Biszku Béla tagadja, hogy kapcsolata lett volna 1956-ban a karhatalommal

Biszku Béla tagadja, hogy kapcsolata lett volna 1956-ban a karhatalommal
Biszku Béla azt állítja, hogy 1956-ban semmiféle kapcsolata nem volt a karhatalommal, „se közvetve, se közvetlenül”. Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának egykori tagja a HírTV-nek kedden, rózsadombi lakásában adott interjút.

MTI

2012. szeptember 12., 11:092012. szeptember 12., 11:09

Biszku Bélát hétfőn az 1956-os eseményeket követő két sortűzzel összefüggésben több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntettel gyanúsították meg két, az 1956-os eseményeket követő sortűzzel, a budapesti Nyugati térivel és a salgótarjánival összefüggésben. A bíróság Biszku Béla ügyében lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A végzés nem jogerős, az ellen az ügyészség és Biszku Béla is fellebbezett. Az ügyészség házi őrizet elrendelését kezdeményezte.

Biszku Béla meggyanúsításával kapcsolatban kedden a HírTV-nek nyilatkozva kijelentette: Salgótarjánban nem volt, így nem is adhatott parancsot. Azt pedig nem is tudja, hogy a Nyugatinál volt-e sortűz. Biszku Béla azt mondta: volt egy felvonulás, a baloldali erők visszafoglalták a budapesti utcákat, utána volt egy gyűlés, de nem tud arról, hogy ott lett volna lövöldözés.

A HírTV-ben elhangzott, hogy a Biszku Béla otthonában tartott házkutatás során lőszereket találtak. Azt egyelőre vizsgálják, hogy Biszku Bélának, aki a HírTV szerint „nagy vadász volt egykor”, volt-e engedélye ezek tartására.

Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az ügyészség szerint az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága – amelynek Biszku Béla döntési joggal rendelkező tagja volt – közvetlenül irányította a karhatalom operatív vezető testületét, a Katonai Tanácsot, feladatokat határozott meg és célokat tűzött ki neki, amelyeket a karhatalmi erők végrehajtottak. Biszku Béla ezzel a hatóság szerint rábírta a karhatalmi erőket a háborús bűntettek elkövetésére, valamint társaival ezekre a bűncselekményekre szövetkezett.

A főügyész azt mondta: ezért a bűncselekményért életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

Zámbó Gyula, Biszku Béla ügyvédje az MTI-nek azt mondta: Biszku Béla a fellebbezés mellett továbbra is kitart amellett, hogy nem követett el bűncselekményt, álláspontja szerint „a gyanúsítás, bármiféle kényszerintézkedés is felesleges és jogszerűtlen”. Zámbó Gyula szerint a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján védencének ebben igaza is van.

A jogerős döntést, nagyjából egy héten belül, a Fővárosi Törvényszék mondja ki – tette hozzá az ügyvéd.

Gellért Ádám nemzetközi jogász, a lex-Biszkunak nevezett jogszabály kidolgozója a Duna Közbeszéd című műsorában hétfőn azt mondta: a nemzetközi egyezmények alapján már 1994-ben eljárást indíthattak volna Biszku Béla ellen az 1956-os salgótarjáni sortűz ügyében. Emlékeztetett arra, hogy Biszku Bélát a salgótarjáni sortűzperben már 1994-ben kihallgatták. Véleménye szerint azóta az ügyészségnek hivatalból el kellett volna járnia ezekkel az ügyekkel kapcsolatban.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket

Az Izrael és a Hamász közötti, tűzszünetről és túszmegállapodásról szóló kairói tárgyalásokon „jelentős előrelépés” történt, és számos vitás kérdésben konszenzus született – jelentette az Al Qahera News.

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket
2024. április 08., hétfő

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással

Ukrajnának semmi köze a zaporizzsjai atomerőműben vasárnap történt incidensekhez – jelentette ki vasárnap Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője.

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással
2024. április 07., vasárnap

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt közölte a kormány vasárnapi ülésének kezdetén, hogy egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban, és a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban
2024. április 07., vasárnap

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében

Oroszország szombaton elítélte a moldovai, Dnyeszter menti szakadár terület egyik katonai létesítménye elleni dróntámadást, és az incidens kivizsgálását kérte.

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében
2024. április 07., vasárnap

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon

A NATO főtitkára szerint Ukrajna dolga lesz majd annak eldöntése, hogy milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon.

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon
2024. április 07., vasárnap

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt
2024. április 07., vasárnap

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak

Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, ha Oroszország folytatja intenzív, nagy hatótávolságú bombázó hadjáratát – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij elnök szombaton.

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak
2024. április 07., vasárnap

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt

Újabb kormányellenes megmozdulásokat tartottak szombaton Izraelben, a tüntetők ismét Tel-Aviv, Cezárea és Haifa utcáira vonulva követelték Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lemondását és az előrehozott választásokat.

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt
2024. április 07., vasárnap

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson

Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke a leadott voksok 53,26 százalékával vezet a szlovák államfőválasztás szombaton tartott második, döntő fordulójában.

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson
2024. április 06., szombat

Újabb kormányellenes tüntetést tartottak Budapesten

Újabb kormányellenes tüntetést szervezett szombaton Budapesten Magyar Péter ügyvéd, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje.

Újabb kormányellenes tüntetést tartottak Budapesten