Hetven éve volt a ligetfalui tömegmészárlás

Hetven éve volt a ligetfalui tömegmészárlás

KITEKINTŐ – Teljes feltárásra, az eddig megismert tények részleteinek és összefüggéseinek felgöngyölítésére vár a felvidéki magyarok és németek egyik legnagyobb huszadik századi tragédiája, az az etnikai alapon – németek és magyarok sérelmére – elkövetett vérengzéssorozat, amelyet a második világháború után a csehszlovák hadsereg katonái hajtottak végre a ma már Pozsonyhoz tartozó Ligetfalu területén működtetett internáló táborban.

MTI

2015. június 30., 15:502015. június 30., 15:50

2015. június 30., 15:512015. június 30., 15:51

A felvidéki magyarok és németek történelmének egyik legsötétebb, egyszersmind legkevésbé feltárt szakaszának feltérképezését néhány évvel ezelőtt Dunajszky Géza közíró Szabó Józseffel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tanácsosával együtt kezdte el, viszonylag kevés rendelkezésükre álló dokumentum és korabeli tanúvallomások alapján.

A többéves kutatás eredményeképpen az idén sikerült odáig jutni, hogy a hetven évvel ezelőtti tragédia helyszínén, a tömeges kivégzések áldozatainak egyik tömegsírja közelében emléktáblát tudtak avatni az ott legyilkoltak emlékére.

Deportálás mondvacsinált okokból

A ligetfalui tömeges kivégzések néhány héttel a második világháború befejezése után, 1945. június 20. körül kezdődtek, azt követően, hogy megérkezett Pozsonyba a csehszlovák hadsereg Prágából odavezényelt 17-dik gyalogezrede, és a Ligetfaluban már májustól működő gyűjtőtáborban, a zsidó munkaszolgálatosok számára korábban épített fabarakkok helyén egy haláltábort hoztak létre a megbízhatatlannak vagy bármely mondvacsinált okból gyanúsnak minősített – túlnyomó többségükben magyar és német nemzetiségű – személyek számára. A gyanúsnak minősítéshez sok esetben az is elég volt, ha valaki nem értett jól szlovákul vagy a szelekciót végzők megkívánták az érintett vagyontárgyait.

Ezt a haláltábort szintén a 17-dik gyalogezred működtette, amelynek tagjai útban Pozsonyba, a csehországi Prerov határában 265, bányászmunkákról hazafelé tartó németet és magyart, köztük 71 gyermeket végeztek ki egy éjszaka leforgása alatt. A prerovi tömeges kivégzést a korompai (Krompachy) származású Karol Pazúr hadnagy, az ezred vizsgálótisztje és a pozsonyi Bedrich Smetana, eredeti nevén Friedrich Smitzer ideológiai tiszt rendelte el a Benes-dekrétumokra hivatkozva.

A 17-dik gyalogezred egy az akkori legfelsőbb vezetéstől, konkrétan Eduard Benes elnöktől származó parancs alapján indult el Pozsonyba, a történteket kutató Dunajszky Géza szerint azért, hogy a várost \"megtisztítsa\" a magyaroktól és a németektől. Ennek a parancsnak az eredetijét ugyan megsemmisítették, ám a parancs kiadójának és címzettjének személyét is tartalmazó kísérőlevele fennmaradt. Ez a kísérőlevél azt a felszólítást tartalmazza, hogy az iratot a parancs elolvasása után azonnal meg kell semmisíteni. \"Azt, hogy mi lehetett a parancs tartalma, elárulja Benes egyik sokat idézett beszéde, amelyben azt mondta: tüntessétek el a magyarokat és a németeket az országból\" – idézte fel Dunajszky Géza.

Miután a 17-dik gyalogezred megérkezett Pozsonyba, a Vörös Hadsereg ott tartózkodó helyi katonai vezetése – amely tudomást szerzett a prerovi mészárlásról – letartóztatta Karol Pazúrt és helyére Eduard Kozmelt nevezte ki táborparancsnoknak, ugyanakkor a prerovi és a későbbi ligetfalui vérengzések tulajdonképpeni lebonyolítóját, Bedrich Smetanát meghagyták posztján.

