
Megalakult az alternatív helyhatalmi szerv szerepét betölteni hivatott Kárpátalja megyei néptanács kedden Ungváron, ahol a megyei tanács rendkívüli ülésén a képviselők minimális szavazattöbbséggel döntöttek a testület létrehozásáról.
2014. január 28., 13:172014. január 28., 13:17
Az ukrán alkotmány szerint törvényellenes néptanács munkájában a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megyei tanácsi képviselői nem vesznek részt. Ugyancsak kimaradnak a testületből az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) megyei tanácsi képviselői, mivel a szervezet az Ukrajnában kormányzó Régiók Pártjának (PR) a szövetségese.
A Kárpátalja megyei tanács 108 képviselőjéből 58 jelent meg a testület rendkívüli ülésén, s közülük 55 képviselő szavazta meg a néptanács létrehozásáról szóló határozatot. A döntés értelmében az új hatalmi szervben fele-fele arányban vesznek részt a megyei tanács képviselői és az ungvári hatalomellenes tüntetés küldöttei. A tervek szerint a néptanács végrehajtó bizottságot alakít, és tanácsadó testületet hoz létre.
A Kárpátalja megyei tanács rendkívüli ülése határozatot fogadott el a megyei közigazgatási hivatal épületét őrző rohamrendőrök visszavonásáról, és felszólította a megye lakosságát, hogy továbbra is tartózkodjon az erőszaktól. Ennek kapcsán Ivan Baloga, a megyei tanács elnöke hangsúlyozta, hogy Nyugat-Ukrajnában Kárpátalja az egyetlen megye, ahol erőszak alkalmazása nélkül sikerül létrehozni a néptanácsot.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!