A nemzetközi fórum kijelenthette volna azt is – meglett volna rá a jogi-törvényes fedezete –, hogy a volt szerbiai tartomány önállósodása az ENSZ alapokmányába ütközik, ehelyett viszont úgy ítélte meg, hogy Koszovó függetlenségének kikiáltása beletartozik a népek önrendelkezési jogába. Furcsán hangzik, de tény, hogy az ENSZ egy héttel ezelőtti döntése Európát is destabilizálhatja, nem véletlenül ágálnak a határozat ellen azok az európai országok, amelyek közvetlen érintettjei a befagyott konfliktusoknak, és joggal számíthatnak a szeparatista törekvések erősödésére.

Spanyolország például a katalán, Belgium a flamand elszakadási törekvések miatt tart attól, hogy Pristina Pandora szelencéjét nyitotta meg, Románia pedig hivatalosan a Moldovai Köztársaság „Koszovója”, a szakadár Dnyeszter menti köztársaság okán, burkoltan viszont a székelyföldi autonómiakezdeményezés miatt viszolyog ugyanettől. Holott ezeknek az államoknak be kell látniuk, hogy a folyamat visszafordíthatatlan, már csak azért is, mivel a nagyhatalmak lemásolják egymás gyakorlatát: az erősen Koszovó-párti Amerika álláspontján felbuzdulva Oroszország elismerte a Grúziából kivált Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét.

Ezzel szemben az erdélyi magyar politikai elitnek és a magyar diplomáciának nem Koszovó államisága, hanem a volt szerbiai tartomány északi részén tömbben élő szerbek autonómiájának megadása mellett kell ütnie a vasat. Nagyon úgy fest ugyanis, hogy Belgrád és Pristina viszonya végül Kosovska Mitrovica jelenlegi de facto önrendelkezése révén rendeződhet, ami persze hosszú távon szerb fennhatóság alá tartozást jelent majd. Ha pedig a koszovói szerbek megkapják az autonómiát, akkor azt hatványozottan igényelhetik a székelyek is. Ne feledjük, a Szerbiával ápolt jó szomszédság jegyében Magyarországhoz hasonlóan ugyanolyan érdekében áll támogatni ezt az ügyet Romániának is. Amely később már nem állíthatja, hogy a székelyekre nem vonatkozik a koszovói szerb precedens.

Szerző(k): Rostás Szabolcs