Unokaöcsém mondta, hogy az egyik ismerőse ajánlotta az útvonalat, mert jó az út, kevésbé forgalmas, és nem jár annyi előznivaló kamion sem arra. Ráadásul áthaladunk Marosszentgyörgyön, ami egyrészt azért jó, mert ott lakik az egyik barátnőm, akit föltétlenül meg akarunk látogatni, másrészt meg azért, mert ott van az az autóbontó, ahol az unokaöcsémnek meg kell néznie valami alkatrészt. Miközben haladtunk, mint említettem, beszélgettünk. Unokaöcsém legfrissebb ausztriai élményeit osztotta meg velem. "Ott nem ilyenek az utak, mint nálunk" – fejtegette rosszallóan arra apropózva, hogy lám-lám a bucsini utat alig öt éve javították meg, máris lehetne húzni rá az újabb aszfaltréteget, annyira tönkrement. "Aztán, mit tudsz az új autópályáról, ami a mi vidékünkön is átmegy állítólag?" – szögezte nekem a kérdést kifejtve, hogy bezzeg Ausztriában egy ekkora utat félóra alatt meg lehet tenni autópályán. "Majd lesz nekünk is" – biztatgattam, közben már le is tértünk a fürdőváros felé, és bár kételyeim voltak az út minőségét illetően, örömmel nyugtáztam: Maros megyében több pénz jut a megyei utakra, mint nálunk, mert valóban jó minőségű úton haladhattunk. Kissé izgultunk viszont, hogy vajon jó irányba haladunk-e, mert alig akadt irányjelző tábla, ami mutatta volna az utat Vásárhely felé. "Bezzeg Ausztriában minden útelágazás előtt már kilométerekkel jelzik, hogy milyen irányba, hol kell letérni" – jegyezte meg az unokaöcsém az egyik letérőnél, ahol nem egészen egyértelműen mutatott egy nyíl Ernye felé, de Marosvásárhelyt nem jelölte. Így hát haladtunk egyenesen előre, majd egy kis kitérővel és főképp nem Marosszentgyörgy felől megérkeztünk Vásárhelyre. Mérgelődtünk. "Mi lett volna, ha az a nyíl egyértelműen mutat a megfelelő irányba, és mi lett volna, ha írja a táblán Vásárhelyt is, úgy mint Ausztriában?!" – így az unokaöcsém. Erre már csak annyit mondhattam: "Mert ez itt még mindig Románia…..."
 

Szerző(k): Jánossy Alíz