Visszaküldte az államfő a „készpénztörvényt”

Visszaküldte az államfő a „készpénztörvényt”

Visszaküldte a parlamentnek Klaus Johannis államfő azt a törvénytervezetet, amely szerint az üzleteknek a vásárló kérésére készpénzt kellene adniuk, amennyiben az ügyfél bankkártyával fizet.

Kőrössy Andrea

2016. június 06., 15:192016. június 06., 15:19

Johannis arra kérte a honatyákat, hogy újra vizsgálják meg a jogszabályt, amely szerinte nem fogalmaz egyértelműen, ezért az alkalmazás során problémát okozhat a boltoknak. Az államelnök azzal sem ért egyet, hogy bírságot rónának ki a készpénzadást megtagadó üzletekre, szerinte ezzel sérül a kereskedelmi egységek azon joga, hogy kedvük szerint rendelkezzenek saját bevételükkel.

A törvénytervezetet kezdeményező Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei képviselője a Krónikának úgy nyilatkozott: meglepte az államfő hozzáállása, hiszen a törvény a bankkártya-felhasználók számára jelentene könnyítést. „Nem kellene hosszú távokat utazni – főként vidéken – ahhoz, hogy a fizetésüket vagy nyugdíjukat bankkártyára kapó polgárok készpénzhez jussanak\" – indokolta meg a honatya a jogszabály szükségességét.

Mint rámutatott: a parlament megvizsgálja a kifogásolt cikkelyeket, és ha úgy találják, hogy bizonyos előírásokat pontosítani kell, az alkalmazhatóság érdekében módosítják a tervezetet. Molnár Zsolt ugyanakkor bízik abban, hogy a törvény előbb-utóbb hatályba lép, tapasztalatai szerint ugyanis ritkán fordul elő, hogy amennyiben az államfő visszaküld egy jogszabályt, a parlament ne szavazza meg másodszor is azt. A Temes megyei képviselő reméli, hogy még a tavaszi parlamenti ülésszakban sikerül ismét megtárgyalni a tervezetet, de erre legkésőbb ősszel sor kerül. Klaus Johannis második alkalommal már nem utasíthatja vissza a törvény kihirdetését.

A képviselőház május elején fogadta el az úgynevezett cash back törvényt, amely a bankkártya-elfogadást szabályozó, 2002/193-as számú sürgősségi kormányrendeletet egészítené ki. Az előírás szerint az évi 10 ezer eurónál nagyobb üzleti forgalmat lebonyolító kereskedelmi egységeknek egyénenként legtöbb 200 lejnyi készpénzt kellene kibocsátaniuk a vásárlóknak, amennyiben ők bankkártyával fizetnek a boltban. A tranzakció hasonló ahhoz, mintha az ügyfél bankautomatából venne ki pénzt, az azzal járó díjakat pedig a felek közötti szerződés rögzíti majd. A kereskedők a kiadott készpénz értékének 1 százalékánál kisebb tranzakciós illetéket kérhetnek. A törvény be nem tartása 5 és 50 ezer lej közötti bírságot von maga után. Molnár Zsolt korábban arról számolt be: a módszer már régóta alkalmazott és jól működik számos nyugati országban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani
2024. április 07., vasárnap

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában

Az Európai Unió nem tiltja be a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat vagy fűtési rendszereket – például fali gázkazánokat, bojlereket, fűtőberendezéseket stb. – szögezte le közleményében az Európai Bizottság.

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában
2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány