Már több mint 3600 halottról tudnak Nepálban

Már több mint 3600 halottról tudnak Nepálban

Meghaladta a háromezer-hatszázat a himalájai földrengés halálos áldozatainak a száma Nepálban – közölte hétfőn a nepáli rendőrség.

Hírösszefoglaló

2015. április 27., 09:572015. április 27., 09:57

2015. április 27., 14:222015. április 27., 14:22


A legfrissebb összesítések szerint Nepál területén 3635-en haltak meg a szombati földrengésben és sok ezren sérültek meg. Kínában, Indiában, Tibetben és Bangladesben is áldozatokat követelt a katasztrófa.

A hivatalosan megerősített adatok szerint a földrengés következtében a Mont Everesten elindult lavinákban 18-an lelték halálukat.

A Himalayan Times című nepáli napilap azt írta hétfőn, hogy a földrengés áldozatainak a száma elérheti akár a nyolcezret is. Az újság a helyszínen tevékenykedő mentőcsoportok és a katasztrófa következményeinek felszámolását irányító helyi illetékesek beszámolói alapján közölte ezt a becslést.

A 7,9-es erősségű szombati földrengés volt a legsúlyosabb ilyen katasztrófa Nepálban az utóbbi nyolcvanegy évben. Az első, pusztító erejű földmozgást több, ugyancsak erős utórengés követte. A természeti csapás leginkább a fővárost, Katmandut sújtotta, ahol több mint ezren haltak meg. Súlyos károk keletkeztek a főváros központi történelmi negyedében. A romba dőlt épületek között van az UNESCO világörökségi listáján szereplő, a 19. század első felében épült, kilencemeletes Darahara-torony.

Helyszíni beszámolók szerint a mentőcsapatok és a helybéliek második napja megállás nélkül kutatnak a romok között rekedt esetleges túlélők után, de az idő előrehaladtával egyre csökken a remény az életben maradtak megtalálására. A helyi hatóságok szerint a mentésben résztvevők a végletekig kimerültek.

Szerte Nepálban falvak százai kénytelenek magukról gondoskodni, nincs sem áramszolgáltatás, sem vízellátást, és nem nyitottak ki az élelmiszerboltok sem. A helybéliek a szabad ég alatt töltötték az éjszakát, mert otthonuk vagy megsemmisült, vagy életveszélyessé vált a földrengések következtében.

Számos ország jelentette be eddig, hogy küld vagy küldött már segélyt és mentőcsapatokat a bajba jutottakhoz. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) negyvenezer embernek elegendő gyógyszert továbbított Nepálba.

Török Zsolt nem tud lejönni az 1-es táborból

Legkevesebb 14 hegymászó meghalt a Mount Everesten, de egyáltalán nem biztos, hogy nincs több áldozat még a hó és az összedőlt sátrak alatt. Általában május második felében van olyan időjárás, amikor meg lehet próbálni a csúcstámadást. Ezekben a napokban nagyjából ezren már az akklimatitzáció miatt a hegyen vagy a hegy közelében voltak.

Az alaptábor több mint 5 ezer méteres magasságban található, amelyet részben maga alá temetett a hatalmas lavina hóval és jégdarabokkal. A jég és a hó nagyrészt a Khumbu-gleccserről zúdult le, amelyen keresztül vezet a csúcsra tartó út.

Az aradi mászó, Török Zsolt már nem az alaptáborban, hanem az 1-es táborban élte át a földrengést. Épségben van, csakhogy nem tud lejönni onnan. A lavina ugyanis a Khumbu-gleccserről levitte a serpák által kiépített utat, amelyet most újra meg kellene építeni. Körülbelül 100-an lehetnek fent, ennyi embert helikopterrel nem tudnak lehozni, ezért most azt ajánlották mindenkinek, hogy várjon. Lehet, hogy napokat kell 6000 méteres magasság fölött tölteniük.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Orbán Viktor: a szabadság harcosainak ismételten aktívnak kell lenniük és cselekedniük szükséges Európában

Európa progresszív liberális óceánjában jelenleg Magyarország a különbözőség szigete, a megfelelő hely, ahol a konzervatívok szabadon beszélhetnek és politikai terveket szőhetnek a jövőre vonatkozóan – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

Orbán Viktor: a szabadság harcosainak ismételten aktívnak kell lenniük és cselekedniük szükséges Európában
2024. április 17., szerda

Ukrán nagyváros központját támadták rakétákkal az oroszok, civilek haltak meg

Orosz rakétatámadás érte szerda reggel az észak-ukrajnai Csernyihiv városát, legkevesebb nyolcan meghaltak, 18-an megsebesültek – közölte a Telegramon Olekszandr Lomako polgármester.

Ukrán nagyváros központját támadták rakétákkal az oroszok, civilek haltak meg
2024. április 17., szerda

A romániai polgárok jelentős többsége szavazni akar az európai parlamenti választáson

Az európai polgárok többsége érdeklődik a júniusi európai parlamenti választások iránt, a romániai szavazók is jelentős arányban el kívánnak menni szavazni – derül ki az EP által megrendelt legfrissebb Eurobarométer felmérésből.

A romániai polgárok jelentős többsége szavazni akar az európai parlamenti választáson
2024. április 17., szerda

Moldova: Oroszország vonja ki csapatait a Dnyeszteren túli régióból!

Mihai Popşoi moldovai külügyminiszter kedden az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésén (PACE) felszólította Oroszországot, hogy vonja ki csapatait és fegyvereit Dnyeszteren túli területéről.

Moldova: Oroszország vonja ki csapatait a Dnyeszteren túli régióból!
2024. április 17., szerda

Washington: nem fogják amerikai repülők védeni az ukrán légteret

Az amerikai repülőgépek nem fognak az ukrán légtérben repülni, hogy felvegyék a harcot az orosz támadásokkal szemben – közölte Matthew Miller külügyminisztériumi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján.

Washington: nem fogják amerikai repülők védeni az ukrán légteret
2024. április 17., szerda

FRISSÍTVE – Világszerte elítélik a NatCon konzervatív konferencia brüsszeli betiltását – Bíróság: folytatódhat az esemény

Külföldi miniszterelnökök, illetve még a nemzeti konzervativizmussal kritikus szervezetek képviselői is elítélik, hogy betiltottak Brüsszelben egy konzervatív konferenciát, amelyet amúgy is csak a harmadik lehetséges helyszínen tudtak elkezdeni.

FRISSÍTVE – Világszerte elítélik a NatCon konzervatív konferencia brüsszeli betiltását – Bíróság: folytatódhat az esemény
2024. április 17., szerda

Izrael még lebegteti az Iráni csapásra adandó választ, a világ vezetői nyugalomra intenek

Miközben Izrael még mindig nem válaszolt az ellen Irán által indított rakéta- és dróntámadásra, és az izraeli háború kabinet szerdán újra összeül a helyzet megvitatására, a világ vezetői nyugalomra intenek.

Izrael még lebegteti az Iráni csapásra adandó választ, a világ vezetői nyugalomra intenek
2024. április 16., kedd

Irán „eddig soha nem látott fegyverekkel” fenyegeti Izraelt

Irán „mind ez idáig soha nem használt fegyverekkel, másodpercek alatt” adna választ egy esetleges izraeli támadásra – szögezte le hétfő este az iráni külügyminiszter-helyettes az állami televíziónak adott interjújában.

Irán „eddig soha nem látott fegyverekkel” fenyegeti Izraelt
2024. április 16., kedd

A vallási szélsőségesség jegyében elkövetett terrorcselekményként kezelik a hétfői sydney-i késelést

Terrorcselekménynek minősítette az ausztrál rendőrség kedden azt a késes támadást, amelyet előző nap követtek el egy sydney-i asszír keresztény templomban, és bejelentették a feltételezett elkövető, egy 16 éves fiú őrizetbe vételét is.

A vallási szélsőségesség jegyében elkövetett terrorcselekményként kezelik a hétfői sydney-i késelést
2024. április 16., kedd

Hatalmas lángokkal ég egy 400 éves történelmi épület a dán fővárosban

Kigyulladt a dán főváros egykori tőzsdéjének történelmi épülete, a hatóságok a környező utcákat lezárták – közölte a dán rendőrség kedden az X közösségi oldalon.

Hatalmas lángokkal ég egy 400 éves történelmi épület a dán fővárosban