Krónika Online
2016. szeptember 30., péntek; Ma Jeromos napja van
Rss Facebook oldal Twitter oldal
  • Erdélyből is üzennek Brüsszelnek

    Erdélyből is üzennek Brüsszelnek

    Nagy érdeklődés övezi Erdélyben az október 2-ai magyarországi kvótareferendumot a főkonzulátusok, valamint az RMDSZ és az EMNT irodahálózatának munkatársai szerint. A levélcsomagokat legkésőbb pénteken lehet átvenni a konzulátusokon.
  • Még csak álom a német vendég

    Még csak álom a német vendég

    Még éveket kell várni arra, hogy elárasszák a romániai gyógyfürdőket a német vendégek – nyilatkozták egybehangzóan a Krónika megkeresésére a kérdésben érdekelt szakemberek, miután a Profit.ro azt írta, a romániai gyógyfürdőket elismerik Németországban. 
  • Temesvár nagybetűs lehetősége magyar szemmel

    Temesvár nagybetűs lehetősége magyar szemmel

    Elsősorban a lehetőséget látják az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésében a temesvári magyar közösség kulturális és közéleti vezetői, akik a történelmi Bánság egészét, illetve a teljes romániai magyar közösséget bevonnák a programsorozatba.

Szórványkollégiumi épületet avattak Magyarlapádon

Szórványkollégiumi épületet avattak Magyarlapádon
Felavatták a magyar kormány támogatásával felépült szórványkollégium új épületét csütörtökön a Fehér megyei Magyarlapádon.

Ismét Erdélyben segít a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

Ismét Erdélybe indulnak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai, hogy rászoruló gyerekeket vizsgáljanak és kezeljenek – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

Túlzsúfolt órarend, sok tananyag

A pedagógusok és a szülők is úgy vélik, túlzsúfolt a diákok órarendje, a házi feladatok elkészítésén kívül pedig hétköznapokon alig marad szabadidejük.

Mága Zoltán és sztárvendégei koncerteznek Nagyváradon

Nagyváradon zárul október 1-jén a kiváló magyar hegedűművésznek, Mága Zoltánnak a történelmi Magyarországot átfogó koncertsorozata.

Johannis a PNL soraiba csalogatja Cioloșt

Johannis a PNL soraiba csalogatja Cioloșt
Klaus Johannis államfő pártpolitikai elköteleződésre biztatta a bukaresti szakértői kormányt vezető Dacian Cioloșt, de kizárta annak lehetőségét, hogy a decemberi parlamenti választások után ismét független jelöltet bízzon meg kormányalakítással.

Bűnügyi nyomozást kezd az ügyészség a Kövesi-ügyben

Bűnügyi nyomozást indított a legfőbb ügyészség hamisításra való felbujtás gyanúja miatt csütörtökön, és beidézte Sebastian Ghiță parlamenti képviselőt önfeljelentése ügyében.

Távozik a PNL éléről a DNA által meggyanúsított Blaga

Lemondott a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) élén betöltött társelnöki tisztségéről Vasile Blaga szerdán, miután az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) befolyással való üzérkedéssel gyanúsította meg.

Ghiță önfeljelentéssel „mártaná be" a DNA vezetőjét

Önfeljelentéssel próbálja felmelegíteni Laura Codruța Kövesi plágiumbotrányát a bűnvádi eljárás alatt álló parlamenti képviselő.

Szavazásra buzdítanak a kvótareferendumon

Szavazásra buzdítanak a kvótareferendumon
Lázár János, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az Európai Bizottság az illegális migrációt legálissá alakítaná, a törvényen és renden kívüli állapotot legális migrációvá formálná.

Saját apját is lelőtte az amerikai fiatal

Lelőtte saját apját, majd egy helyi általános iskolánál kezdett lövöldözni egy 14 éves amerikai fiú szerdán Dél-Karolinában, a támadó megsebesített két diákot és egy tanárnőt, de megfékezték őt, mielőtt az iskola épületébe bejuthatott volna.

Elhunyt Simon Peresz volt izraeli államfő

Kilencvenhárom éves korában elhunyt Simon Peresz Nobel-békedíjas volt izraeli államelnök és miniszterelnök.

Orbán kiadta a „vadászengedélyt” a pesti robbantóra

Semmilyen jel nem mutat arra, hogy bármilyen összefüggés lenne a migránsválság és a szombati Teréz körúti robbantás között – közölte Orbán Viktor miniszterelnök az M1-nek kedden adott interjúban.

