Túl vagyunk a nehezén, nem vesztettünk emberéletet, komolyabb sérülés sem történt, és nincs tömeges kár, a helyreállítás a következő feladat – jelentette ki Orbán Viktor szombaton Mohácson.
2013. június 17., 10:472013. június 17., 10:47
A kormányfő a városi kompkikötőnél tartott, az árvízi védekezést értékelő sajtótájékoztatóján azt mondta: Magyarország egy magabiztos és cselekvő ország képét mutatta az árvíz idején, a védekezés is egy magabiztos, cselekvő ország teljesítménye. Összefoglalásként elmondta: 36 780 önkéntes regisztrált a katasztrófavédelemnél, de a gátaknál dolgozók száma ennél jóval nagyobb volt. A védekezés során 10 179 000 homokzsákot és 242 500 köbméter homokot használtak fel. Az árvíz által közvetlenül veszélyeztetett emberek száma 206 ezer volt, közülük a szervezett védekezésnek köszönhetően csak 1570 embert kellett kitelepíteni. A kormányfő kiemelte a búvárok teljesítményét, összesen ezer órát töltöttek a víz alatt, hogy javítsák a gátakat.
„Bár a nagy víz kiment az országból, figyelni kell Szerbiára, mert ott van a védekezésnek egy olyan szakasza, ahol ha baj lesz, egy öblözetben több mint tíz településünk is nehéz helyzetbe kerülhet\" – figyelmeztetett a miniszterelnök. Orbán szólt arról is, hogy a védekezés irányítását 81 településen vette át az állam az önkormányzattól, s mind a 64, veszélyes anyaggal dolgozó Duna melletti üzemet sikerült megvédeni, ezen létesítményekből szennyező, fertőző anyag nem került a vízbe.
Különben a legnagyobb vízállások Mohács kivételével mindenhol meghaladták a korábban valaha mért legnagyobb szinteket. Eközben a hétvégén Budapesten megkezdődtek az árvíz utáni helyreállítási munkálatok, szombat déltől pedig már a személyszállító nagyhajók is közlekedhetnek a Duna budapesti szakaszán. Pesti Imre budapesti kormánymegbízott, a fővárosi védelmi bizottság elnöke szombaton bejelentette: befejezte működését a főváros védelmi bizottsága, és létrejön a Helyreállítási és Újjáépítési Operatív Törzs. Ennek feladata lesz egyebek mellett a védművek bontása, a fertőtlenítés és a szúnyogirtás.
A természetes, a félszintetikus és a szintetikus opioidok használata, általában más anyagokkal kombinálva, továbbra is a kábítószerek okozta halálesetek vezető oka Európában – derült ki az EU Kábítószer-ügynökségének kedden közzétett éves jelentéséből.
A Kreml elfogadhatatlannak tartja azokat a feltételeket, amelyeket az európai országok támasztanak Oroszországgal szemben ahhoz, hogy közvetítői erőfeszítésekbe kezdjenek az ukrajnai konfliktus rendezéséért – jelentette ki Dmitrij Peszkov.
Még a börtönben is az ellopott dák műkincsekből próbál jövedelemre szert tenni a bűncselekmény egyik elkövetője – számolt be a holland sajtó.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
Ukrajna vezetői és szoros európai szövetségesei – az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország – öt feltételt fogalmaztak meg egy „igazságos és tartós” megállapodás elérése érdekében, amely véget vetne az Oroszországgal folytatott háborúnak.
Ismét közvetlen katonai csapások történtek Irán és Izrael között, miután Irán rakétákat lőtt ki a zsidó államra.
Irán hét rakétát lőtt ki Kuvait és Bahrein irányába – közölte szombaton az amerikai hadsereg. Tájékoztatásuk szerint a rakéták közül hatot elfogtak, valamint a hetedik sem találta el a kijelölt célpontját – jelentette az AFP és a Reuters.
Nagy a bizakodás a magyar és az ukrán kormány között a kárpátaljai magyar közösség jogainak visszaadásáról megkötött megállapodás kapcsán – jelentette ki a Krónikának Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke.
Ukrajna elismerte, hogy a pénteken reggel Konstanca kikötőjében felrobbant tengeri drón az ukrán haditengerészethez tartozott. Közben az incidens miatt több száz személyt evakuáltak megelőző jelleggel Konstanca és Tulcea megye tengerparti övezeteiből.
Szolidaritási tüntetést tartottak a nemzeti összetartozás napján, csütörtökön este a budapesti román nagykövetség előtt Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát mellett, akit múlt héten lakoltatott ki a rendházból a város önkormányzata.
szóljon hozzá!