– Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentése szerint a magyar–román határ bizonyos szakaszán is kerítés fog épülni. Ön szerint fennáll annak a lehetősége, hogy a magyar–szerb határon elkészült drótakadály miatt a migránsok Románia felé kerülnek?

– A magyar kormányzat jelenleg rendkívül eltökéltnek látszik abban a tekintetben, hogy a mostani bevándorlóáradatot el kell terelni Magyarországról, mert amíg a jelen hullám tart, addig megalapozottan egyik ország hatóságai sem tudják érdemben megvizsgálni, hogy ki jogosult a menedékjogra, és ki nem. Ha önmagában a magyar–szerb határon felépítendő kerítésre gondolunk, akkor annak megkerülése okán akár az is felmerülhetne, hogy a hullám Románia felé tér ki.

A kormánynak ugyanakkor elsődlegesen nem a szerb–magyar határszakasz megvédése volt a célja, hanem az, hogy Magyarország irányába csökkenjen a migrációs nyomás – mindegy, hogy milyen irányból jön. Ez pedig a keleti szomszédunk számára is megnyugtató, hiszen ennek következtében vélhetően Románia sem fog fő migrációs útvonallá válni. A magyar kerítés tehát bizonyos értelemben Románia számára is kedvező politikai következményekkel járhat.

Orbán Balázs
1986-ban született Budapesten. Az Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karán végzett jogász szakon; ugyanitt politológus képzettséget is szerzett. Jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanársegéd, és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán megbízott oktató. Pályafutását az igazságügyért felelős minisztériumban kezdte, ahol először hatósági és állampolgársági, majd alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozott. Időközben anyakönyvi, közigazgatási, majd jogi szakvizsgát tett. 2012-ben csatlakozott a Századvég-csoporthoz mint a Századvég Gazdaságkutató Zrt. jogi szakértője. 2013 januárjától kutatási igazgatóként felel a Századvég Alapítványnál folyó közjogi, közpolitikai kutatásokért.

– Viszont Budapest újabb kerítésépítési tervének hírére Victor Ponta is beállt a Magyarország menekültpolitikáját bírálók sorába. A politológustól kérdezem: mivel magyarázható a román miniszterelnök heves, magyarellenes elemekkel fűszerezett kirohanása, amikor hasonló esetben Szerbia esetében nem tapasztaltunk hasonló reakciót?

– Ahogy említettem, a migrációs hullám szempontjából szerintem Romániának alapvetően nem rossz a magyar kormány által vitt politika. Sőt. Éppen ezért én Ponta miniszterelnök megnyilvánulásait Románia külföldi sajtóban és bizonyos politika körökben amúgy megtépázott tekintélyének helyreállítására tett kísérletként értékelem.

A magyar kormányfő és a román miniszterelnök egymással szembenálló politikai családokból származik – ahogy egyébként a Magyarországot szintén vehemensen bíráló orsztrák kormányfő is –, éppen ezért alapvetően nem meglepő ebben a konfliktusos ügyben a komoly véleménykülönbség. Ami annál érdekesebb, hogy innen Magyarországról úgy látszik, a magyar kormány mind Ausztria, mind Románia esetében amúgy az osztrák és a román érdekeknek megfelelő intézkedéseket hoz, amelyek a legfelső politikai szinten retorikai értelemben mégis komoly kritikákat vált ki.

– Angela Merkel német kancellár korábbi bevándorláspárti kijelentésén túlmenően mi lehet az oka annak, hogy az Európába feltartóztathatatlanul özönlő menekültek döntő többsége Németországba vagy a skandináv államokba tart? Egy háborús övezetből vagy szegény országból érkező ember számára miért nem megfelelő például a magyarországi vagy ausztriai életszínvonal?

– Szerintem érdemes egy kicsit távolabbról megközelítenünk a kérdést: a vándorlás az emberiséggel egyidős jelenség, ily módon természetes is. Ehhez pedig szintén természetes jelenségként kapcsolódik, hogy a vándorlók a célországban mielőbb meg akarják szilárdítani, illetve ha illegális belépésről van szó, legalizálni akarják jogi státuszukat. A második világháború utáni fejleményeket és a Genfi Egyezmény által kialakított rezsimet figyelve az látszik, hogy a menekült fogalmát nemzetközi szinten a jogalkalmazás az eredeti kiindulóponthoz képest rendkívüli módon kitágította.

Ezt jelentősen elősegítette az, hogy azok az országok, amelyeknek szükségük volt a bevándorlásra, ezt a folyamatot komolyan támogatták. Emellett természetes emberi jelenség is, hogy sokkal kisebb az erkölcsi teher akkor, ha olyan valaki kapja meg a menekültstátuszt, aki talán nem lenne jogosult, mintha olyan valakit küldünk vissza, akit tényleg üldöznek. Ebből következően az elmúlt néhány évtizedben a menedékjog nemcsak azoknak szolgált támaszul, akik valódi üldözés elő menekülnek, hanem azoknak is, akik új országban kívántak letelepedni.

És hogy miért Németország és Svédország? Természetesen van annak jelentősége, hogy egy ország milyen jelzéseket küld a bevándorlóknak. Ezek az országok pedig – szemben mondjuk a magyarokkal vagy az ausztrálokkal – egyértelműen befogadásbarát jelzéseket küldtek. Ráadásul a migráció szociológiájában régóta ismert jelenség a hálózatosodás, vagyis hogy ha korábban már érkeztek a célországba nagy számban bevándorlók, akkor a később érkezőknek sokkal könnyebb ugyanabba a célországba, ugyanolyan módon, a kiépített hálózatok és csatornák segítségével eljutni.

– Az Európai Unió tagállamai rendkívül megosztottak a bevándorlás kérdésében, példa erre többek között a kötelező kvóta ötletének kudarca is. Mi lehet a közös, az európai országok által kidolgozott megoldás a jelenlegi migránsválságra?

– Kicsit élesen úgy szoktam fogalmazni, hogy itt sokan félreértésben vannak, mert az EU-nak nincs közös bevándorláspolitikája. Vannak ugyan a legális letelepedésre vonatkozó közös szabályok, és van közös menekültügyi rendszer, de hogy tulajdonképpen melyik tagállam hány bevándorlót enged be, ebben nincs közös alap. Magyarország például jelenleg tagállami szinten meghatározza, hogy maximum mennyi munkahelyet tölthetnek be külföldiek idehaza. Nyilvánvalóan jelentősek a különbségek azon országok hozzáállása között, amelyek a második világháború utáni időszakban a bevándorlásbarát utat választották, és azok között, amelyek vagy tudatosan, vagy az adottságok miatt a másik irányból közelítették meg a kérdést. A különbségeket pedig most tovább mélyíti, hogy jelenleg más pozícióban vannak a célországok, a tranzit- és frontországok, illetve azok, amelyek csak a kvóta miatt lennének érintettek.

A helyzetet azonban nem értékelem borúlátóan, bár ebben a tekintetben a következő néhány hét fog tisztább képet kiadni. Európában jelenleg szinte kizárólag a kvóta körül van valódi vita, minden más kérdésben a célok tekintetében megvan az egyetértés, maximum a használható eszközöket gondolják az egyes országok másmilyennek. A minap az EU Bel- és Igazságügyi Tanácsát követően kiadott konklúzió szerint mindenki egyetért abban, hogy a kontrollálatlan határátlépéseket meg kell szüntetni, a görög rendszert meg kell erősíteni, a konfliktuszónákat le kell csendesíteni, és Törökországra komoly partnerként kell tekinteni. Én ennek az egyetértésnek a jelentőségét nem becsülném le.

– Számos megközelítést hallani mostanában, amelyek az erdélyi magyarok nyolcvanas évekbeli, az anyaországba való áttelepüléséhez vagy a keletnémet állampolgárok 1989-es, Ausztriába történt átengedéshez (páneurópai piknikhez) hasonlítják a mostani helyzetet. Sőt akadnak, akik azzal érvelnek a Közel-Keletről, Ázsiából érkező migránsok befogadása mellett, miszerint a magyar honfoglalás is a jelenlegihez hasonló bevándorlás eredménye volt. Valóban párhuzamot lehet vonni az egykori és a mostani folyamatok között?

– A migráció éppen azért különleges társadalmi jelenség, mert minden ügy más és más. Rengeteg példa hangzik el mindkét oldalról, sokan az USA-ba korábban irányuló európai bevándorlást is példaként szokták felhozni. Ilyenkor persze azt elfelejtik, hogy Amerika akkor egy kiürült kontinens volt, éppen ezért a politikai vezetők tudatosan támogatták és legalizálták – a gyakorlatilag korlátlan – bevándorlást.

Jelen körülmények között úgy látom, hogy nem jó egy olyan menekültügyi rendszer, amely tulajdonképpen csak akkor engedi meg a kérelem benyújtását, ha már valaki az adott célországban van. Ezzel ugyanis a gyakorlatban megszűnik a célország mérlegelési joga. A modern népvándorlási hullámok kezelésére tehát olyan megoldásokat kell találni, amelyek a kibocsátó országból (vagy az azt körülvevő, első menekülési országból) teszik lehetővé a menedékjog iránti kérelem benyújtását.

– Bizonyos vélemények szerint Európa létét veszélyezteti a menekültáradat, mások úgy vélik, épp a migránsok menthetik meg a kontinenst a feltételezett pénzügyi és demográfiai összeomlástól. Milyen társadalmi, gazdasági, szociális, kulturális következményekkel kell számolniuk az európai országoknak a mostani népvándorlás nyomán?

– A bevándorlás mindig egyszerre lehetőség és probléma is. Az Európai Unió jelmondata ez ügyben az volt, hogy inkább lehetőség, mint probléma. Szerintem erre csak azt tudjuk válaszolni, hogy: attól függ! Az országok nagyon eltérő helyzetben vannak, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen migrációs hullámról beszélünk. Magyarország is cizelláltan áll a kérdéshez, meglátásom szerint a kormány úgy gondolkodik, hogy a mostani hullámban érkező iszlám migránsok nagyszámú magyarországi befogadásának több negatív következménye lenne, mint pozitív. Emellett azonban szerintem Magyarország komoly humanitárius és integrációs feladatokra is hajlandó lenne például egy esetleges Ukrajna felől érkező tömeg esetében.

– A Századvég Alapítvány nemrég jelentette be, hogy az Ön irányításával Migrációkutató Intézetet hoz létre a Mathias Corvinus Collegiummal közösen. Feltételezem, hogy a kezdeményezés összefüggésben áll a jelenlegi bevándorlással. Mi lesz a konkrét feladata az intézetnek?

– A két alapító intézményt nyilvánvalóan nem azért illeti dicséret, mert felismerte, hogy a legkurrensebb politikai témáról van szó, hanem azért, mert úgy gondolják – és én ezzel egyetértek –, hogy a 21. század egyik legnagyobb európai kérdése a migráció lesz. Éppen ezért erről a témáról a mostani hullámot követően is beszélnünk kell majd. A 21. század migrációs jelenségeinek számos olyan aspektusa van, amely hazánkat egyelőre nem érinti, de sok magyar nézőpontból is érdekes mozgást tapasztalhatunk. Szükség van tehát az olyan intézményekre, amelyek ezt a jelenséget tudományos igényességgel, de a közélet számára is értelmezhető módon kutatják. Nekem pedig magától értetődően nagy megtiszteltetés ebben a munkában részt venni.