Tizenöt lejre nőhet az étkezési utalvány értéke

Tizenöt lejre nőhet az étkezési utalvány értéke
Már csak a képviselőház plénumán múlik, hogy a mostani 9 lejről legtöbb 15 lejre nőjön az étkezési utalványok értéke.

Elhárultak a jogi akadályok a román gázexport elől

Elhárította a bukaresti kormány a Romániában kitermelt földgáz exportjának jogi akadályait, és további intézkedéseket hozott a lakossági energiaár liberalizációja érdekében.

Csütörtökön nyílik meg az udvarhelyi Őszi Vásár

Több mint százötven standon, sátorban, pulton kínálják majd termékeiket a vállalkozások a csütörtöktől vasárnapig tartó 24. Őszi Vásáron, Székelyudvarhelyen. 

Elúszott a sztrádanyitás

Az esőzések miatt nem sikerül a hónap végéig átadni a Nagyszeben–Szászváros-autópálya Konca–Szelistye közötti, újjáépítésre szorult szakaszát.

Főként a tévézés jelenti a művelődést

Főként a tévézés jelenti a művelődést
Románia lakosságának mintegy 80 százaléka nem nézett mozifilmet 2015-ben, 38 százaléka egyáltalán nem olvasott vagy vásárolt könyvet, 64 százalékuk nem látott színházi előadást, és az emberek 96 számára a tévénézés jelenti a kulturális tevékenységet.

November elején tartják a vásárhelyi könyvünnepet

Huszonkettedik allkalommal szervezik meg a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, a november 10. és 13. között tartandó rendezvény mottója: „...mert olvasni jó”. 

Hargitai Szalon három helyszínen

A Hargita Megyei Kulturális Központ immár negyedik alkalommal szervezi meg a megye legátfogóbb képzőművészeti kiállítását, a Hargitai Szalont.

Archaikus és kortárs kontrasztja erdélyi pillanatképeken

Erdélyi pillanatképek láthatók azokon a fotókon, amelyek a #nálunkitthon elnevezésű pályázatra érkeztek, és amelyeket szakmai zsűri értékelt Kolozsváron.

Továbbjutásra pályázik a Váradi VSK pólócsapata a BL-ben

Továbbjutásra pályázik a Váradi VSK pólócsapata a BL-ben
A férfi vízilabda-Bajnokok Ligája első selejtezőkörének legkiegyensúlyozottabb csoportjaként jellemezte a sajátjukat Kádár Kálmán, a Nagyváradi VSK vezetőedzője.

Legyőzte a román bajnokot a Progym

Visszavágott keddi vereségéért a Gyergyószentmiklósi Progym férfi jégkorongcsapata: szerda este 5-2-re legyőzte Galacon a bajnoki címvédő Dunăreát.

Jogtalanságra panaszkodik Tadici a bajnoki döntetlen után

Döntetlent játszott hazai pályán a Zilah élvonalbeli női kézilabdacsapata a CSM Roman ellen, a bajnokság hétközi 5. fordulójában, ám Gheorghe Tadici, az erdélyiek menedzsere a 24-24-gyel végződött találkozó után megóvta vendégeik játékjogát.

Előnybe kerültek az erdélyiek a BL-selejtezőben

Előnybe kerültek a romániai csapatok az idén debütáló férfi kosárlabda-Bajnokok Ligája első selejtezőkörének nyitómérkőzésén.

Erdély-szerte megünneplik a népmese napját

Erdély-szerte megünneplik a népmese napját
Kárpát-medence-szerte rendezvényeket szerveznek a napokban a népmese ünnepén, amelyet a nagy mesemondó, Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án tartanak. 

Megmenthették volna Ioan Gyuri Pascu életét?

Belső vizsgálatot indított az Ilfov megyei sürgősségi kórház vezetősége, hogy ellenőrizze, helyesen jártak-e el az intézmény orvosai, amikor Ioan Gyuri Pascu zenész, színész, humorista halála előtt két órával kihívta a mentőszolgálatot.

Étel, ital és a nők a hosszú élet titka

Jó egészségben fogadta köszöntőit 100. születésnapján a Gyergyóújfaluhoz tartozó Kilyénfalván született György Mihály.

Még mindig kórházban kezelik a Colectiv-tragédia sérültjeit

Majdnem egy évvel a bukaresti Colectiv klubban történt tragédia után a tűzvész egyik sérültjét még mindig kórházban kezelik Belgiumban. 

