Keményen megzsarolta Erdogan az Európai Uniót

Keményen megzsarolta Erdogan az Európai Uniót

Ha az Európai Unió még továbbmegy az Európai Parlament csütörtöki döntésénél, amelyben a testület Törökország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólított fel, Ankara megnyitja a határokat, és ezt az EU „tudja jól” – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Isztambulban.

Hírösszefoglaló

2016. november 27., 16:012016. november 27., 16:01

2016. november 27., 16:092016. november 27., 16:09

A nők elleni erőszakkal szemben folytatott küzdelem világnapja alkalmából a KADEM nőjogi civil szervezet rendezvényén felszólalva az államfő hozzátette: az ilyen „üres fenyegetésekből (...) sem én, sem a török nép nem ért\". A jelenlévők felállva, fél percig tapsolták az államfő kijelentéseit. Erdogan úgy vélte: Európa soha nem volt tekintettel az emberekre. Nem ők szállították el a kisodródott csecsemők holttesteit a tengerpartról. Miközben Ankara ellát 3-3,5 millió menekültet, Európa nem tartotta be az ígéreteit – hangoztatta.

Úgy fogalmazott: amikor 2015-ben „50 ezer migráns feszült a bolgár határnak Kapikulénél, Európa jajgatott”. Afrikában emberek milliói várnak megoldást, de az EU azzal foglalkozik, hogy Törökország csatlakozzon-e vagy sem a tagállamok sorához – mondta Erdogan. Azt állította, hogy Európa az afrikai helyzet javítása érdekében egyetlen lépést sem tett.

Az Európai Parlament csütörtöki állásfoglalására a képviselők szerint a július 15-i törökországi puccskísérletet követően bevezetett elnyomó intézkedések miatt volt szükség, mert ez a fellépés egyre inkább eltéríti Ankarát az Európa felé vezető útról. Az indítványt 479 igen szavazattal, 37 ellenében, 107 tartózkodás mellett fogadták el Strasbourgban. Az EP-döntés jogilag nem kötelező érvényű, de szakértők úgy vélik, hogy a döntés fokozza a nyomást a csatlakozási tárgyalások lebonyolításában illetékes uniós szervekre.

A menekültáradat visszafogásának érdekében március 18-án kötött EU-török megállapodásban Brüsszel az uniós csatlakozási folyamat felgyorsítását, schengeni vízummentességet, valamint több milliárd eurós támogatást helyezett kilátásba Ankarának, ennek egyik előfeltételéül azonban a vitatott török terrorellenes törvény enyhítését szabta. A török vezetés erre nem hajlandó, és többen azt vetik a szemére, hogy a jogszabályokat a politikai ellenzék és egyes újságírók elhallgattatására használja fel.

A török politikai közélet már Erdogant megelőzően éles hangon reagált a csütörtöki EP-szavazás eredményére. Binali Yildirim miniszterelnök arra kérte az EU-tagállamok vezetőit, hogy emeljék fel hangjukat az EP-állásfoglalás ellen. Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter azt mondta: „az EU megalázta magát, Törökországot ily módon nem tudja térdre kényszeríteni”. Ömer Celik török EU-ügyi miniszter úgy fogalmazott: „miközben azt kommunikálják, hogy Törökország mellett szolidaritást vállalnak, Európa sajnos rövidlátó vitába süllyed”. Kemal Kilicdaroglu, a legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke „súlyos szankcióként” értékelte az uniós lépést, amelynek „meglesz a folytatása”.

Törökország 1963 óta társult tagja az Európai Gazdasági Közösségnek, amelyből az Európai Közösség, majd az Európai Unió lett. 1995-ben vámunióra lépett az EU-val, amely 1999-ben hivatalosan elismerte Törökország csatlakozási kérelmét is. A csatlakozási tárgyalások 2005-ben kezdődtek meg, azóta az uniós joganyag 16 fejezetét sikerült megnyitni a 35-ből, bár ezek közül mindössze egyet tudtak lezárni – a tudományos és kutatási fejezetet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet

Ukrajnának késő tavasszal vagy kora nyáron újabb orosz offenzívára kell számítania, amely az ukrajnai Donbasz keleti régiója körül összpontosul majd – állította Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés (HUR) főnöke.

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet
2024. április 08., hétfő

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket

Az Izrael és a Hamász közötti, tűzszünetről és túszmegállapodásról szóló kairói tárgyalásokon „jelentős előrelépés” történt, és számos vitás kérdésben konszenzus született – jelentette az Al Qahera News.

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket
2024. április 08., hétfő

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással

Ukrajnának semmi köze a zaporizzsjai atomerőműben vasárnap történt incidensekhez – jelentette ki vasárnap Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője.

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással
2024. április 07., vasárnap

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt közölte a kormány vasárnapi ülésének kezdetén, hogy egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban, és a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban
2024. április 07., vasárnap

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében

Oroszország szombaton elítélte a moldovai, Dnyeszter menti szakadár terület egyik katonai létesítménye elleni dróntámadást, és az incidens kivizsgálását kérte.

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében
2024. április 07., vasárnap

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon

A NATO főtitkára szerint Ukrajna dolga lesz majd annak eldöntése, hogy milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon.

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon
2024. április 07., vasárnap

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt
2024. április 07., vasárnap

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak

Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, ha Oroszország folytatja intenzív, nagy hatótávolságú bombázó hadjáratát – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij elnök szombaton.

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak
2024. április 07., vasárnap

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt

Újabb kormányellenes megmozdulásokat tartottak szombaton Izraelben, a tüntetők ismét Tel-Aviv, Cezárea és Haifa utcáira vonulva követelték Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lemondását és az előrehozott választásokat.

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt
2024. április 07., vasárnap

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson

Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke a leadott voksok 53,26 százalékával vezet a szlovák államfőválasztás szombaton tartott második, döntő fordulójában.

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson