A megemlékezés az 1992-ben elhunyt költő, prózaíró, esszé- és drámaszerző, műfordító sírjánál kezdődött a marosvásárhelyi református temetőben, majd a Nemzeti Színházban folytatódott, és a Tompa Miklós Társulat Caligula helytartója című előadásával zárult.

A megemlékezés az 1992-ben elhunyt költő, prózaíró, esszé- és drámaszerző, műfordító sírjánál kezdődött a marosvásárhelyi református temetőben, ahol Székely János közös sírban nyugszik élettársával Varró Ilona írónővel.  Kovács András Ferenc, a Látó folyóirat főszerkesztője, Székely 1968-ban keletkezett Utcák és szobrok című versét olvasta fel, amelyben többek között ezt írta:

„Én, alulírott Székely János,
Sebzetten és halálra szántan,
Állítólagos szellemi
képességeim birtokában
Úgy rendelkezem, hogy amíg
Utcák, terek és városok
Egyáltalán és bárhol a világon
Gazemberekről vannak elnevezve: Énrólam utcát ne nevezzenek el.
Míg széltolóknak áll a szobra, addig
Nékem szobrot ne állítsanak.”

Azt is hátrahagyta, hogy sírját se jelöljék meg. Utca, tér nem viseli nevét, szobrot nem állítottak neki, de születésnapján sírhantját beborították a megemlékezés virágai. „Elsősorban nem is költőként, hanem emberként volt része az életemnek. Húsz éven keresztül öszszeért az íróasztalunk az Igaz Szó szerkesztőségében – emlékezett lapunknak Gálfalvi György író. – Nagyon hálás vagyok a sorsomnak, hogy ismerhettem, bár azt mondják, hogy a klasszikusokat jobb távolról szemlélni.  Székely János bármennyire is összetett személyiség volt, elsősorban azzal maradt felejthetetlen, amit tanulhattam tőle a vitáink során, hiszen húsz éven át vitatkoztunk. Belátom, hogy nagyon sok dologban neki volt igaza. A halála óta eltelt évek fényesen igazolták kételyeit,  pesszimizmusát, azt az axiómáját, hogy mindent az érdek mozgat a világon, s ez az érdek mindent fölülír.”

A sírkerti megemlékezés után a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében a Látó folyóirat munkatársai emlékeztek, emlékeztettek az íróra. „Marosvásárhely kihúzhatja magát, hogy egy ekkora és ilyen sokoldalú író élt, alkotott, szenvedett a falai között”– mondta Kovács András Ferenc főszerkesztő. Demény Péter a Nyugat-nemzedék egyes tagjaihoz, például Kosztolányi Dezsőhöz hasonlította az írót, aki több műfajban: versben, prózában, drámában is maradandó műveket alkotott, miközben „a magányát a nemes vad eleganciájával viselte”. Demény a költő egyik emlékezetes verssorát is idézte: „Kit szárnyalásra szánt a sorsa, ne élje túl a zuhanását”, majd arról beszélt: Székely verseiből gőg, konokság, makacsság és  bátorság olvasható ki.

Kovács András Ferenc főként azt emelte ki az író jelleméből, hogy mindig a tökéletességre törekedett.  Láng Zsolt a Caligula helytartója című dráma kapcsán írt esszéjét olvasta fel, Szabó Róbert Csaba egy Székely-mű elemzését adta, míg Vida Gábor az író munkáihoz fűződő személyes élményeit osztotta meg a hallgatósággal.

A megemlékezés a nemzeti színház Tompa Miklós Társulatának előadásával zárult, Székely János Caligula helytartója című drámáját Kincses Elemér rendezésében mutatta be a társulat.

Szerző(k): Máthé Éva