Cziffra hagyatéka világra szóló életmű – Beszélgetés Isabelle Oehmichen-Bérczi francia zongoraművésszel

Cziffra hagyatéka világra szóló életmű – Beszélgetés Isabelle Oehmichen-Bérczi francia zongoraművésszel
Isabelle Oehmichen-Bérczi francia zongoraművész, tanár, európai és tengeren túli hangversenytermek állandó szereplője. Cziffra György születésének 95. évfordulójára emlékezünk.

Egy új világ reményében

A mai 70 év feletti idős korosztály tagjai, ahogy mondani szokás, „nagy időket” éltek meg. A világháború idején gyermekként megismerték az élet minden rossz oldalát, hiszen egész Európában állandó bombázásveszéllyel kellett számolni.

Gyengül Merkel ereje Európában

Közel egy évtizeden át An­gela Merkel német kereszténydemokrata kancellár határozta meg az irányt Európában. Az euróválságra a tömb válaszát Berlinben fogalmazták meg. 

Fekete hétfő Vásárhelyen

A választás, a szavazás egy igen bonyolult állampolgári feladat, avagy lehetőség, amelynek semmilyen társadalomban sincs tökéletes tisztasága és abszolút módszere. De vannak árnyalatai a diktatúrától a vélt-valós demokráciáig. 

Az éhes gyerek kevésbé koncentrál: fontos az egészséges tízórai

Az éhes gyerek kevésbé koncentrál: fontos az egészséges tízórai
Az új tanév kezdetén a számos teendő között arra is érdemes odafigyelni, hogy tízóraira és uzsonnára mit és hogyan visznek a gyerekek az iskolába.

Hallókészülékre szorulhatnak a hangos zenét gyakran hallgató fiatalok

Egyes kutatások szerint a hangos zene gyakori hallgatása akár átmeneti halláscsökkenést is okozhat. A fiatal generáció tagjainak egy része tapasztalta már, hogy egy dübörgő koncert vagy nagyon lármás buli után rosszabb volt a hallása.

Mikor szedjük az almát, körtét?

A gyümölcsök és zöldségek érettsége vagy éretlensége többféleképpen értelmezhető fogalom. Általában akkor mondjuk valamire, hogy érett, ha fogyasztásra alkalmas. 

Különleges körtés finomságok

Krémsajttal töltött körte, vörösboros körte mascarponéval, körtés torta, tésztába burkolt körte.

Orgonafelújításra készülnek a római és örmény katolikusok Gyergyóban

Orgonafelújításra készülnek a római és örmény katolikusok Gyergyóban
Felújításra, restaurálásra szorul a gyergyói Szent Miklós római katolikus és örmény katolikus templom orgonája. Mindkét plébánia terveket készíttet az épületfelújításhoz is.

A békéért imádkoztak Assisiben a világvallások vezetői

Menekültekkel ebédelt Ferenc pápa Assisiben kedden, ahol a világvallások vezetőinek béketalálkozóján vesz részt, s a Szent Ferenc-bazilika előtti téren tett felhívást és imádkozott a békéért. 

Exhumálták Márton Áron földi maradványait

A gyulafehérvári székesegyházban, díszes szarkofágban helyezik el Márton Áron földi maradványait, hogy könnyebben leróhassák tiszteletüket a hívek. 

Élő kövek Pannonhalmán

Mint élő kövek mottóval szervezi meg a Szent Márton oltalma alatt álló Kárpát-medencei közösségek találkozóját a Pannonhalmi Főapátság és a Háló mozgalom.

Feloldották a húsipari embargót: ismét exportálhat Románia

Feloldották a húsipari embargót: ismét exportálhat Románia
Tizenhárom év embargó után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter.

Véget vetnének a pazarlásnak

Üzleti és környezetvédelmi szempontból is pazarlásnak minősül, hogy a megtermelt élelmiszerek közel egyharmada válik hulladékká anélkül, hogy felhasználták volna – hívta fel a figyelmet Achim Irimescu. 

Csíkszéki Gazdanapok az összefogás jegyében

Sokszínű és tartalmas programokon vehettek részt a székelyföldi gazdák az első alkalommal megszervezett Csíkszéki Gazdanapok elnevezésű rendezvényen, amely a csíkszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi Központ területén zajlott a múlt hétvégén.

Nem dicsekednek Hargita megyében a burgo­nyaterméssel

Két héttel a betakarítás befejezése előtt közepesnek nevezhető az idei krumplitermés Hargita megyében.

VÉLEMÉNY

Balogh Levente

A vasárnap a kötelező betelepítési kvóták ügyében megtartandó magyarországi népszavazás kapcsán magasra csaptak az indulatok az egymással szemben álló politikai táborok között. 