Smetana és Kozmel előélete, a tábor létrehozását megelőző \"karrierje\" önmagában is rendkívüli, és az összefüggések értelmezése miatt fontos történet - mutatott rá Dunajszky Géza, a sötét történelmi időszak kutatója. Annak dacára, hogy Smetana zsidó származású volt, 1938-ban evangélikus hitre konvertált és beállt a Tiso-féle szlovák állam hadseregébe. Később fogságba esett, Moszkvában titkosszolgálati kiképzést kapott, majd miután kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés, ejtőernyősként visszaküldték Szlovákiába, később pedig a reguláris csehszlovák hadsereg tisztje lett. A tragédia idején hasonló karriert tudhatott a háta mögött Eduard Kozmel is, aki miután elvégezte a Tiso-államban a katonai akadémiát, a hadsereg tagja lett, ugyancsak szovjet fogságba esett, majd partizánként tért vissza Szlovákiába.

Tömeges kivégzések

Ez a két tiszt és a 17-dik gyalogezred első szakaszának válogatott katonái voltak a ligetfalui táborban elkövetett tömeges kivégzések gyakorlati kivitelezői. A tömeges kivégzések legtöbbje a tábor létrehozása utáni hónapokban történt, de a vérengzések egészen 1947 tavaszáig folytatódtak.

A több szakaszban zajló tömegmészárlásnak eddig fellelt dokumentumok bizonysága szerint legkevesebb 530-an, ám becslések szerint valószínűleg több ezren estek áldozatául. Ez utóbbira a táborba bejáró orvos vallomása enged következtetni, aki szerint 1945 augusztusában a tábornak már 2900 lakója volt. A tragédiasorozat áldozatai legalább hat tömegsírban nyugszanak.

A kivégzéseket az esetleges későbbi vizsgálatok megtévesztése miatt német gépfegyverekkel és lőszerrel hajtották végre. Többnyire 15-ös csoportokban lőtték le az embereket, hajnalban - mondta el Dunajszky, aki szerint ezt azoknak a környéken lakóknak a tanúvallomásai is bizonyítják, akik panaszkodtak amiatt, hogy az ismétlődő hajnali fegyverropogás miatt nem tudnak aludni.

Az internáltak, majd kivégzettek között nők, férfiak, gyerekek és idősek egyaránt voltak, nem egyszer teljes családokat irtottak ki. \"A csecsemőket az egyik kezükkel a levegőbe emelték, úgy lőtték agyon őket\" - idézte Dunajszky Géza a szörnyűségek egyik szemtanújának egy későbbi - a vérengzésekkel csak közvetve összefüggő - perben tett vallomását.

Lakosságcsere után táborzárás

„A kivégzésekkel akkor álltak le, amikor 1947 áprilisában megkezdődött a lakosságcsere” – mutatott rá Dunajszky Géza, hozzátéve: a tábor vezetése és a halálosztagként működő első szakasznak az összetétele végig csaknem teljesen változatlan maradt, az évek alatt csupán egy katonát, Smetana „jobb kezét”, egy bizonyos Jancsó Józsefet távolítottak el, egy titkos katonai bírósági eljárás keretében, amely a táborban zajlott megerőszakolások miatt indult.

Az 1945-ben megnyitott, s később hivatalosan már munkatábornak minősített ligetfalui tábor bezárásáról 1948. szeptember 30-án – már Klement Gottwald hatalomátvétele után – döntött Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, ám egyes adatok szerint a tábort csak hónapokkal később szüntették meg.

Kiderült az igazság

A vérengzések felelősei az áldozatokat jelöletlen tömegsírokba ásatták el, s egy ideig úgy tűnt, hogy a tömeggyilkosságok emlékét is sikerül eltemetniük. Hogy ez végül mégsem így alakult, az csaknem a véletlennek, egy általuk elkövetett másik, hármas gyilkosságnak köszönhető.

Az etnikai tisztogatás végrehajtói, a 17-dik gyalogezred egy járőrének tagjai a \"tisztogatások\" idején Pozsonyban elfogtak és letartóztattak egy Ernest Bakusan nevű férfit és a barátnőjének fiát. Bakusannál, aki a Tiso-féle állam idején az állami nyugdíjpénztár egyik pozsonyi fiókjának vezetője volt, s mint utóbb kiderült ezzel egyidejűleg a partizánmozgalom titkos pénztárosa, több kiló aranyat és nagy mennyiségű készpénzt találtak. A nagy értékű vagyon megpecsételte a férfi sorsát. Bakusant és a fiatal fiút, később pedig annak édesanyját is a táborba vitték, ahol mindnyájuknak nyoma veszett, a náluk talált arannyal együtt. A holttestek ugyan nem kerültek elő, de az ügyben később indult vizsgálat vezetői arra jutottak, hogy mindhármukat meggyilkolták.

Az eset valószínűleg feledésbe merült volna, ha történetesen Ernest Bakusan bátyja nem éppen irodavezetőként dolgozik az akkori  szlovák belügyi megbízottnál, Gustáv Husáknál, aki később Csehszlovákia Kommunista Pártjának főtitkára és államfője lett. Bakusan bátyjának feljelentése alapján 1947 áprilisában bűnvádi per indult a hármas gyilkossággal gyanúsított személyek, egyebek mellett Bedrich Smetana és Eduard Kozmel ellen.

A per során az azt vezető bíró kihantolásokat rendelt el az áldozatok feltételezett sírjainál és ötven tanút rendelt be kihallgatásra. A ligetfalui tömeggyilkosságok néhány éve indult kutatása jórészt éppen ennek a pernek a részben fennmaradt irataira, valamint a tanúk vallomásaira és a korabeli sajtó beszámolóira támaszkodik.

„A tanúk ugyan vallomásaikban beszámoltak a táborban történt szörnyűségekről, elmondták azt is, hogy a vizsgálat helyszínén még több százan fekszenek a földben, de a bíró vallomásaikat peren kívül helyezte és így a tömeggyilkosságok ügyében nem indult vizsgálat sem” – idézte fel a történteket Dunajszky Géza.

A per fő vádlottjait a hármas gyilkosság ügyében elítélték, Smetana 12, Kozmel 9, Jancsó pedig 6 év szabadságvesztés büntetést kapott. Az érintettek azonban egyáltalán nem vagy csak részben töltötték le büntetésüket. A kutatók úgy tudják, hogy a prerovi öldöklésért elítélt Karol Pazúr, akárcsak Kozmel és Jancsó különböző elnöki amnesztiáknak köszönhetően kerültek szabadlábra még büntetésük letöltése előtt.

Pazúr később katonai karriert futott be, Kozmel pedig a nyitrai egyetem katonai katedrájának, majd a prágai Károly Egyetemnek a tanára lett. A tömeggyilkosságok kivitelezői közül egyedül Bedrich Smetana volt az, aki szinte semmit sem töltött börtönben, mivel a hármas gyilkosságért kiszabott elsőfokú ítéletet követő fellebbviteli eljárás idején ismeretlen körülmények között szabadlábra helyezték, majd megszökött az országból.

„Bakusan bátyja felháborodott a szökésen és személyes nyomozásba kezdett, aminek eredményeképpen kiderült, hogy Smetana Magyarországon keresztül ottani barátai segítségével Izraelbe szökött” – mondta el Dunajszky. Hozzátette: Bakusan bátyja nem tudott tovább nyomozni, mert Izraelbe nem engedték be és hasonlóan sikertelen volt a prerovi múzeum igazgatójának későbbi ilyen irányú kezdeményezése is. A múzeumigazgató kutatása alapján 2007-ben Csehország nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Smetanára, ám erre Izrael azóta nem reagált.

A tömeggyilkosságok ügye 1965-ben még egyszer a felszínre került, amikor a nyitrai egyetem rektorhelyettese a tömeggyilkosságok ügye miatt vizsgálatot indíttatott az akkor ott tanító Eduard Kozmel ellen. A vizsgálat anyaga Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága elé jutott, a KB tagjai azonban többségi döntéssel a vizsgálat lezárását, valamint a vizsgálati anyag megsemmisítését rendelték el.

„Ebben az időben Jozef Lenárt volt a párt főtitkára, róla annyit kell tudni, hogy édesapja tagja volt annak a kivégzőosztagnak, amely elkövette a prerovi vérengzést” – mondta el Dunajszky Géza, és hozzátette, hogy az 1965-ös pártdöntés után a vizsgálat kezdeményezőit félreállították, a rektorhelyettes különös körülmények között meghalt, a tömeggyilkosságok témája pedig egészen a rendszerváltozásig tabu maradt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 19., kedd

Az Európai Tanács elnöke szerint jelenleg a legfontosabb feladat a katonai segély gyors eljuttatása Ukrajnának

A legfontosabb feladat a katonai segély gyors eljuttatása, valamint a lőszerek gyorsított beszerzése és szállítása Ukrajnának – jelentette ki Charles Michel.

