Csodabogarak a magyar médiavilágban
A magyar médiapiacon előzmények nélküli a budapesti Roham című irodalmi és művészeti magazin, amelyet a hétvégén mutattak be a marosvásárhelyi G. Caféban. Az est házigazdája a marosvásárhelyi Látó folyóirat főszerkesztő-helyettese, Szabó Róbert Csaba és a kocsma egyik tulajdonosa, Bihari Lóránt volt.
A Rohamot 2005-ben indították útjára azzal a céllal, hogy felfrissítsék az irodalmi magazinok világát – mondta Korchma Zsombor főszerkesztő. „Azon gondolkodtunk, hogyan lehet a vizualitást kicsit jobban becsempészni az irodalmi, kulturális magazinokba. Minden szám kísérlet arra, hogyan lehet a képet és szöveget elegyíteni a Nyugaton népszerű, nálunk azonban kevésbé ismert képregényen keresztül. A lapok egyharmadát ezért művészi képregények teszik ki” – ismertette a budapesti főszerkesztő.
Mint mondta, irodalmárok hozták létre a lapot, majd rájuk találtak a grafikusok, elsősorban Szöllősi Géza és Stark Attila, és mára már a képzőművészek tartják kézben a kiadványt. A Rohamot ingyenesen terjesztik: a kiadói egyesület 50–60 tagja fedezi a költségeket. A magazinnak negyedévenként kellene megjelennie, de eddig évente csak 3-3 számot sikerült tető alá hozniuk. Korchma Zsombor kocsmaújságnak tekinti a budapesti Révay-sörözőben szerkesztett lapot, és mint mondta, örömükre szolgál, hogy egyre több az erdélyi szerzőjük: Láng Zsolt, Szabó Róbert Csaba, újabban Fehér Csaba, a vásárhelyi bábszínház munkatársa is közöl a Roham hasábjain.
Nagy egymásra találásnak mondta a főszerkesztő a bajai származású Stark Attilával való kapcsolatuk létrejöttét. A Roham Kulturális Egyesület adta ki a grafikus Kulo City címmel megjelent első kötetét is, amely egy képes napló, Stark egyetemi éveinek a lenyomata. A képzőművészt „sokkszerűen érte Budapest: italmérésekben töltötte a napjait, józan pillanataiban rajzolt” – állította Korchma, aki szerint Stark második kötete, a Bélváros már részben elment a festmények irányába, de alapjában véve szintén képregény. „Kávézói kötet, amelyet iddogálás, beszélgetés közben kell nézegetni” – adott használati utasítást a szellemes, látványos, képregényszerű kiadványhoz a főszerkesztő.
A G. Caféban november óta látható a Roham köré csoportosuló grafikusok alkotásaiból nyílt, javarészt képregényeket felvonultató tárlat. A munkákat a napokban Székelyudvarhelyen, az ottani G. Caféban is kiállítják.
Szerző(k): Máthé Éva
Hozzászólások
Csak regisztrált felhasználó írhat. Válaszd a bejelentkezést vagy regisztrálj!






-0.02%






