna választ egy esetleges izraeli támadásra – szögezte le hétfő este az iráni külügyminiszter-helyettes az állami televíziónak adott interjújában.

Irán „eddig soha nem látott fegyverekkel” fenyegeti Izraelt
2024. április 16., kedd

A vallási szélsőségesség jegyében elkövetett terrorcselekményként kezelik a hétfői sydney-i késelést

Terrorcselekménynek minősítette az ausztrál rendőrség kedden azt a késes támadást, amelyet előző nap követtek el egy sydney-i asszír keresztény templomban, és bejelentették a feltételezett elkövető, egy 16 éves fiú őrizetbe vételét is.

A vallási szélsőségesség jegyében elkövetett terrorcselekményként kezelik a hétfői sydney-i késelést
2024. április 16., kedd

Hatalmas lángokkal ég egy 400 éves történelmi épület a dán fővárosban

Kigyulladt a dán főváros egykori tőzsdéjének történelmi épülete, a hatóságok a környező utcákat lezárták – közölte a dán rendőrség kedden az X közösségi oldalon.

Hatalmas lángokkal ég egy 400 éves történelmi épület a dán fővárosban
2024. április 16., kedd

A demokraták politikai beavatkozásának tartja Trump az ellene zajló pert, amelyben az esküdtek kiválasztása zajlik

New Yorkban második napjába lép kedden Donald Trump volt amerikai elnök büntetőperének tárgyalása, folytatódik az esküdtek kiválasztásának folyamata.

A demokraták politikai beavatkozásának tartja Trump az ellene zajló pert, amelyben az esküdtek kiválasztása zajlik
2024. április 16., kedd

Zelenszkij: ugyanúgy védje meg Ukrajnát a Nyugat, ahogy Izraelt megvédte – London szerint ez veszélyes lenne

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felszólította a nyugati szövetségeseket, hogy ugyanúgy védjék meg Ukrajnát, mint ahogyan a közelmúltbeli iráni támadástól megvédték Izraelt.

Zelenszkij: ugyanúgy védje meg Ukrajnát a Nyugat, ahogy Izraelt megvédte – London szerint ez veszélyes lenne
2024. április 16., kedd

Izrael: válaszolni fogunk az iráni támadásra

Irán Izrael elleni támadására „válaszlépéseket fogunk tenni” – szögezte le az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vezérkari főnöke, Herci Halevi altábornagy hétfőn.

Izrael: válaszolni fogunk az iráni támadásra
2024. április 15., hétfő

Irán „visszafogottságnak” tekinti, hogy több mint háromszáz rakétát és drónt lőtt ki Izraelre

Irán „visszafogottságot tanúsított” az Izrael ellen intézett drón- és rakétatámadás során, mely a síita állam damaszkuszi konzulátusa ellen végrehajtott csapására volt válasz – jelentette ki hétfőn az iráni külügyi szóvivő.

Irán „visszafogottságnak” tekinti, hogy több mint háromszáz rakétát és drónt lőtt ki Izraelre
2024. április 15., hétfő

Újabb késes támadás Sydney-ben: szertartás közben szúrtak meg többször is egy papot

Késes támadást jelentettek Sydney egyik templomából hétfőn, többen megsebesültek, köztük egy pap is – közölték a helyi hatóságok.

Újabb késes támadás Sydney-ben: szertartás közben szúrtak meg többször is egy papot
2024. április 15., hétfő

Romániában állomásozó vadászgépek is részt vettek az Izrael elleni iráni támadás visszaverésében

Romániában állomásozó harci gépek is részt vettek a hétvégi akcióban, amely során nyugati hadseregek is besegítettek Izraelnek az Irán által kilőtt rakéták és drónok ártalmatlanná tételében.

Romániában állomásozó vadászgépek is részt vettek az Izrael elleni iráni támadás visszaverésében
2024. április 15., hétfő

Kezd visszatérni Izraelben az élet a normális kerékvágásba az iráni támadás után

Izraelben hétfőn újra megnyithatják kapuikat az oktatási intézmények a vasárnap hajnali iráni drón- és rakétatámadás után.

Kezd visszatérni Izraelben az élet a normális kerékvágásba az iráni támadás után