Bogdán László beszélgetésük elején mindenekelőtt arról vallott, hogy – hatvanegy éves létére – idegenül érzi magát Sepsiszentgyörgyön, ahol született, és ahol élete legjavát leélte, de ahol már szinte senkit nem ismer. „A könyvtáram, ami leginkább odaköt” – vallotta az író.

Aztán sorra terítékre kerültek az irodalmi alteregók, mindenekelőtt Ricardo Reis portugál költő, akit eredetileg a szintén portugál Fernando Pessoa teremtett meg. „Az első imaginárius alakom Bembere volt. Tulajdonképpen Ágosoton Hugó nevezett el így. Mikor beültünk a bukaresti Berlin étterembe, mindig megkérdeztem, hogy: Bem bere? Hát persze, hogy söröztünk. Így lettem Bembere” – mesélte az író. Majd többen: Ágoston Hugó, Csíki László, Bájer László, Szilágyi Domokos, Lázár László éveken keresztül közösen írta a Bembere Richárd Alfonz világutazó utazásai szárazon és vízen című hőskölteményt.

Többek között egy igen érdekes kultúrtörténeti mozzanatot is felelevenített Bogdán. „Tizenkilenc éves koromban írtam az első prózaversemet, Halotti beszéd címen, és elküldtem az Igaz Szónak. Miközben engem elvittek katonának, Székely János egy felháborodott hangú pamfletet tett közzé a lapban, és ebben az én versemet névtelenül leközölte. Akkoriban jelent meg Sükösd Mihály szerkesztésében az Üvöltés című antológia, a beatnemzedék verseit tartalmazta. Én is abban a stílusban írtam a prózaverset. Székely Jánosnak nem tetszettek a beatversek, és az én költeményemet elrettentő példaként közölte, úgy emlegetett, mint egy jobb sorsra érdemes sepsiszentgyörgyi költőt. Majd Szilágyi Domokos, Szőcs Kálmán, Sütő András, Gáll Ernő és mások megvédtek. Nagy vita lett belőle” – mesélte Bogdán László.

Szerző(k): Máthé Éva