Már harminc halott az oaklandi „Colectiv-tragédiában"

Már harminc halott az oaklandi „Colectiv-tragédiában

Harmincra emelkedett a kaliforniai Oaklandben egy technopartin keletkezett tűz halálos áldozatainak száma – jelentették be vasárnap a helyi hatóságok.

Krónika

2016. december 05., 08:272016. december 05., 08:27

2016. december 05., 12:242016. december 05., 12:24

Szombatra virradóra egy művésztelepként működő raktárépületében keletkezett tűz, amelyben sokan életüket vesztették vagy eltűntek. Rögtön a baleset után még csak kilenc ember halálát és mintegy huszonötnek az eltűnését tudták megerősíteni, vasárnap már huszonnégy halottról érkeztek a jelentések. A szerencsétlenség kísértetiesen hasonlít a bukaresti Colectiv klubban 2015. október 30-án bekövetkezett tűzvészhez, amikor a Goodbye to Gravity metálzenekar koncertjén 64-en meghaltak, 160-an pedig súlyos sérüléseket szenvedtek.

Az MTI tájékoztatása szerint később Ray Kelly őrmester, Alameda megyei seriff már arról tájékoztatta a hírközlő eszközöket, hogy addig harminc holttestet találtak. A San Fransicó-i öböl körzetéhez tartozó város hatóságai ugyanakkor arra is számítanak, hogy a halálos áldozatok száma akár negyvenre is emelkedhet.

A túlélők elmondása szerint 50-100 ember tartózkodhatott az épületben, amikor a lángok helyi idő szerint péntek éjjel fél 12-kor (közép-európai idő szerint szombat reggel fél 9-kor) felcsaptak. A seriff szerint az összejövetel – a Golden Donna technozenekar koncertezett a helyszínen – résztvevőinek többsége a húszas-harmincas korosztályból került ki. A seriff azt is megjegyezte, hogy az eltűntként számon tartott fiatalok közül néhányan külföldiek voltak.

A tűz keletkezésének okát vasárnap sem sikerült még megállapítani. Az egykori raktárépület néhány művészeti stúdió között volt megosztva, s tele volt zsúfolva bútorokkal, próbababákkal, lámpákkal és más tárgyakkal. Az épületnek nem volt világos menekülő útvonala, s az egyetlen út, amelyen el lehetett volna hagyni az emeleti szintet, egy raklapokból ácsolt lépcsőház volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Jóváhagyta az EU új migrációs és menekültügyi paktumát az Európai Parlament

Az Európai Parlament (EP) szerdán, brüsszeli plenáris ülésén elfogadta az európai uniós migrációs és menekültügyi paktum reformjáról szóló új rendelet valamennyi jogalkotási fejezetét.

Jóváhagyta az EU új migrációs és menekültügyi paktumát az Európai Parlament
2024. április 10., szerda

Harkiv megye kormányzója két település ágyúzásáról, civil áldozatokról számolt be

Az orosz erők a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Lipci és Mala Danilivka településeket ágyúzták, valamint két irányított légibombát dobtak Vovcsanszk városra szerda délután.

Harkiv megye kormányzója két település ágyúzásáról, civil áldozatokról számolt be
2024. április 10., szerda

Baska József képzőművész története lesz látható a Felvidékről kitelepítettek emléknapján a Duna tv-csatornán

A Csehszlovákiából kitelepített több ezer magyarnak emléket állító történelmi dokumentumfilmet vetíti április 12-én, a Felvidékről kitelepítettek emléknapján a Duna.

Baska József képzőművész története lesz látható a Felvidékről kitelepítettek emléknapján a Duna tv-csatornán
2024. április 10., szerda

Egy román állampolgár is meghalt, amikor robbanás történt egy olaszországi vízerőműben

Az olasz hatóságok megerősítették, hogy egy román állampolgár is életét vesztette a camugnanói vízerőműben kedd délután történt robbanásban – közölte szerdán a külügyminisztérium.

Egy román állampolgár is meghalt, amikor robbanás történt egy olaszországi vízerőműben
2024. április 10., szerda

Kijev szerint orosz diverzió és provokáció a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadás

Orosz diverzió a zaporizzsjai atomerőmű elleni állítólagos dróntámadás, az orosz csapatok távirányítású (FPV) drónokat felhasználva „szimuláltak egy Ukrajnából indított támadást” az oroszok által megszállt létesítmény ellen.

Kijev szerint orosz diverzió és provokáció a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadás
2024. április 10., szerda

Washington szerint Netanjahu csak blöfföl Rafah ostromával kapcsolatban – Az izraeli miniszterelnök hajthatatlan

A Biden-kormányzat szerint Benjamin Netanjahu állítása, miszerint kitűzték a Rafahba indítandó szárazföldi offenzíva időpontját, nem több mint olyan hangzatos kijelentést, amelyet nem kis részben az izraeli miniszterelnök gyenge politikai helyzete táplál.

Washington szerint Netanjahu csak blöfföl Rafah ostromával kapcsolatban – Az izraeli miniszterelnök hajthatatlan
2024. április 10., szerda

Terrorizmus finanszírozásával vádol Oroszország nyugati tisztségviselőket, büntetőeljárás indult

Büntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) az Egyesült Államok és más NATO-országok vezető tisztségviselői ellen a terrorizmus finanszírozása címén, orosz parlementi képviselők feljelentése alapján – közölte kedden az orosz hatóság.

Terrorizmus finanszírozásával vádol Oroszország nyugati tisztségviselőket, büntetőeljárás indult
2024. április 09., kedd

A zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontját találta el egy ukrán drón orosz források szerint

Ukrán drón találta el a zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontjának tetejét – közölte a két éve orosz ellenőrzés alá került energetikai létesítmény sajtószolgálata kedden a Telegram-csatornáján.

A zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontját találta el egy ukrán drón orosz források szerint
2024. április 09., kedd

„Öld meg mindet” – BL-meccsek helyszínéül szolgáló stadionokat vett célkeresztbe az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam terrorista csoport a Bajnokok Ligáját fenyegeti: az iszlamista szervezet a kommunikációs csatornáin közzétett üzenetében négy stadionra mutatott rá, ahol keddtől a negyeddöntőket játsszák, és mészárlásra szólított fel.

„Öld meg mindet” – BL-meccsek helyszínéül szolgáló stadionokat vett célkeresztbe az Iszlám Állam
2024. április 09., kedd

Fehérházi reakció Ferenc pápa kijelentésére: Biden a jövőben is az LMBTQ+ közösség jogainak szószólója lesz

Joe Biden amerikai elnök a jövőben is az LMBTQ+ közösség – köztük a transznemű emberek – jogainak, biztonságának és méltóságának szószólója lesz – mondta a Fehér Ház szóvivője.

Fehérházi reakció Ferenc pápa kijelentésére: Biden a jövőben is az LMBTQ+ közösség jogainak szószólója lesz