Az Európai Tanács elnöke szerint jelenleg a legfontosabb feladat a katonai segély gyors eljuttatása Ukrajnának
2024. március 19., kedd

Kényszerleszállást hajtott végre egy Romániában felszállt harci drón Lengyelországban

Kényszerleszállást hajtott végre az északnyugat-lengyelországi Miroslawiec katonai repülőterén egy gyakorlatozó, MQ9 Reaper típusú amerikai drón – erősítette meg keddi sajtóértekezletén Ireneusz Nowak vezérőrnagy, a lengyel légierő főfelügyelője.

Kényszerleszállást hajtott végre egy Romániában felszállt harci drón Lengyelországban
2024. március 19., kedd

Megtörtént a kiadatás, autóval szállítják Romániába Cătălin Cherecheșt, Nagybánya szökevény expolgármesterét

A német hatóságok kedden reggel átadták a román illetékeseknek Cătălin Cherecheșt, Nagybánya korábbi, korrupció miatt jogerős szabadságvesztésre ítélt, de a büntetés elől Németországba szokott polgármesterét.

Megtörtént a kiadatás, autóval szállítják Romániába Cătălin Cherecheșt, Nagybánya szökevény expolgármesterét
2024. március 19., kedd

Lengyel–német kezdeményezés harckocsik szállítására Ukrajnának

Lengyelország és Németország a jövő héten egy harckocsik ukrajnai szállítását biztosító nemzetközi koalíció létrehozását kezdeményezi – jelentette be Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel nemzetvédelmi miniszter, kormányfőhelyettes.

Lengyel–német kezdeményezés harckocsik szállítására Ukrajnának
2024. március 19., kedd

Telefonbeszélgetéssel próbálta oldani a feszültséget Biden és Netanjahu, egyeztetés jön a rafahi offenzíváról

A gázai háborúról egyeztetett telefonon Joe Biden amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn, ami több mint egy hónapja az első közvetlen kommunikáció a két vezető között.

Telefonbeszélgetéssel próbálta oldani a feszültséget Biden és Netanjahu, egyeztetés jön a rafahi offenzíváról
2024. március 18., hétfő

Ausztriában már nem csak a jogosítványt, hanem az autót is „bevonják” a gyorshajtóktól

Az osztrák rendőrség 2024. március 1-jétől drasztikus intézkedésekkel bünteti a gyorshajtókat: aki lakott területen 80, lakott területen kívül pedig 90 kilométeres óránkénti sebességgel túllépi a megengedett határt, lefoglalhatják az autóját.

Ausztriában már nem csak a jogosítványt, hanem az autót is „bevonják” a gyorshajtóktól
2024. március 18., hétfő

Több mint 87 százalékos Putyin-siker az orosz elnökválasztáson – Az elemzők elcsalt választásokról és megfélemlítésről írnak

A szavazatok 87,29 százalékát kapta meg az orosz elnökválasztáson Vlagyimir Putyin hivatalban lévő államfő a jegyzőkönyvek 99,75 százalékának feldolgozása után – jelentette be Ella Pamfilova, az orosz központi választási bizottság elnöke.

Több mint 87 százalékos Putyin-siker az orosz elnökválasztáson – Az elemzők elcsalt választásokról és megfélemlítésről írnak
2024. március 18., hétfő

Egy orosz falu közigazgatási központjának elfoglalásáról számoltak be a Putyin-ellenes orosz fegyveres erők

A Szibériai Zászlóalj orosz önkéntes harcosai azt állították, hogy behatoltak az oroszországi Belgorodi területen található Gorkovszkij településre, és átvették az ellenőrzést a helyi közigazgatás épülete felett – közölte a milícia vasárnap este.

Egy orosz falu közigazgatási központjának elfoglalásáról számoltak be a Putyin-ellenes orosz fegyveres erők
2024. március 18., hétfő

Az Ukrajna elleni háború feladatainak teljesítését nevezte egyik céljának a vitatható körülmények között újraválasztott Putyin

Új elnöki ciklusa egyik fő céljának a „különleges hadművelet” feladatainak teljesítését nevezte meg Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőre virradó éjjel a moszkvai választási központjában.

Az Ukrajna elleni háború feladatainak teljesítését nevezte egyik céljának a vitatható körülmények között újraválasztott Putyin
2024. március 18., hétfő

Ismét a legnagyobb gázai kórházban kezdett műveleteket az izraeli hadsereg

Az izraeli hadsereg (IDF) hétfőn kora reggel közölte, hogy katonai műveletet hajt végre a gázai es-Sífa kórház területén.

Ismét a legnagyobb gázai kórházban kezdett műveleteket az izraeli hadsereg
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM