Ebola az Egyesült Államokban

Ebola az Egyesült Államokban

Egy dallasi kórházban pozitív eredménnyel zárult egy páciens Ebola-vizsgálata. Ez az első eset, hogy az Egyesült Államokban diagnosztizálták a betegséget – közölte kedden az amerikai járványügyi és megelőzési hatóság (CDC).

Hírösszefoglaló

2014. október 01., 19:402014. október 01., 19:40

A beteget – akiről csak annyit közöltek, hogy felnőtt férfi, és szeptember 20-án érkezett az országba Libériából –, a Presbiteriánus Kórházban vasárnap óta elkülönítve ápolják. A férfin, akinek állampolgárságát nem közölték, az Egyesült Államokba történt visszatérése után hat nappal kezdtek mutatkozni a betegség tünetei. Ez előtt még felkereste néhány rokonát.

A hivatalos tájékoztatás szerint azokat az utasokat, akik a férfival egy repülőgépen érkeztek az Egyesült Államokba, nem fenyegeti veszély. Barack Obama amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok 3000 katonát vezényel, és 1700 ágyból álló kórházi kapacitást visz Nyugat-Afrikába a járvány elleni küzdelem támogatására, valamint segélymunkások ezreit fogja kiképezni.

A Pentagon keddi közlése szerint október végéig 1400 katonát vezényelnek Libériába. A mostani a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti felfedezése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra, Li­­bé­riára és Szenegálra is átterjedt. A vírus vérrel és más testnedvekkel terjed.

A betegség tünetei közé tartozik a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Szabotázsakciókra készülő orosz kémeket kapcsoltak le Németországban

Őrizetbe vettek két német-orosz állampolgárt Németországban, akik a gyanú szerint az Ukrajnának szánt katonai támogatás meghiúsítása céljából készültek szabotázsakciókra – közölték csütörtökön a szövetségi ügyészek.

Szabotázsakciókra készülő orosz kémeket kapcsoltak le Németországban
2024. április 18., csütörtök

Netanjahu: mi döntünk az Irán elleni válaszcsapásról – Az izraeliek többsége nem támogatja feltétlenül a támadást

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán a kabinet ülésén közölte, hogy Izrael saját maga dönt arról, hogyan válaszol a hétvégi iráni támadásokra.

Netanjahu: mi döntünk az Irán elleni válaszcsapásról – Az izraeliek többsége nem támogatja feltétlenül a támadást
2024. április 18., csütörtök

EU-csúcs: További légvédelmi eszközöket kell átadni Ukrajnának

Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy „sürgősen, légvédelmi eszközök átadásával kell biztosítani Ukrajna védelmének megerősítését”, valamint szankciók meghozataláról határoztak Iránnal szemben.

EU-csúcs: További légvédelmi eszközöket kell átadni Ukrajnának
2024. április 17., szerda

Orbán Viktor: a szabadság harcosainak ismételten aktívnak kell lenniük és cselekedniük szükséges Európában

Európa progresszív liberális óceánjában jelenleg Magyarország a különbözőség szigete, a megfelelő hely, ahol a konzervatívok szabadon beszélhetnek és politikai terveket szőhetnek a jövőre vonatkozóan – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

Orbán Viktor: a szabadság harcosainak ismételten aktívnak kell lenniük és cselekedniük szükséges Európában
2024. április 17., szerda

Ukrán nagyváros központját támadták rakétákkal az oroszok, civilek haltak meg

Orosz rakétatámadás érte szerda reggel az észak-ukrajnai Csernyihiv városát, legkevesebb nyolcan meghaltak, 18-an megsebesültek – közölte a Telegramon Olekszandr Lomako polgármester.

Ukrán nagyváros központját támadták rakétákkal az oroszok, civilek haltak meg
2024. április 17., szerda

A romániai polgárok jelentős többsége szavazni akar az európai parlamenti választáson

Az európai polgárok többsége érdeklődik a júniusi európai parlamenti választások iránt, a romániai szavazók is jelentős arányban el kívánnak menni szavazni – derül ki az EP által megrendelt legfrissebb Eurobarométer felmérésből.

A romániai polgárok jelentős többsége szavazni akar az európai parlamenti választáson
2024. április 17., szerda

Moldova: Oroszország vonja ki csapatait a Dnyeszteren túli régióból!

Mihai Popşoi moldovai külügyminiszter kedden az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésén (PACE) felszólította Oroszországot, hogy vonja ki csapatait és fegyvereit Dnyeszteren túli területéről.

Moldova: Oroszország vonja ki csapatait a Dnyeszteren túli régióból!
2024. április 17., szerda

Washington: nem fogják amerikai repülők védeni az ukrán légteret

Az amerikai repülőgépek nem fognak az ukrán légtérben repülni, hogy felvegyék a harcot az orosz támadásokkal szemben – közölte Matthew Miller külügyminisztériumi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján.

Washington: nem fogják amerikai repülők védeni az ukrán légteret
2024. április 17., szerda

FRISSÍTVE – Világszerte elítélik a NatCon konzervatív konferencia brüsszeli betiltását – Bíróság: folytatódhat az esemény

Külföldi miniszterelnökök, illetve még a nemzeti konzervativizmussal kritikus szervezetek képviselői is elítélik, hogy betiltottak Brüsszelben egy konzervatív konferenciát, amelyet amúgy is csak a harmadik lehetséges helyszínen tudtak elkezdeni.

FRISSÍTVE – Világszerte elítélik a NatCon konzervatív konferencia brüsszeli betiltását – Bíróság: folytatódhat az esemény
2024. április 17., szerda

Izrael még lebegteti az Iráni csapásra adandó választ, a világ vezetői nyugalomra intenek

Miközben Izrael még mindig nem válaszolt az ellen Irán által indított rakéta- és dróntámadásra, és az izraeli háború kabinet szerdán újra összeül a helyzet megvitatására, a világ vezetői nyugalomra intenek.

Izrael még lebegteti az Iráni csapásra adandó választ, a világ vezetői nyugalomra intenek