Páva Adorján

Az „élet iskolájának” szerves része az iskolai élet is, amely – az oktatáson túl – számtalan maradandó, nehezen kitörölhető emléket, élményt vagy sérelmet szerez-okoz a nebulóknak. 

Kiss Judit

Vérlázító, hogy az az orvos, aki tanulmányai befejezésekor elismételte a hippokráteszi esküt, képes szemrebbenés nélkül közölni a pácienssel: nem operálja meg, ha az nem fizet neki ezer eurót.

Molnár Judit

Gondolom, már sokunknak a könyökén jön ki Nagyváradon az utóbbi idők fejetlen városrendezési káosza, a legminimálisabb ésszerűségnek is a hiánya. 

IDŐJÁRÁS

  • Kolozsvár

    MOST
    Derült
    13.7 C°
    Péntek
    Derült
    MIN:
    9 C°
    MAX:
    24 C°
    Szombat
    Helyenként felhős
    MIN:
    8 C°
    MAX:
    24 C°
    Vasárnap
    Derült
    MIN:
    11 C°
    MAX:
    24 C°
  • Marosvásárhely

    MOST
    Derült
    18 C°
    Péntek
    Derült
    MIN:
    8 C°
    MAX:
    24 C°
    Szombat
    Helyenként felhős
    MIN:
    7 C°
    MAX:
    24 C°
    Vasárnap
    Derült
    MIN:
    8 C°
    MAX:
    25 C°
  • Nagyvárad

    MOST
    Derült
    22.1 C°
    Péntek
    Derült
    MIN:
    13 C°
    MAX:
    25 C°
    Szombat
    Derült
    MIN:
    13 C°
    MAX:
    25 C°
    Vasárnap
    Derült
    MIN:
    13 C°
    MAX:
    26 C°
  • Szatmárnémeti

    MOST
    Derült
    22 C°
    Péntek
    Derült
    MIN:
    11 C°
    MAX:
    26 C°
    Szombat
    Derült
    MIN:
    11 C°
    MAX:
    26 C°
    Vasárnap
    Derült
    MIN:
    12 C°
    MAX:
    26 C°
  • Nagybánya

    MOST
    Derült
    19 C°
    Péntek
    Derült
    MIN:
    11 C°
    MAX:
    24 C°
    Szombat
    Helyenként felhős
    MIN:
    11 C°
    MAX:
    24 C°
    Vasárnap
    Derült
    MIN:
    12 C°
    MAX:
    25 C°
  • Zilah

    MOST
    Derült
    22 C°
    Péntek
    Derült
    MIN:
    11 C°
    MAX:
    25 C°
    Szombat
    Helyenként felhős
    MIN:
    9 C°
    MAX:
    24 C°
    Vasárnap
    Derült
    MIN:
    11 C°
    MAX:
    25 C°
  • Arad

    MOST
    Derült
    20 C°
    Péntek
    Derült
    MIN:
    12 C°
    MAX:
    25 C°
    Szombat
    Helyenként felhős
    MIN:
    11 C°
    MAX:
    26 C°
    Vasárnap
    Derült
    MIN:
    12 C°
    MAX:
    26 C°
  • Temesvár

    MOST
    Derült
    19.3 C°
    Péntek
    Derült
    MIN:
    11 C°
    MAX:
    26 C°
    Szombat
    Derült
    MIN:
    9 C°
    MAX:
    26 C°
    Vasárnap
    Derült
    MIN:
    12 C°
    MAX:
    27 C°
  • Brassó

    MOST
    Enyhe köd
    8 C°
    Péntek
    Derült
    MIN:
    9 C°
    MAX:
    25 C°
    Szombat
    Helyenként felhős
    MIN:
    8 C°
    MAX:
    24 C°
    Vasárnap
    Derült
    MIN:
    9 C°
    MAX:
    24 C°
  • Szeben

    MOST
    Derült
    17 C°
    Péntek
    Derült
    MIN:
    9 C°
    MAX:
    25 C°
    Szombat
    Helyenként felhős
    MIN:
    8 C°
    MAX:
    24 C°
    Vasárnap
    Derült
    MIN:
    11 C°
    MAX:
    25 C°

VALUTAÁRFOLYAM

1 EUR 4.4514 RON
1 USD 3.9688 RON
1 GBP 5.1575 RON
100 HUF 1.4454 RON
1 XAU 168.6584 RON

NAPI KARIKATÚRA

FACEBOOK

HÍRLEVÉL