Harcok folynak a donyecki repülőtérért

Harcok folynak a donyecki repülőtérért

Az ukrán „terrorellenes" erők állítólag a napokban „megsemmisítettek" egy elit orosz tengerészgyalogos egységet a Donyecktől északra fekvő Debalceve településnél.

Hírösszefoglaló

2014. szeptember 29., 16:372014. szeptember 29., 16:37

Az összecsapásról a térségben szolgáló katonák beszéltek az egyik ukrán televízióban. Közben a Moszkva-barát szeparatisták folytatják támadásaikat a donyecki nemzetközi repülőtér ellen, amelyet az elmúlt egy nap alatt többször is harckocsikkal lőttek.

Jurij Birjukov elnöki tanácsadó az egyik közösségi portálon hétfőn azt írta, hogy az ott szolgálatot teljesítő légi szállítású dandár hét katonája vesztette életét, kilenc pedig megsebesült, amikor a szeparatisták egyik harckocsija eltalálta páncélozott járművüket. Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács szóvivője azt közölte, hogy az előző egy nap alatt összesen kilenc ukrán katona esett el, és 27 sebesült meg.

Eközben a Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió hétfőn sugárzott riportjából kiderült: külföldi zsoldosok is harcolnak a délkelet-ukrajnai Luhanszk megyében a kijevi hatalom ellen küzdők soraiban. Sem állampolgárságukat, sem meggyőződésüket nem titkolták az orosz tévében a hol önkénteseknek, hol légiósoknak nevezett férfiak, akik Franciaországból, Szerbiából, illetve a távoli Brazíliából érkeztek.

Eközben az orosz elnök szóvivője hétfőn közölte: Moszkva kész ellenintézkedéseket hozni, amennyiben hatályba lép az EU-ukrán szabadkereskedelmi megállapodás. Dmitrij Peszkov arra reagált, hogy előző nap Petro Porosenko ukrán államfő az 1+1 ukrán kereskedelmi televíziónak kijelentette: Kijev november elsejével teljes érvénnyel hatályba lépteti az Európai Unióval kötött és szeptember 16-án ratifikált társulási megállapodás gazdasági részét.

Az orosz vezetés az utóbbi alig két hétben többször is figyelmeztette az Európai Uniót és Ukrajnát, hogy 2016-ig semmiképpen ne érvényesítsék a szabadkereskedelmi megállapodást. Erről Moszkva korábban megegyezett Kijevvel és Brüsszellel.

Tovább tart a „Lenin-hullás”

Újabb Lenin-szobrot döntöttek le hétfőre virradóra a kelet-ukrajnai Harkiv megyében – közölte a Facebook közösségi oldalán Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója. Előző este a megye székhelyén, Harkiv város főterén, az Ukrajna egységéért tartott tömeggyűlésen a résztvevők az ország legnagyobb, mintegy 20 méter magas Lenin-szobrát döntötték le.

Az 1917-es „nagy októberi szocialista forradalom\" vezérének emelt emlékművet daru és drótkötelek segítségével letaszították talapzatáról. Egy ember a fején megsérült, amikor az egyik sodrony elszakadt. Arszen Avakov ukrán belügyminiszter közben bejelentette, hogy az emlékmű megrongálása ügyében a vizsgálatot lezárják, mert a szobor eltávolítására Ihor Baluta, a megye kormányzója adott utasítást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

„No migration, no gender, no war!” Brüsszelnek üzent Orbán Viktor

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán – közölte Orbán Viktor miniszterelnök.

„No migration, no gender, no war!” Brüsszelnek üzent Orbán Viktor
2024. április 19., péntek

Izraelt és Iránt is felszólította Ursula von der Leyen, hogy tartózkodjon az eszkalációtól

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken az Irán és Izrael közötti feszültség növelésének elkerülésére szólított fel.

Izraelt és Iránt is felszólította Ursula von der Leyen, hogy tartózkodjon az eszkalációtól
2024. április 19., péntek

Lezuhant egy orosz nagy hatótávolságú bombázó, az ukránok szerint ők lőtték le

Oroszország Sztavropoli területén lezuhant egy Tu-22M3-as típusú, nagy hatótávolságú bombázó repülőgép – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.

Lezuhant egy orosz nagy hatótávolságú bombázó, az ukránok szerint ők lőtték le
2024. április 19., péntek

Lakóövezetet támadtak az oroszok rakétákkal Dnyipróban, sok a halott

Legalább nyolc ember meghalt és huszonöt megsebesült az orosz erők légicsapásában csütörtök este a közép-ukrajnai Dnyipropetrovszk térségében – közölték a helyi hatóságok.

Lakóövezetet támadtak az oroszok rakétákkal Dnyipróban, sok a halott
2024. április 19., péntek

Ukrajna elveszíti a háborút, ha nem kapja meg az amerikai támogatást – figyelmeztetett a CIA igazgatója

William Burns, a CIA igazgatója figyelmeztető üzenetet intézett a washingtoni törvényhozókhoz, hangsúlyozva, hogy sürgősen jóvá kell hagyni az Ukrajnának nyújtott támogatást, hogy megelőzzék az esetleges vereséget.

Ukrajna elveszíti a háborút, ha nem kapja meg az amerikai támogatást – figyelmeztetett a CIA igazgatója
2024. április 19., péntek

Nem adta meg az államiságot az ENSZ BT Palesztinának, Washington szerint erről Izraellel kell tárgyalniuk a palesztinoknak

Az Egyesült Államok vétójával az ENSZ Biztonsági Tanács elutasította a palesztin államiság megadását csütörtökön.

Nem adta meg az államiságot az ENSZ BT Palesztinának, Washington szerint erről Izraellel kell tárgyalniuk a palesztinoknak
2024. április 19., péntek

FRISSÍTVE - Amerikai illetékesek szerint Izrael visszavágott Iránnak, katonai repülőtér közeléből jelentettek robbanásokat

Izrael csapást hajtott végre Iránon belül – mondták amerikai tisztségviselők a CNN-nek és a CBS News-nak pénteken. Hozzátették: nem nukleáris célpontról van szó.

FRISSÍTVE - Amerikai illetékesek szerint Izrael visszavágott Iránnak, katonai repülőtér közeléből jelentettek robbanásokat
2024. április 18., csütörtök

Szabotázsakciókra készülő orosz kémeket kapcsoltak le Németországban

Őrizetbe vettek két német-orosz állampolgárt Németországban, akik a gyanú szerint az Ukrajnának szánt katonai támogatás meghiúsítása céljából készültek szabotázsakciókra – közölték csütörtökön a szövetségi ügyészek.

Szabotázsakciókra készülő orosz kémeket kapcsoltak le Németországban
2024. április 18., csütörtök

Netanjahu: mi döntünk az Irán elleni válaszcsapásról – Az izraeliek többsége nem támogatja feltétlenül a támadást

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán a kabinet ülésén közölte, hogy Izrael saját maga dönt arról, hogyan válaszol a hétvégi iráni támadásokra.

Netanjahu: mi döntünk az Irán elleni válaszcsapásról – Az izraeliek többsége nem támogatja feltétlenül a támadást
2024. április 18., csütörtök

EU-csúcs: További légvédelmi eszközöket kell átadni Ukrajnának

Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy „sürgősen, légvédelmi eszközök átadásával kell biztosítani Ukrajna védelmének megerősítését”, valamint szankciók meghozataláról határoztak Iránnal szemben.

EU-csúcs: További légvédelmi eszközöket kell átadni Ukrajnának