Kanada eltörli a román állampolgárok vízumkényszerét

Kanada eltörli a román állampolgárok vízumkényszerét

Románia megállapodott Kanadával arról, hogy Ottawa 2017-ben eltörli a vízumkényszert a román állampolgárokkal szemben, így Bukarestnek nincsenek fenntartásai az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírásával szemben – jelentette be Klaus Johannis államfő a brüsszeli csúcson tartózkodó román újságíróknak.

MTI

2016. október 21., 12:592016. október 21., 12:59

2016. október 21., 14:062016. október 21., 14:06

A Digi 24 hírtelevízió brüsszeli EU-csúcsra akkreditált tudósítója szerint a vízumkényszert két ütemben oldják fel: 2017 májusától kezdődően csak azoknak a román állampolgároknak, akik már korábban is jártak Kanadában, 2017 decemberétől pedig a többi állampolgár számára. Románia néhány hónapot nyert még az eredeti kanadai ajánlathoz képest, amely 2018 májusára időzítette volna a vízumkényszer teljes feloldását.

A rendelkezés a turistákra vonatkozik: a munkavállalási célú beutazás Kanadába továbbra is engedélyhez kötött. Az uniós vezetők csúcstalálkozójuk pénteki napján megbeszéléseket folytatnak a folyamatban levő szabadkereskedelmi egyezményekről. Előzetes tervek szerint a találkozó alkalmával megegyezés születhet a tagországok között az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) jövő hétre tervezett aláírásáról.

Az egyezmény elfogadásához azonban valamennyi uniós tagország beleegyezése szükséges, ugyanakkor Belgium francia ajkú vallon régiójának múlt heti, elutasító parlamenti döntése egyelőre akadályozza a megegyezést. A belga államberendezkedés értelmében ugyanis az ország minden közösségének vétójoga van a nemzetközi megállapodásokra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Iohannis Zelenszkijnek: Románia határozottan támogatja Ukrajnát

Klaus Iohannis államfő bejelentette, hogy Vilniusban érdemi megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel, amelynek során megismételte, Románia határozottan támogatja Ukrajnát.

Iohannis Zelenszkijnek: Románia határozottan támogatja Ukrajnát
2024. április 11., csütörtök

Újabb izraeli irtóhadjárat indult a Hamász ellen, de még nem a Gázai övezet déli részén

Az izraeli hadsereg (IDF) hadműveletet indított a Gázai övezet középső részén az Hamász iszlamista terrorszervezet ellen – jelentette be a katonai szóvivő csütörtökön

Újabb izraeli irtóhadjárat indult a Hamász ellen, de még nem a Gázai övezet déli részén
2024. április 11., csütörtök

Az ukrán villamosenergia-hálózat mellett gáztározókat is támadott az orosz hadsereg

Oroszország csütörtökre virradóra több mint 40 rakétával és 40 drónnal támadta Ukrajnát, öt régióban a létfontosságú infrastruktúrát megcélozva – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X közösségi hálón.

Az ukrán villamosenergia-hálózat mellett gáztározókat is támadott az orosz hadsereg
2024. április 11., csütörtök

Donald Tusknak sem tetszik a migrációs paktum: „Lengyelországra nem fog vonatkozni a migránsok áthelyezése”

Az Európai Parlament (EP) szerdai, a migrációs és menekültügyi csomagról szóló döntése ellenére Lengyelország nem egyezik bele az európai uniós menekült-átirányítási mechanizmusba – jelentette ki esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Donald Tusknak sem tetszik a migrációs paktum: „Lengyelországra nem fog vonatkozni a migránsok áthelyezése”
2024. április 11., csütörtök

Védik a jogállamiságot: Brüsszel szerint a Magyarországgal szembeni uniós eljárást nyitva kell tartani

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a Magyarországgal szembeni, úgynevezett 7-es cikk szerinti európai uniós eljárást mindaddig nyitva kell tartani, amíg az azzal kapcsolatos „kérdések meg nem oldódtak” – jelentette ki az igazságügyekért felelős biztos.

Védik a jogállamiságot: Brüsszel szerint a Magyarországgal szembeni uniós eljárást nyitva kell tartani
2024. április 11., csütörtök

Világháborúval riogat a szakadár Dnyeszteren túli terület vezetője

Világháború kitörését helyezte kilátásba Vagyim Krasznoszelszkij, a szakadár moldovai Dnyeszteren túli régió úgynevezett vezetője, ha Moldova megpróbálja visszaintegrálni a területet.

Világháborúval riogat a szakadár Dnyeszteren túli terület vezetője
2024. április 11., csütörtök

További amerikai légvédelmi ütegeket kér Ukrajna – Egyre fogy az ukrán tüzérség lőszere

Ukrajna további hét Patriot légvédelmi üteg beszerzésére törekszik a lehető leghamarabb, és felkérte az ilyenekkel rendelkező országokat, hogy adják kölcsön a rendszereket Kijevnek – mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.

További amerikai légvédelmi ütegeket kér Ukrajna – Egyre fogy az ukrán tüzérség lőszere
2024. április 11., csütörtök

Félő, hogy az eredetileg ismertnél több izraeli túsz is halott lehet – Végeztek a Hamász-vezér három fiával és három unokájával

A Hamász egy izraeli tisztségviselő és egy, a tárgyalásokat ismerő forrás szerint azt jelezte, hogy jelenleg nem képes azonosítani és megtalálni a tűzszüneti megállapodás első szakaszához szükséges 40 izraeli túszt.

Félő, hogy az eredetileg ismertnél több izraeli túsz is halott lehet – Végeztek a Hamász-vezér három fiával és három unokájával
2024. április 10., szerda

Jóváhagyta az EU új migrációs és menekültügyi paktumát az Európai Parlament

Az Európai Parlament (EP) szerdán, brüsszeli plenáris ülésén elfogadta az európai uniós migrációs és menekültügyi paktum reformjáról szóló új rendelet valamennyi jogalkotási fejezetét.

Jóváhagyta az EU új migrációs és menekültügyi paktumát az Európai Parlament
2024. április 10., szerda

Harkiv megye kormányzója két település ágyúzásáról, civil áldozatokról számolt be

Az orosz erők a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Lipci és Mala Danilivka településeket ágyúzták, valamint két irányított légibombát dobtak Vovcsanszk városra szerda délután.

Harkiv megye kormányzója két település ágyúzásáról, civil áldozatokról számolt be