– Hogyan lehetséges, hogy a januári párizsi merényleteket követően ismét csak ilyen intenzitású terrorcselekményt hajthattak végre a francia fővárosban? Hogyan hibázhat ekkorát a hírszerzés?

– Noha vannak, akik szerint a százszázalékos biztonság mindössze akarat, személyi állomány és költségvetési pénz kérdése, én nem osztom ezeket a vélekedéseket. Tudom, nehéz elfogadni és belenyugodni, de ezt egy százezres megyeszékhelyen sem lehet garantálni, nemhogy egy hárommilliós metropolisban, melynek 50 kilométeres vonzáskörzetében többen élnek, mint Magyarországon.

Ami a francia rendvédelmi szerveket és nemzetbiztonsági szolgálatokat illeti, az elkövetkezendő hetekben biztosan fejek fognak hullani. Az elmúlt 15 évben körülbelül századszor bizonyosodott be, hogy az emberi erőforrásokra támaszkodó hírszerzés (a HUMINT) elhanyagolása a technológiai módszerek (SIGINT, ELINT, COMINT) javára végzetes következményekkel jár.

Az amerikai hibákat a franciák ugyanúgy elkövették, mint német és brit kollégáik: azt hitték, hogy az egyre szofisztikáltabb műholdak, telefonlehallgatások és totális böngészésellenőrzések pótolják a jó öreg informátorokat. És hát a párizsi elhárítást érintő, nem mindig a szakmaiság érdekeit szem előtt tartó átszervezések sem segítettek a helyzeten.

– Sok kommentelő máris a migránsválságot okolja a merényletért. Lehet-e köze a mostani migrációs hullámhoz, van-e abban realitás, hogy a menekültek közé terroristák is vegyülnek?

– Európa gazdasági, morális és civilizációs alapjait úgymond támadó migránsinvázióról szóló, idehaza is megjelenő elemzések érvei és prognózisai a húsz éven belül eliszlámosodó kontinensünkről és a kultúránkat feldúló bevándorlóhordákról szerintem enyhén szólva is túlzóak. A jelenleg 510 milliós Unió körülbelül két százaléka muszlim vallású. Ha ez a szám hirtelen, mondjuk 10 éven belül meg is duplázódik (ami nem valószínű, ez tízmillió új bevándorlót jelentene, de egye fene, játsszunk el a gondolattal), az 2025-re négy százalékot jelent majd. Nos, az a civilizáció, amelyben a 96 százalékos többséget egy négy százalékos kisebbség el tudja törölni a Föld színéről, az lehet, hogy nem is érdemli meg a túlélést.

Noha az interjú elkészülésének pillanatában még csak hézagos információk állnak rendelkezésre a pénteki párizsi terrorhullám előidézőiről, látatlanban és nagy összegben mernék fogadni, hogy a nyolc fő közül legalább hat második-harmadik generációs francia állampolgárnak fog bizonyulni, akinek sok közük nincs a most Szíriából menekülők százezreihez. Az egyik elkövető holtteste mellett megtalált szír útlevél pedig akár szándékos dezinformáció is lehet, hiszen – tudomásom szerint – még nem kötötték össze egyetlen beazonosított terroristával sem.

Mindenesetre ha ez igaznak bizonyul, és a terrorcselekményekben olyan személy is részt vett, aki nemrégiben folyamodott európai menekültstátuszért, alapjaiban olyan új menekültügyi helyzetet és közhangulatot fog eredményezni, amit az Unió illetékesei (különösen Merkel kancellár) nagyon nehezen fognak tudni kezelni és kommunikálni. Személy szerint inkább az ISIS napokban elszenvedett katonai vereségei, valamint a lassan bár, de egyre jobban körvonalazódó ISIS-ellenes nemzetközi harcászati és hadműveleti összefogás lehettek a mozgatórugók. Máskülönben arról az ISIS-ről beszélek, amely elől a migránsok java része menekül, s amely nem egészen 24 óra elteltével magára is vállalta a merényleteket.

A nagy számok törvénye természetesen nem ismer kivételt: senki nem garantálhatja, hogy az Európába érkező száz- és százezrek között nem volt, nincs és nem is lesz terrorista, de továbbra is állítom: hülyeség lenne az ISIS részéről ezt az utat választania, ha merénylőket akar bejuttatni az Unióba. Megbízható források szerint eddig legalább 1200 francia állampolgár hagyta el az országot abból a célból, hogy valahol a Közel-Keleten ISIS-kiképzést kapjon, s közülük eddig legalább 250-en már visszatértek Franciaországba. De nem menekültként, tucatnyi határon keresztülgyalogolva, hanem fütyörészve, teljesen eredeti francia útlevéllel a zsebükben, kerülőutakon és repülővel.

– Franciaországban a gyarmati korszak vége óta immár több milliós muszlim közösség él. Mennyire igaz, hogy teljesen párhuzamos társadalmat alkotnak, hogy jelentős részük nem hajlandó elfogadni az európai kulturális és civilizációs normákat?

– Megint csak a nagy számok törvényével és a statisztikai gyakorisággal jövök: óvatos becslések szerint Franciaországban jelenleg 6 millió muszlim él, vagyis a lakosság közel tíz százaléka. Közülük nagyjából kétmillióan nap mint nap gyakorolják is a vallásukat. Nos, az lenne a meglepő, ha egy ekkora tömegből nem akadna pár tíz- vagy százezer egyén, aki elutasítja az európai normákat, önmaguk által kialakított fizikai és szellemi gettókban él és eszük ágában sincs asszimilálódni.

Azt kijelenteni, hogy ők alkotnák a francia muszlimok többségét, szerintem nem lehet, mert egyszerűen nem igaz. És nem csak hogy nem igaz, de körülbelül annyira igazságtalan is, mint minden környezetvédőt megbélyegezni azért, mert egyes idióták vasszegeket vernek a kivágásra ítélt fák törzsébe azért, hogy a motoros láncfűrészt használó favágók munka közben megsérüljenek.

– Mik lehetnek a következmények Franciaországban és összeurópai szinten? Szigorodik a bevándorlók szűrése, várható, hogy a hatóság szigorúbb megfigyelés alá vonja a már megtelepedett muzulmánokat is?

– Válaszom egyértelműen igen. A szakvonalon dolgozó terrorelhárítás és a titkosszolgálatok egyértelműen szabadabb kezet, valamint további anyagi és más forrásokat fognak kapni, Franciaországban és szerte a világon.

– Miért pont Franciaország?

– Nyugat-Európában a legmilitánsabb muszlim közösség Franciaországban (ezen belül Párizsban) van, s a mindenkori francia állam mindig is nagyon érzékenyen odafigyelt a lelkivilágukra, ráadásul az emberi és polgári szabadságjogok szülőföldjén a klasszikus (és sokak szerint hamis) „szabadság vagy biztonság\" dichotómiából fenntartás és kompromisszum nélkül az elsőt választották. Egészen máig, azt hiszem...

– A mi térségünket eddig nem érintette az iszlamista-dzsihadista terrorizmus. Kezdhetünk aggódni?

– Sajnos nem tudom megnyugtatni az olvasókat, kedvenc közmondásomat vagyok kénytelen idézni: bízzunk a legjobb forgatókönyvben, de készüljünk fel a legrosszabbra.